Robert Coshland, a Buena Vista Games producere otthagyta a céget és új stúdiót alapított Republik Games néven. A csapat máris elkezdte egy online randizós játék munkálatait, amelyet a közeljövőben be is fognak jelenteni. Elmondásuk szerint a "kizárólag felnőtteknek" besorolásig meg sem állnak, nem kívánnak málnaszörpöt készíteni, hanem a saját elképzeléseik szerint akarnak alkotni. Nyilván ezért is jött létre az új cég. Coshland egyébként elég nagy múltra tekint vissza, a legtöbb mai nagy kiadónál dolgozott már, és nem takarítómunkás volt :)
Bemutatták a Trimersont, amely állítólag meg fogja változtatni az egész játékipart azzal, hogy sokkal szélesebb kör számára elérhetővé teszi a virtuális valóság élményét. Lényegében egy olyan kütyüről van szó, amelyet fejünkre helyezve 360°-os látószögben láthatjuk a játékot, amivel éppen játszunk. A szerkezet tartalmaz hangszórókat is, az ultrakicsi grafikus kijelző pedig 230 ezer szín megjelenítésére 320x240-es felbontásban képes, természetesen szemenként. Méretei és súlya lehetővé teszik, hogy teljes igénybevétel esetén is órákon át bírja az elemek egyszeri feltöltésével. A használat mikéntjét nem árulták el, csak annyit tudni, hogy könnyedén felismeri majd mindenféle játékgép és a PC is. Erre kíváncsi leszek... Megtekinthettek egy videót is, amely még az E3-on készült.
Idén júliusban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Dunaújváros kedvelt számítógépes összejövetele a D-Lan. Az egyre ismertebb rendezvényen a fiatalok három online játékban mérhetik össze tudásukat. A Need For Speed Underground 2 az autós, a Warcraft III. a stratégiai, a Counter Strike pedig az FPS kategória kedvelőinek nyújt kihívást.
A versenyek helyszíne, az első három alkalomhoz hasonlóan a Dunaferr Szakközép és Szakiskola tagozatának sportcsarnoka lesz, ahol nagyjából 120 játékos vehet részt a küzdelmekben.
A verseny növekvő elismertségét jelzi, hogy idén minden eddiginél több támogató segíti a zavartalan lebonyolítást. A rendezvényt számos helyi vállalkozás, valamint vezető hazai disztribútorok támogatják nagy értékű felajánlásaikkal. A népszerűsítésért és a beszámolókért az online médiumok közül a HWSW, a GameStar Online, a Mod-Tech Hall-t is szervező HardwareOC - Radikalmod páros, a JOX.hu, valamint a Prohardver vállalnak kiemelkedő szerepet. A rendezvényről beszámolóval jelentkezik a két legismertebb hazai játékos-magazin a GameStar és a PC GURU.
További információk a D-Lan hivatalos internetes oldalán érhetők el, a http://lan-info.ultraweb.hu címen. A versenyre asztalfoglalással az előző címen még lehet jelentkezni június 30-ig 500 forintos nevezési díj fejében. A nézelődőknek a belépés ingyenes!
A Sony ma hajnalban egy, az Xbox-MTV show-nál lényegesen visszafogottabb rendezvény keretein belül hivatalosan is bejelentette következő generációs konzolját, a PlayStation 3-at. Az új játékgépet 2006 tavaszán fogják csak piacra dobni, de már megkapta végleges alakját, valamint technikai specifikációit, amibe most egy kicsit részletesebben menjünk is bele.
Az új játékok Blue-Ray lemezeken fognak majd megjelenni hozzá, de a gép támogatja az összes eddigi formátumot, ergo az előző konzolokra írt játékok hiánytalanul futni fognak majd rajta. A Cell nevezetű mag 3,2 GHz-es sebességen fut, ami az Xbox360 adataival megegyezik ugyan, de a más technológia miatt ez 2 teraflopnyi számítási teljesítményt nyújt, ami a Microsoft új konzolja számítási teljesítményének kétszerese! A grafikus chipet az nVidia szállítja, amely felér két 6800 Ultra képességeivel. Itt megtalálható róla minden egyéb adat, a részletekkel nem fárasztanék semmit, de a jelek szerint a Sony megint lépéselőnyben van. Végezetül nézzetek meg néhány képet az egyik, már bejelentett PlayStation 3-as játékról, a Killzone 2-ről.
Most bukkantam rá egy új alkotásra, Enigma: Sink The Hood névvel. Új olyan szempontból, hogy nem régi, viszont az Enigma játékok nagy múltra tekintenek vissza, feltételezem azoknak a következő epizódja. Szerencsére a fejlesztők voltak olyan rendesek, hogy nem csak egy "Ittvan, készül!" hírrel, hanem kapásból egy honlappal, a honlapon egy videóval kínálnak minket. Feltétlen érdemes megnézni, nekem tetszik. Ja, és a teljes cím: Enigma: Sink The Hood lesz. Még állítólag idén.
A Digital Jesters új játékot jelentett be a Diezel Power gondozásában. A Dogtag egy taktikai shooter, melyben többek közt különleges, a fedezékek használatán alapuló csapatjátékot, hiperszuperultra enginet, és még sok jót is ígérnek. A roppant eredeti sztori szerint a nem túl távoli jövőben egy marine-osztagot küldenek a frontra, hogy jól odasózzon a visszavonuló ellennek. Csakhogy! Az osztag vezetője - és az irányítása alatt lévő csapatok - a vezetőség ellen fordulnak! Hoppácska! Következzék a váratlan fordulat: elit kommandós osztagunkat küldik, hogy véget vessünk a lázadásnak!! Atyámuram, micsoda csavarok! A game 2006 második felében érkezik, első képek itt!
MeThOs szeretné Veletek közölni, hogy kis csapatával, a GameHunterrel elég régóta munkálkodik többek között a Silent Hill 2 teljes magyarosításán, amibe a hangok is beletartoznak. Nem is akármilyen minőségben. A szinkront ugyanis UV hangmérnöki közreműködésével hivatásos színészekkel vették fel. Ezt alátámasztandó most letölthetővé is tettek egy rövidke előzetest, amely a játék szinkronizált változatát mutatja be. Hamarosan befejeződnek a munkálatok és a matéria letölthetővé válik a csapat honlapjáról, de akár meg is rendelhetitek majd CD-n tőlük. Az említett videót innen tölthetitek le, mérete 21 MB.
A rettenetes rövidítéssel megáldott játék, avagy a GTR: FIA GT Racing Game a mai nap arany lemezre került. A SimBin csapat által készített autós mókában, a világ legérdekesebb járműit vezethetjük, számos nagy versenyen, köztük a 24 órás Spa-n. A marketingesek nem csupán eme állításokkal próbálják felhívni a figyelmet termékükre, hanem azzal is, hogy ultra realisztikusnak kiáltották ki, azaz minden olyan mint a valóságban. Aki kíváncsi rá - a korai öregedésre fittyet hányva – már Május 3-án leránthatja egy amerikai bolt polcáról.
Március 19-én, szombaton rendezik meg a legújabb Hatalom Kártyái versenyt, melynek összdíjazása ezúttal is 42000 forint, 60 pakli káoszkatlan kiegészítő és 4 ultra-ritka lap!
A verseny formátuma tiltott mágia, azaz néhány erős kártyalap ezúttal nem használható! Természetesen külön kategóriában indulnak a profi versenyzők, és az amatőr játékosok. A versenyről bővebb részleteket itt olvashattok, szerintünk jó móka, ha játszotok a HKK-val, mindenképp látogassatok el a versenyre!
Ha pedig még nem volt szerencsétek a játékhoz, a www.hkk.hu weboldalon mindent megtudhattok róla!
Hirtelen a semmiből bukkant elő a Stolen című ultrarealisztikus third-person lopakodós/tolvajlós játék bevezető animációja. Szakítva az erősebb nem domináns szerepkörével a hasonló játékokban, a Stolen főhőse egy felettébb formás leányzó, akivel viszont jobb, ha nem hoz össze a sors, mert míg alszotok, ellopja alólatok az ágyat is :) Ezúttal a játék bevezető intrójába nyerhettek bepillantást ezen animáció keretein belül.
Mit kérhet az ember a 10. születésnapjára? LEGO-t? Nem. Esetleg egy ultrabazi szuper-PC-t? Na jó, azt esetleg. De mit kérjen egy kosárlabdajáték, ha most 10 éves? Hát All-Star Weekendet! Boldog szülinapot, NBA Live!
Bár a cím megtévesztő lehet, most még véletlenül se az EQ2 "szingli" verziójáról adok hírt. Helyette inkább következzék egy kis technikai malőr, ugyanis az összes EQ2 szerver, korra, nemre, hajszínre és egészséges fogak számára függetlenül leállt. És lenn is maradt! Bő 24 óra múlva indultak újra, azonban, hogy a kedves játékosok "öröme" teljes legyen, az irányított karakterek egyfajta devolúción estek át, ugyanis mind visszafejlődött :) Szép, mondhatom. Természetesen a Sony Online nagyon sajnálja, meg bocsánatot is kért, meghát ha Ő nincs, akkor nincs EQ2 sem, úgyhogy egye fene, fátylat a múltra. Cserébe mindenki, aki aktív előfizető volt a "singleplayer" mód alatt, kitartásáért ingyen játékidőt kap. Ezt jobb helyeken engesztelésnek hívják, de a Sonyéknál biztos inkább "jól megérdemelt jutalom"-nak :)
A WolrdofWarcraft.com tanúbizonysága szerint úgy fest, hogy a közelmúltban indult nyilt bétás jelentkezési lapot már több, mint 500 ezer (!) játékos töltötte ki. Lehet, hogy érdekel néhány gémert a World of Warcraft? :D Az amerikai megjelenés egészen pontosan november 23-án leszen, et követően kerül majd a világ egyéb tájaira is.
Rég láttunk videjót az Everquest II-ből, most azonban megcsodálhatjuk mit is sikerült alkotni az illetékeseknek. A Sony különleges alkalomra szánta ezt az ultramagas felbontású videót, mégpedig a játék kiadásával kapcsolatosan. A 70 megás fájlt innen tölthetitek.
Lemaradtál valamelyik Half-Life 2 videóról? Esetleg volt olyan, amit nem a legjobb minőségen tekintettél meg? A Fileplanet összerakott egy igen emberes kis csomagot, mely egyetlen fájlban tartalmazza az összes eddig megjelent, értelmes HL2 videót. Nincs más dolgod, mint bepillantani ide, letölteni 1,8 gigát (igen, annyit :D), és már szemlélődhetsz is.
A The Inquirer információja szerint idén, egészen pontosan október 19-én mutatja be az NVIDIA legújabb alaplapi chipsetjét, az nForce 4-et. A szerkezetnek két változata, a sima, valamint az Ultra kerül a publikum elé. A speciálisabb, SLI változatok csak év vége felé várhatóak. Ha megjelentek, természetesen komolyan leteszteljük a csöppséget.
Hatalmas örömömre szolgál bejelentenem, hogy megérkezett a második hivatalos videó a hazai Invictus által fejlesztett nagyon sokak - többek között mink :) - által Messiásként várt játékból! Ebben a videóban megleshetitek, hogy miként lehet versenyezni normál utakon, valamint egy ultrarealisztikus törésmodellt is szemügyre vehettek! Kötelező!!!
Először is megjelent a Unreal Tournament 2004 egyik legjobb modifikációja, a Red Orchestra 3.0. Ez az ultrarealisztikus, második világháborús alkotás igen nagy népszerűségnek örvend, igazi hazai rajongói táborral is rendelkezik és a legújabb verziója feltehetően ezt is növelni fogja. Többek között azért, mert mostantól járműveket is használhatunk, és bár multira van kihegyezve a játék, az okos botoknak hála egyedül is nyomulhatunk vele. A FilePlaneten egyelőre csak a fizetősök érhetik el a majdnem 500 megás fájlt, ám a Hungarian GameServer oldaláról (ők tartanak egyébként fent magyar szervert a modnak), innen is elérhető.
Nem teljesen kapcsolódik ide, de biztos tudjátok, hogy a Half-Life 2 megjelenésével kvázi megkapjuk az első rész grafikailag felújított változatát mégpedig úgy, hogy kicserélték az idejétmúlt engine-t a Source-ra. Viszont a textúrák, meg egyebek megmaradnak, de az alábbi kép tanulsága szerint így is igencsak javult a víz megjelenítése. Egyébként ez az első hivatalos darab.
Bár már elég régóta suttogtak, hogy készül egy minden igényt kielégítő ultra-mega-extra Mátrix-trilógia DVD kiadás az igazi rajongók számára. Az eddig megjelentetett változatok ugyanis szinte semmi érdekességet nem tartalmaztak. Hivatalos bejelentés még mindig nincs, de azt hiszem, az alábbi képek miatt már igazán bizakodhatunk, ugyanis szinte minden infó a rendelkezésünkre áll most már! Szóval lássuk csak sorjában.
Matrix: Újradigitalizálva, két audió kommentárral bővítve
Roots of the Matrix: A Mátrix gyökerei - Minden részletre kiterjedő 3 órás összeállítás.
Burly Man Chronicles: A filmet készítők érzései az egész Mátrix világgal és a belefektetett munkával kapcsolatban
Zion Archive: Sztoribordok, zenék, videók, előzetesek, és minden egyéb.
Összesen mintegy 35 órányi extra, 10 DVD lemezen, kb 18 ezer forintos áron (a külföldi árról átszámolva).
Akinek ez sem lenne elég, az megkaphatja az igazán rajongóknak szóló változatot, amiben egy Neó szobor és egy 80 oldalas, soha nem látott képekkel tüzdelt könyvecske kap még helyet. A szobor a kép alapján szerintem egy kicsit gagyi... :) Thanks Fym.hu!
Ne örüljetek annyira, ugyanis új dologról sajnos nem számolhatok be. Ellenben a kezeink közé került a napokban bemutatott bevezető videó ultrabrutál minőségű változata. Na persze, a minőségért meg kell szenvedni, aki úgy dönt, hogy leráncigálja, készítsen maga mellé valami kaját, meg innivalót, ugyanis a "kicsike" nem kevesebb, mint 500 MB!
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)