Ezek a játékok már biztosan ott lesznek az idei E3-on
Nagyon reméljük, hogy idén is rengeteg meglepetést tartogat majd az E3, de hálásak vagyunk, hogy nem mindent tartanak titokban az utolsó pillanatig.
Nagyon reméljük, hogy idén is rengeteg meglepetést tartogat majd az E3, de hálásak vagyunk, hogy nem mindent tartanak titokban az utolsó pillanatig.
A Facebookon és az Instagramon is egyre nagyobb mértéket ölt az adathalászat, de a legjobban még mindig a Microsoft-felhasználók adatait akarják ellopni.
Ez általában nem jelent jót, viszont a Eugen Systems most tényleg szeretne biztosra menni stratégiai játékával.
Olyan, hogy halasztás, szóba sem jöhetett, ezért simán előfordultak 80 órás munkahetek.
Legújabb mozijával a DC végleg kukázta a korábbi komor, sötét vonalat, és a színes, humoros képregényfilmek irányába mozdult el úgy, hogy tövig nyomta közben a gázt. Ezért pedig csak hálásak lehetünk.
Ennyi halasztás után már kezdjük azt hinni, hogy soha nem is jelenik meg.
Mi mást ábrázolna a beszédes nevű Last Slice skin, ha nem egy szalámis pizzát.
A tervek szerint ma jelent volna meg, de elhalasztották egy nagyon kicsit.
Nem elég, hogy a megjelenést többször is az utolsó pillanatban halasztották el, a játék maga sem működik túl jól.
Az utolsó pillanatban talált valami problémát az Overture-rel a DICE, ezért a frissítést elhalasztották.
Nem sokat, és szerencsére nem halasztásról van szó.
Technikai okokból továbbra sem vadászhatunk Damaisra.
A játékot sajnos jelentősen el kellett halasztani.
Egy humoros bejegyzéssel adta a tudtunkra a Ubisoft, hogy bizony még várni kell az első live eventre.
Az adathalászok szétbontották a legújabb frissítést, és találtak benne néhány érdekes apróságot.
A félig-meddig a Souls játékokhoz hasonlító akció-RPG egy néhány hónapos halasztás után végre megérkezik, a bejelentés örömére pedig egy új videót is kaptunk.
Egy újabb Wii U játék kerül át az újabb rendszerre, amiért ebben az esetben kifejezetten hálásak vagyunk.
A hokkaidói földrengés miatt későbbre tolt Nintendo előadást végül szeptember 14-én éjféltől láthatjuk.
Erős földrengés rázta meg Hokkaidót, emiatt a Nintendo úgy döntött, elhalasztja az itthoni idő szerint éjfélre tervezett bemutatót.
Most az egyszer ez a cím nem egy adathalász, népszerűség-hajhászó Facebook játékot takar, hanem a Google új alkalmazását, ami mától Magyarországon is elérhető.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)