Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 620

[MOVIE] Falcon 4.0

Hír | 2005.09.16 06:40

Nagy-Britanniában már kapható a Falcon 4.0: Allied Force, így a fejlesztők ezt megünneplendően úgy döntöttek kiadnak egy animációt a játékból. A bemutató 36 megát nyom. Aki esetleg még nem látta volna ezt a repülős pakkot, itt az ideje, ide kattintva meglesheti a videót.

XBOX 360 Megjelenés!

Hír | 2005.09.15 23:23

Aki egy kicsit is aktívabban érdeklődik a konzolok iránt, az szinte 100%, hogy most is nap, mint nap fürkészi a netet friss infók után, hiszen most zajlik a "konzolosok E3-a" vagyis a Tokyo Game Show. A mai nap talán csúcspontja volt a sok érdekes játék mellett, mikor a Microsoft emberei fellibbentették a fátylat az XBOX360 megjelenésének pontos dátumairól. Az első NextGen gép a három potenciális piacnak számító kontinens közül először természetesen Észak-Amerikában fog a boltok polcain landolni November 22-én, majd meglepő módon a kisebb piacnak számító Európa következik a December 2-i időponttal, míg a hármakat Japán és Ázsia zárja December 10-vel. Európában két változatban lesz kapható az új konzol, egy szerényebb extrákkal bíró megközelítőleg 300 Euro-t kóstáló és egy full extrás 400 Euro-ért kapható kiszerelésben. A show további bejelentései között szerepeltek az XBOX360-ra hamarosan (2006. Januárig bezárólag) megjelenő játékok is, amelyek között több PC-re is kapható lesz majd, úgy mint a Ghost Recon Advanced Warfighter és sokunk favoritja a Need For Speed Most Wanted és természetesen hamarosan megjelenik az XBOX exkluzív Halo 3 is.

Onimusha 3 - első PC-s képek

Hír | 2005.09.14 09:14

A Capcom csapata kiadta a legelső képeket, a PS2-n már tavaly óta kapható Onimusha 3 PC-s átiratáról. Az Onimusha 3: Demon Siege-ben a játékos Samanosuke és Jacques Blanc (Jean Reno) kalandjait kísérheti nyomon, és ennek természetesen szerves részei is leszünk. Eléggé szép grafika, pergő játékmenet, rengeteg kihívás vár majd mindenkire. Szerintem megéri majd kipróbálni. Addigis itt vannak a képek. Thanks Laurent.

[MOVIE] X-Men Legends II: RoA

Hír | 2005.09.12 15:45

Újabb X-Men mozi, újabb játék, ahogy már csak lenni szokott az ilyen képregény adaptációk esetében. Reméljük, hogy a Fantastic 4 csúfos bukása után az új X-Men játék majd megpróbálja kiküszöbölni a Marvel hősök hírnevén esett csorbát. A mutáns hősök legújabb "legendája" Októberben jelenik majd meg PC-re és a jelenleg kapható konzolokra (többek között PSP-re is), de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy szemléljétek meg a játékból megjelent friss múvit!

A lopott Heroes 5 alfa...

Hír | 2005.09.12 07:03

Egy rövidke beszámoló az ellopott Heroes of Might & Magic V alfaverziós programjáról. A Nival Interactive kiadott egy közleményt, melyben egy kérésével fordul a Heroes-sorozat rajongóihoz. Mint az már tudott, egy CD-s méretben néhány orosz városban kapható a játék alfa, illetve demó megjelöléssel. Mivel az alfának a gyakorlatiakban semmi köze a leendő ötödik részhez, ezért a Nival mindenkit arra kér, hogy ne próbálja ki a lopott alfaverziót. Bizonyíték itt.

Diplomacy megjelenés

Hír | 2005.09.08 09:20

A Paradox Interactive jelentette, hogy következő PC-s stratégiai játékuk, nevezetesen a Diplomacy mikor is kerül a boltokba. Lássuk csak: Amerikában és Skandináviában október 4-től kapható lesz, míg Angliában, Franciaországban, a németeknél, illetve a benelux államokban csak október 28-tól lehet megvásárolni. Addigis itt a honlapja, ha érdekel.

Xbox irányító PC-hez

Hír | 2005.09.07 11:48

A Microsoft a minap egyik bejelentésében hírt adott következő kontroller tervezeteiről. A hírek szerint - a Logitechtől némileg lemaradva - bemutatták lézer egerüket, mely eddig nem látott pontossággal pásztázza a terepet. A Laser Mouse 6000 mellett az Xbox 360 kontrollere is kapható lesz PC-hez! Előbbi közel 55, míg utóbbi majdnem 45 dollárért lesz elérhető. Nem azt mondom, hogy azonnal rohanjuk ezeket megvásárolni, de valahogy úgy érzem, ez a két hardver valóban nem lesz olyan nagyon rossz.

Bemutatták a GeForce 7800 GT-t

Hír | 2005.08.12 13:31

Az nVidia bemutatta a világ jelenlegi leggyorsabb videokártya-családjának pénztárcakímélő változatát, a GeForce 7800 GT-t. A processzor ugyanazokra képes, mint a drágább GTX modellé, tehát támogatja a Shader Model 3.0-ás változatát, ezen kívül a HDR és SLI technológiákat is. A különbség a mag órajelében, valamint a pixel és vertex futószalagok számában mutatkozik meg. A GTX változat 24 shader és 8 vertex futószalagját 425 MHz-es magórajel és 550 MHz-es memória hajtja meg, míg a GT változatban ezek az adatok a következőek: 20 shader és 7 vertex szalag, 400 MHz-es mag- és 500 MHz-es memóriafrekvencia. Ennek köszönhetően a kártya ára "mindössze" 449 dollár, és már számtalan márkakereskedőnél kapható. A hetedik generációs GeForce chipek egyébként világszerte ötven díjat zsebeltek be, különösen a fent említett új technológiáknak köszönhetően.

Xbox 360 idén "mindenhol"

Hír | 2005.07.26 09:36

A Microsoft a Japánban tartandó Xbox Summit rendezvényen megerősítette, hogy Xbox 360-as konzoljuk nemcsak Amerikában, de Japánban, sőt még Európában is kapható lesz az idei karácsonyi szezonban. Az mostmár szinte biztos tehát, hogy beelőzik a Sony-t, bár lehet, hogy addig még a nagy ellenfél is óriásléptekkel halad majd előre. Hogy ez most kinek lesz jó, azt nem tudni, de, hogy nagyon szép játékok kerülnek elő hamarosan, az biztos!

[MOVIE] Fable

Hír | 2005.07.21 23:28

Peter Molyneux RPG-je már egy jó ideje kapható Xbox-ra, azonban a kibővített tartalmú és The Lost Chapters alcímmel ellátott PC-s verzió megjelenése még jóval odébb van. Hogy a várakozási feszültséget a Microsoft kicsit csillapítsa (vagy inkább feltüzelje), a sok sok megjelent kép után végre kiadták az első videót is a készülő csoda játékból. A 43 megás élményhez erre tessék fáradni.

Dungeon Siege II GOLD

Hír | 2005.07.19 21:33

A Microsoft Game Studios és a Gas Powered Games a mai napon bejelentette, hogy elkészültek Chris Taylor díjnyertes akció-szerepjátékának folytatásával, a Dungeon Siege II-vel, s így tartani tudják a beígért augusztus 19-i megjelenést, sőt három nappal korábban már kapható lesz egyes helyeken.

A CRC Ázsiában is hódít!

Hír | 2005.07.05 18:05

Ma pottyant a ládámba egy, a mai napon Japánban közreadott sajtótájékoztató, amelyből világosan kitűnik, hogy az Invictus remekműve, a Cross Racing Championship világkörüli hórdításra indul. Európa után Ázsiában is kapható lesz ugyanis a CRC, hála a Gamepotnak. Az ázsiai megjelenésig egyébként várható egy névváltás, valamint az ottani verzióban a multis lehetőségekre koncentrálnak majd. Az ázsiai országok közül az alábbiakban élvezhetik majd a játékosok a CRC nyújtotta örömöket: Japán, Koreai Köztársaság, Kínai Népköztársaság, Thailandi Királyság, Indonéziai Köztársaság, Malajzia, Vietnámi Szociális Köztársaság, Indiai Köztársaság, Kínai Köztársaság.

Samsung SCH-V770 - a 7-megapixeles

Hír | 2005.07.05 07:39

A Samsung informatikai vállalat mobilgyártó részlege idén márciusban, a Cebiten mutatta be egyik legújabb készülékét, a Samsung SCH-V770-et. A V770 most bizonyos országokban már forgalomba is került. Aki esetleg nem hallott volna még erről a készülékről, annak kicsit részletesebben, hogy mit is tud ez az extrém masina: 7 megapixeles kamera (3x optikai, 5x digitális zoom), 640x480-as felbontású videó rögzítése (30 frame), 2 inches, 16 millió színre képes kijelző, TV-kimenet. A 123.7x54.2x26.3 mm méretű és 184.4 gramm súlyú készülék közel 200.000 Ft-os áron kapható. Nagyon érdemes tehát meggondolni, hogy milyen készüléket vesz az ember, és mire van szüksége, pláne ilyen árak mellett. Elvégre ezt nevezhetjük akár kamerának is, beépített telefon funkcióval. Nem mellékes, hogy egyre több gyártó dob piacra MP3-lejátszásra képes, miniatürizált digitális kamerákat is.

[DEMO] BLI Cricket 2005

Hír | 2005.06.30 09:57

Nehéz helyzetbe hoztak, mert nem fért ki a teljes név: Brian Lara International Cricket 2005. Ennek a játéknak érkezett meg ugyanis a demója, és mint a címből az kitalálható, arról szól amiről a nevét kapta. A Codemasters úgy tervezi, hogy a játék július 31-től lesz majd kapható a boltokban. Addig is itt van ez a kiprübálható verzió, amelynek mérete nem kevesebb, mint 300 megabájt. Erre tessék...

Star Warsos memóriaegységek

Hír | 2005.06.26 09:53

Az IO Data nevű cég egy új adathordozót mutatott be, amely minden bizonnyal a Star Wars-rajongók kedvenc gyönygszemévé válhat az informatikai kütyük birodalmában. Az USB 2.0-ás adatátvitelt támogató memóriaegységek Windows 2000 és Windows XP alatt működőképesek. Mindegyikük egy-egy filmbéli figurát mintáz meg. A 17.5x36x12.5 mm méretű, 28 gramm súlyú készülék július 9-étől kapható, magyar pénznembe átszámolva körülbelül 10.000 Ft-os áron.

Tölts napenergiával mobilt!

Hír | 2005.06.17 19:02

Egy holland cég igen érdekes terméket mutatott be a minap. A Soldius 1-ről van szó, amely egy, a Nap energiáját kihasználó töltőeszköz mobiltelefonokhoz. Igen előnyös lehet például túlélőhadjáratokhoz :). A 135x80x10 mm méretű, 85 grammos készítmény 2-3 óra alatt tölti fel teljesen a párosított készülék akkumlátorát. A ma létező majdnem összes márkához használható, így többek között a Nokia, a Motorola, Samsung, Siemens és a Sony Ericsson készülékekhez is. Noha az elképzelés kicsit merész, mindenképpen hasznos és biztató a technológia fejlődést és a környezetmegóvást tekintve. Arról, hogy a Soldius 1 mikortól és mennyiért lesz kapható, egyenlőre nincs információ.

[MOVIE] SUN

Hír | 2005.05.31 08:21

Jobb későn, mint soha alapon kicsit késve ugyan, de végül kiadták a SUN című középkori fantasy MMORPG E3-as bemutatóját. A játék főként az ázsiai régió számára készül, de erős a gyanú, hogy tőlük nyugatabbra is kapható lesz majd. A klip nagyrészt a háttértörténetet meséli el.

Settlers V kiegészítő

Hír | 2005.05.24 22:00

Az alapjáték hivatalos honlapján tűnt fel egy hír, miszerint a Blue Byte már javában dolgozik az expanzión, melyet június 24-én már le is emelhetünk a boltok polcairól. A rövid fejlesztési időszak arra utal, hogy ez a Németországban már kapható Nebelreich nevü kieg. nemzetközi változata. Bár a Heritage of Kings nem elégítette ki a rajongók igényeit, Ubiék mindenféle hiperszuper megajó cuccot ígérnek. Na persze.

A Doom rástartolt a mobilokra

Hír | 2005.05.18 15:04

Az 1994-es hódítását követően egyre nagyobb teret és rajongótábort szerzett magának az id Sodtware legendává nőtt FPS-e, a Doom. Az utóbbi években a Quake 1-el párhuzamosan a Doom 1, illetve 2 is elterjedt a Pocket PC-ken is, azonban az elmúlt hetek egyeztetései okán a Doom ezentúl hivatalosan is kapható lesz mobiltelefonra optimizált verzióban. A dologhoz csak egy java-képes telefon kell majd, valamint olyan szolgáltató, amely szerződésben áll majd az id Softwarerrel, valamint a Jamdattal. Magyarországon előreláthatólag a T-Mobile és a Vodafone teheti majd fel listájára a Doomot, mint unaloműzőt. A mobiltelefonra való kidolgozásért és végeredményért a Jamdat nevű cég lesz felelős, nekik jutott ugyanis az a nemes feladat; hogy mobilon is tegyék legendává a Doomot. A cégről további információ itt.

DOFUS mindenkinek!

Hír | 2005.05.16 11:36

Az Ankama Studio egy ideje készítí a DOFUS nevezetű MMORPG csodát. Olyannyira egy ideje, hogy fransziaországban és az egyéb franszia nyelvterületeken már jóideje kapható a cucc, az angolul beszélő verzió azonban most várható, idén szeptemberben. Az E3 alatt további érdekes infókkal jelentkezünk, 17én pedig jelentős tartalommal bővül a játék honlapja. Azért remélem, nem csak fransziául :)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)