A NASA lefotózta a Holdba csapódott SpaceX-rakéta kráterét
Az LRO hat nappal a becsapódás után készített felvételeket.
Az LRO hat nappal a becsapódás után készített felvételeket.
Megvan Ryan Hurst utódja, így már semmi akadálya annak, hogy folytatódjék az Amazon sorozatának forgatása.
A Lizzie Borden esetét feldolgozandó évad csodálatosnak ígérkezik.
Hát, ezek nem azok az új Xbox hardverek, amiket kerestél, de legalább magad rakhatod majd össze őket.
Microsoft egy kísérleti Windows 11-verzióban már a modernebb lejátszó karjaiba tereli a népet.
Felfedezés, harc és köd, tehát Silent Hill.
A Liquid Death és a Garage Beer reklámja azt kéri a nézőktől, hogy palackozzák be a pisijüket és küldjék el az AI adatközpontoknak, hogy segítsék a hűtést.
Lara Croft új képességfával, főzetekkel és egy időlassító fókuszmérővel tér vissza a Tomb Raider: Legacy of Atlantisban.
Christopher Nolan eposza egy hajszállal, de megelőzte a Deadpool és Rozsomákot.
Noah Wyle szerint Hollywood a hollywoodiaké.
Egy volt Meta-mérnök szerint a cég vezetése pontosan tudta, milyen károkkal találkoznak a fiatalok az Instagramon, mégsem ez kapta a legnagyobb prioritást. Arturo Béjar most esküdtszék előtt mondta el, mit látott belülről.
A Rebel Wolves által közzétett frissített rendszerkövetelmények alapján nem kell milliós PC ahhoz, hogy elfogadhatóan fusson a vámpíros szerepjáték.
Magyar Péter szerint nem kell további gépegységet lekapcsolni, jövő hét végére ismét teljes kapacitással működhet az atomerőmű.
A 25 éve működő keresztény metálzenekar szerint a filmhez kapcsolódó zene miatt a közönség összekeverheti a két márkát. Ugyanitt, hehe.
A tesztelőknek nagyon nem tetszett, ezért újrakezdték a Horizon Hunters Gathering fejlesztését, a csapatnak pedig decemberig kell meggyőznie a Sony vezetőit.
Obi-Wan már Dave Filoninak is előadta elképzeléseit, de azt nem tudni, hogy a Disney mit gondol minderről.
A Claude teát ugyan még tud főzni nekünk, de már lassan olyan, mint egy valódi asszisztens, és most már nem is kell mindenért engedélyt kérnie.
Nem a saját filmjei közül nevezett meg egyet, hanem egy régebbi Póki szerkóját nézte ki magának.
Az Apple TV sorra gyártja a jobbnál jobb sorozatokat.
Így búcsúztak Hayden Panettiere-től a pályatársai.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)