Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 540

Konzol kamuk

Hír | 2005.05.20 14:47

Hamis a Killzone 2 videó - álítja az IGN. A Guerilla egyik illetékese a vele készített interjúban elmondja, hogy a videó gyakorlatilag azt a hangulatot prezentálja, amelyet el kívánnak érni a fejlesztés végéig. Az IGNXbox munkatársa, David Clayman biztos benne, hogy a múvi nem ingame. Mint elmondta, a felvételen minden mozdulat több kicsi animációból állt - ez egy teljes játékban kivitelezhetetlen lenne, főleg ekkora részletesség mellett. David kijelenti, hogy az anyag 100% CG. (Thanks to FarCry elvtárs!) A Microsoft becsületén is folt esett, amikor kiderült, hogy még nem is tudtak előállni működőképes Xbox 360-nal. Az E3-on a kikapcsolt konzolok mellett Apple Powermac G5-ösök álltak, azokon futottak a játékok. Fényképes bizonyítékért kattintsatok a linkre, és imádkozzatok, hogy Bill bácsiéknak sikerüljön(illetve kárörvendőknek: ne sikerüljön) összedobni működőképes boxokat az év végi startig.

[MOVIE] Négyes mázos

Hír | 2005.05.12 23:11

Négy E3-as videó is érkezett, haladjunk sorjában.

  • Brian Lara International Cricket 2005 A cím egyértelmű, krikettjáték a javából. A 13 megányi trailer kevesebb, mint egy percnyi mozgóképet tartalmaz.
  • Myst V: End of Ages Ubi Softék egyik nagy becsben tartott alkotásáról van itt szó. A 15 megás videó itt található.
  • Officers Ő pedig egy második világháborús stratégiai játék. A bemutatója majdnem 50 megás.
  • Singles 2: Triple Trouble Őt talán már ismeritek. Nevetséges méretű videóját innen zúzhatjátok.

  • King Kong @ E3

    Hír | 2005.05.10 23:49

    Peter Jackson (Gyűrűk Ura) legújabb alkotása, a King Kong című filmfeldolgozás idén december közepén kerül az amerikai - és remélhetőleg a hazai - mozikba. Természetesen ennek örömére játékot is kiadnak majd, amelyről most tudtuk meg, hogy kint lesz az E3-on is, az Ubi Soft standján. Hmm... az előző nagy franchise, a Gyűrűk Ura jogai főleg az EA Games-hez kerültek, mármint azok, amelyek a filmtrilógia alapján készülő játékokra szóltak. Ezek szerint kiadót váltottak. Ez annyira nem is rossz dolog, Ubiék ugyanis kiállítóterük 40%-át az óriásgorillára szentelik majd, tehát elég nagy becsben tartják, s remélhetőleg a PC-s változat nem sokkal később jelenik meg a konzolosoktól, amelyek még idén várhatóak.

    D1RT - Mrs. Fisher?

    Hír | 2005.05.04 12:06

    Bejelentett a KOCH Media egy új lopakodós akció-kalandjátékot D1RT címmel, amiben 14 szinten keresztül irányíthatunk egy dögös nénit, s olyan feladatokat kell majd teljesítenünk, mint észrevétlenül behatolni és eltenni láb alól néhány emberkét. A legjobb, hogy nem is muszáj lopakodnunk, ha úgy tartja kedvünk, simán becsengethetünk a főbejáraton egy géppityuval, ezért is jár jutalom, csak épp más fajta. Ezt alátámasztandó 20 fegyvert helyeztek el a játékban. További infók hamarosan a rendelkezésre állnak, megjelenése év végére tehető.

    STACKED with Daniel Negreanu

    Hír | 2005.04.30 09:58

    Januárban már beszámoltunk a STACKED with Daniel Negreanu címet viselő pókerjátékról, ám most új részletekre derült fény. Daniel Negreanu-ról annyit, hogy egy kicsit vágja a témát, számtalan versenyt megnyert, a játékban ő fog Neked tanácsokat osztogatni, megtanít minden trükkre és stratégiára. Bár ezt erősen kétlem, hisz akkor akár bárki legyőzhetné a következő versenyen élőben. Vagy ez hülyeség? :) A játékot nagyon nagyra becsüli a kiadója, mert a létező összes platformra ki kívánja adni. Konzolra ez év harmadik negyedévében, PC-s időpontról nincs információ, de készül arra is.

    American McGee's Bad Day L.A.

    Hír | 2005.04.26 09:34

    Tavaly már szót ejtettünk American McGee készülő új játékáról, aminek már akkor megvolt a címe (Bad Day L.A.). Most érkezett el az idő a hivatalos bejelentésére. Az Enlight berkeiben készül alkotást harmadik személyű akció-kaland játéknak emlegetik, egy jó adagnyi pofátlan humorral, a mai kortárs Los Angelesben, elképesztő játékmenettel. A játék Anthony Williams-ről, egy lepukkant hajléktalanról szól, aki valaha Hollywood egyik elismert ügynöke volt, aki fokozatosan elvesztette minden becsületét, így aztán teljesen elzárkózott a külvilágtól. Ennek köszönhetően maradt életben, miután megtámadták a várost a zombik, meg a terroristák is. Anthony rájön, hogy nem akar meghalni, egyetlen fegyvere pedig a "józan" esze. Szóval Anthony-nak ma egy kicsit rossz napja van... Ha játszottatok az American McGee's Alice-szel, akkor tudjátok, hogy a csávó mentálisan verhetetlen, úgyhogy a fenti sorok annyira nem is tűnnek baromságnak :) Az első képek nekem kifejezetten bejönnek, mert rajzfilmszerűre vették a figurát.

    Ingyenes FPS-ek!

    Hír | 2005.04.23 11:37

    Egy orosz csóka, Sheppard meglepő, ám becsülendő elhatározásra jutott. Úgy döntött, hogy honlapjáról ingyenesen letölthetővé teszi két teljesen saját fejlesztésű First Person Shooterjét, melyet a Quake 2 engine hajt. Azt ezért tudni kell, hogy állítása szerint ezeket "jó régen" készítette, most egy új projekteken dolgozik, s ezzel szeretné azokat némileg népszerűsíteni. Nem rossz ötlet :) Az új alkotás címe egyébként Exeter Castle és néhány képet már meg is tekinthettek belőle a fenti oldalon. De most lássuk a két ingyeneset.

  • Lendlease A képek alapján második világháborús, a 291 megás fájlt innen menthetitek le.
  • Soldier of Empire Ez egy kicsit futurisztikusabb hangulatú, a 178 megás fájlt innen menthetitek. Azt írja, hogy a videók nincsenek lefordítva, ami valószínűleg azt jelentheti, hogy oroszul vannak, de majd nézzétek meg és kommenteljétek meg légyszi azt is, milyen hosszúak a játékok. Thanks Wastrel from SpyNEWS!

  • Call of Juarez készülg'

    Hír | 2005.03.16 20:55

    Kevés vadnyugati témájú FPS-sel találkozhattunk eddig, de ugyebár a kivétel erősíti a szabályt, pont az imént jelentettek be egy újabbat. Call of Juarez a becses címe a játéknak, amiből engedjétek meg, hogy felsoroljak pár fícsört: korhú (19. szd) fegyverek a vadnyugati szférából, 12 szuperizgalmas küldetés, ismert vadnyugati karakterek (Lucky Luke? :)), valamint lovaglás! Ja, és a legfontosabb hír: aki szemfüles volt, és rájött, hogy ez nem egy új játék, hanem a Lawman-nek az átkeresztelése, az... nos, az ügyes volt :)

    Panzer: Elite Action hivatalosan is

    Hír | 2005.03.10 21:17

    Anno úgy jelentettük be ezt a kis csecsebecsét, hogy na nesze semmi, fogd meg jól, magyarán hivatalosan semmit nem vágtak senkihez, ami az infókat illeti. Elérkezett azonban az idő, hogy a hivatalosa bejelentés megtörténjen. Ömm.... Hát, sajnos a képek láttan első hatásilag nem vagyok lenyűgözve. Nos, azért próba cseresznye. További infó itt.

    Panzers Elite Action készülg'

    Hír | 2005.03.01 18:37

    Épp ezekben a pillanatokban lebbentette fel a fátylat a Jowood készülő második világháborús tankszimulátoros játékáról, amiben 18 izgalmas, véres és kihívó küldetés keretein belül Franciaország, Oroszország, és Lengyelország érintésével kell kivívnunk saját, és országunk igazát és becsületét. Azt hiszem, el is mondtam mindent, amit jelen pillanatban tudni lehet. Ja, még a cím: Panzers Elite Action

    Juiced megjelenés

    Hír | 2005.02.23 10:21

    Nocsak! Egy rég nem látott ismerősről érkezett egy igencsak örvendetes hír, miszerint a Juiced nevű autóversenyes gamma Május 13. napján a boltok polcaira kerül. Elvileg már valamikor tavalyi év végén meg kellett volna jelennie, de az akkori kiadója becsődölt. Ezután a THQ felkarolta, és egészen májusig tolta el a megjelenést. No mindegy, végre látszik az alagút vége..:)thx daisy

    'Napot...

    Hír | 2005.02.19 12:20

    Kellemes szombat delet mindenkinek. Túl a felkelésen, közel az ebédhez, de még messze az estétől azt mondhatjuk, hogy ma lesz mit olvasni, nézni és játszani, ugyanis nem lesz uborkás szombatunk. Nem is nagyon húznám az időt, inkább nézzük mi a helyzet.

    Egy kisfiú almamagot árul az utcasarkon. Meglátja a rendőr, és kérdi: - Mit árulsz kisfiú? - Almamagot! Ettől lehet okosodni. Kétszáz forint az ára. - Na, adj egyet! - azzal lenyeli a rendőr. Pár perc múlva így szól a gyerekhez: - Te becsaptál engem! Ennyi pénzért én két kiló almát tudok venni, és abban rengeteg mag van! - Na látja! Már hat is! A hentesnek fél órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tőle. Jön is egy vevő, aki pont egész csirkét kér. A hentes feldobja a mérlegre. - Uram, ez pont 1 kiló 20 deka. - Nincs kicsit nagyobb véletlenül? - kérdezi az ürge. Hentes visszafordul, tesz-vesz, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre, mintha egy másik lenne. - 1 kiló 70. Megfelel? - Szuper, elviszem mind a kettőt!

    Darwinia GOLD

    Hír | 2005.02.16 09:39

    Alighogy bejelentették, a mai napon már aranylemezre is került a Darwinia című, igen érdekes 3D-s stratégiai játék. Noha nem mondható korszakalkotónak a grafikája, mégis becsületre méltó, hogy nagyban eltér a megszokottól. A külcsín körülbelül a nyolcvanas évek retro küllemét kölcsönözte, ami szerintem egészen jó ötlet. Néhány kép alant, bővebb infó itt található - várhatóan három héten belül a boltokban lesz.

    'Reggelt...

    Hír | 2005.01.27 06:55

    Hóerektől duzzadó reggelt mindenkinek! Bejött a tegnapi megérzésem, ide tényleg tank kell. Nem tudom hol mi a helyzet, de itt a nagyrabecsült ilyen-olyan vállalatnak eddig egyetlen egy darab gépét sem láttam az utakon... No sebaj, úgyis nemsokára Svéd Rali, lehet edzeni :P :)

    Srác bedugja a fejét a fodrászüzlet ajtaján és beszól a tulajnak: - Mennyit kell várnom egy hajvágásra? - Körülbelül két órát - válaszol a borbély. A srác elmegy. Néhány nap múlva ugyanúgy bedugja a fejét az ajtón és kérdi: - Mennyit kell várnom egy hajvágásra? A borbély körülnéz a várakozó embereken és válaszol: - Körülbelül két és fél órát. A srác elmegy. Egy hét múlva ugyanaz a jelenet játszódik le. A borbély - miután a srác elment - odaszól az egyik vendégnek: - Te, komám! Nézzed már meg, hova megy ez a srác, mert soha nem jön vissza hajat vágatni! Egy kis idő múlva a borbély barátja visszatér, a hasát fogja a röhögéstől. - Na mi van? - kérdi a borbély - Hova ment a srác? A haverja még mindig fulladozva: - Hát a nejedhez, te hülye!

    ATI Catalyst 5.1

    Hír | 2005.01.17 22:56

    Igen, megérkezett, pontosabban mint a villám becsapott a friss, és igen komolyan átdolgozott ATI Catalyst drivercsomag. Mint látható, nemcsak, hogy beléptünk az ötös szériába, mindjárt az 5.1-el kezdünk. WIndows XP és ATI kártyatulajok feltétlenül telepítsék, erről a linkről bármikor letölthető, mérete 28,1MB!

    Pariah ápdét

    Hír | 2005.01.11 20:17

    Kecsegtető hírrel szolgál a Pariah hivatalos oldala. Az előzetes bejelentés, miszerint az Xbox verzió márciusban a boltok polcaira kerül... minden bizonnyal valóra válik. Ez mind szép és jó, de mi van a PC-s verziónkkal?! Hát igen, ez az a pont, ahol megszakadt a telefonvonal, becsapódott a meteor, vagy csak simán lefagyott a mátrix, de sajna erre nem kaptunk választ. Persze a remény hal meg utojára...

    Pippa Funnell - lovacskázzunk!

    Hír | 2005.01.11 20:05

    Érdekes felosztása van jelenkorunk játékiparának. A fő iparág ofkóz a "kiontom a beledet!", a "meghaaalsz!" és társai, azonban akadnak egészen elvetemült ötletek: lovaglós kalandjáték! El se hiszem, kedves nézőink :D Mindegy, a játék becses címe Pippa Funnell: The Stud Farm Inheritance és valamikor márciusban kerül a boltokba. Gyí te, Harmat! :D

    Madagascar - ez állat!

    Hír | 2005.01.07 19:07

    Az Activision bejelentette legújabb csecse-becséjét, a Madagascart. Az alábbi játék lényege, hogy megtudhajuk milyen is állatnak lenni (az elkalandozó gondolatok kedvéért - pl. zebrának, oroszlánnak), milyen is állatbőrben élni, New Yorkban és Magagascar szigetén. A 2005. májusára datált csöppségről további részletek a fenti linken.

    A DIGITAL REALITY ÚJ JÁTÉKA!

    Hír | 2005.01.07 18:39

    Bár hivatalosan még távolról sincs bejelentve, kémeim jelentették, hogy egy teljesen új Digital Reality-s érdekesség bukkant fel a Digital Jesters oldalán. Az alkotás becses címe 1944: Battle of the Bulge lesz, és annyit lehet róla tudni, hogy a stratégiák nem szerény táborát erősíti majd. Amint megtudunk valami egyebet, jelentem. Update: Rákérdeztem a csapatnál, és Dauby mester a következő helyesbítést tette hozzá. Lényegében nem ők fejlesztik a játékot, csak a technológiát adták alá. No sebaj, attól még ez egy új játékbejelentés, a fenébe is :D

    Illinois állam kormányzója bekeményít

    Hír | 2004.12.18 10:40

    Illinois állam kormányzója, Rod Blagojevich érdekes dologgal állt elő. Ő is becsatlakozott a videójátékok bizonyos rétegének ellenlábasai közé, így bírálja azt, hogy erőszakos és szexen alapuló játékokat adnak el gyerekeknek. Blagojevich felháborodását elsősorban a JFK: Reloaded, valamint a GTA: San Andreas okozta (természetesen mindkettő a tartalmáért). A kormányzó javaslatot tesz a törvényhozóknak egy olyan megszorítás kidolgozására, melynek értelmében, ha kiderül, hogy egy kiskereskedelmi cég erőszakos, és-vagy szexualitáson alapuló játékot adott el gyermekeknek (pláne, ha még a 18-as karika is a dobozon van); akkor ebben az esetben lehetséges börtönbüntetéssel és 5000 amerikai dollár értékű pénzbírsággal sújtsák azt.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)