Vajon Rey össze tudja rakni LEGO-ból az Ezeréves Sólymot?
Ugyan erre a kérdésre nem kaptunk teljesen egyértelmű választ, sok mást megválaszolt a Reyt alakító Daisy Ridley, aki LEGO-zás közben adta egyik legfrissebb interjúját.
Ugyan erre a kérdésre nem kaptunk teljesen egyértelmű választ, sok mást megválaszolt a Reyt alakító Daisy Ridley, aki LEGO-zás közben adta egyik legfrissebb interjúját.
A Divinity: Original Sin 2 olyan játék, amely megérdemli a sikert, kritikai és pénzügyi szempontból is. Szerencsére a Larian Studiosnak nem kell aggódnia egyik miatt sem.
Persze nem azt sérelmezi, hogy Az utolsó Jedik legújabb előzetesében Chewbacca lesöpör egy porgot a műszerfalról, hanem A birodalom visszavág egyik jelenetét, mely ennél sokkal durvább volt.
Ha valaha is buszsofőr akartál lenni, csak töltsd be ezt a játékot, és előbb meggondolod magad, mint hogy elérnéd az 50 km/h-s sebességet.
A nemrég megjelent Az Igazság Ligája egyik művésze megmutatott néhány koncepciós rajzot Batmanről és a paradémonok egy korai változatáról, akik egészen máshogy néztek ki a terveken.
Korábban már szóba hozták az X-Men történetek egyik karakterével James Francót, aki nemrég megerősítette, hogy egy szuperhősös mozin dolgozik.
A Deadpool 2 Bob Ross-témájú rövid kedvcsinálója az év egyik legszórakoztatóbb marhasága volt, de vajon kockásított változatban is akkorát üt, mint eredetiben? Derítsük ki együtt!
Kiderült, hogy az egyik cheater még kiskorú, és az anyja most úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot.
Belgium és Franciaország után az Egyesült Királyság egyik hivatalos szerve is felszólalt a loot box vitában. Habár nem hivatalos közleményről van szó, érdekes és megfontolandó gondolatokat tartalmaz.
Úgy tűnik, továbbra sem kell aggódnunk a PC-s jövőért, hiszen a számítógépes játékosok számának egyik legkézenfekvőbb mérőszámában nemrég új rekord született.
A Chio Mozdulj Gamer októberi nagykövete sem úszta meg, hogy kérdésekkel bombázzuk: Kiss Imi, a GameDay Iroda egyik alapítója többek között a kézilabdás és túrázós élményeiről is mesélt.
Minden idők egyik legelvetemültebb rajzfilmsorozata végre hozzánk is eljut, így hát mi is bevizsgáltuk.
A To the Moon egy igazi gyöngyszem, a legérzelmesebb játékok egyike. A rajongók már alig várják, hogy megjelenjen a Findig Paradise névre keresztelt folytatás, a megjelenési dátumot pedig nem várt módon, a loot boxos őrületet kiparodizáló videóval jelentették be.
A Pinnacle Ridge CPU-k és a Raven Ridge APU-k érkezéséről az ASUS egyik BIOS-frissítése árulkodott.
Befutott az Axiom Verge című indie csoda fizikai kiadása, ami amellett, hogy egy nagyon laza játékot hoz el kézzelfogható formában, még egy jó ügyet is szolgál.
A MachineGames megcsinálta, újra elkápráztatott minket a Wolfenstein: The New Order közvetlen folytatásával! A Wolfenstein II: The New Colossus az idei év egyik legjobbja.
Valószínűleg semmilyen szándékosság nem volt az eset mögött, de a H1Z1 egyik fejlesztője láthatatlanul ölte a többi játékost, amíg nem szóltak neki erről.
A Supergirlt játszó Melissa Benoist a játék világában énekel és táncol a jövőre érkező Super Duper Graphics Packról, ami szebbé varázsolja a Minecraftot.
A Dead by Daylighton is dolgozó Behaviour Interactive harminc embert bocsátott el.
Az Egyesült Államokban 2007. november 19-én jelent meg az első Uncharted játék, és gyorsan az egyik legjobb érv lett a PlayStation 3 mellett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)