Katasztrófába torkollott a fekete PlayStation 5-ök árusítása
Érdekes ötlettel állt elő a SUP3R5, ám időközben annyira felgyorsultak az események, hogy egy egészen furcsa történet kerekedett ki ebből az egészből.
Érdekes ötlettel állt elő a SUP3R5, ám időközben annyira felgyorsultak az események, hogy egy egészen furcsa történet kerekedett ki ebből az egészből.
A sorozat történetében először a játékos is a részesévé válhat a Pokémon világnak.
Worms, Warcraft II: Tides of Darkness, Mortal Kombat 3 és sok minden más - nem volt eseménytelen ez az év sem.
Menetrendszerűen érkezett az aktuális Overwatch esemény, és azzal együtt jöttek az új kinézetek, kozmetikai apróságok, és visszatérő játékmódok.
Holnap kezdődik a Riot lövöldéjének első karácsonyi bulija, ahol önfeledt hógolyózás vár mindenkit. Már amíg valaki elő nem kap egy kést.
Jövőre a DC Comics több legendás hőse helyét is új szereplők veszik át a Future State eseményben, ebből pedig Batman sem marad ki.
A cég egy online eseményre készül a Disney Plus kapcsán, melyen izgalmas újdonságokra számíthatnak a rajongók.
A Ubisoft szerint a vírus olyan terheket rótt rájuk, melyek miatt kénytelenek voltak megváltoztatni korábban biztosnak vélt terveiket.
Az Epic néhány órával Galactus támadása előtt értesítette a tartalomgyártókat, hogy lesz egy AC/DC dal is a buliban.
A marveles Fortnite szezon legnagyobb csatája egy egyszeri, soha meg nem ismétlődő esemény lesz, Galactus ellen kell ma helyt állni.
Úgy tűnik, hogy a Doctor Strange in the Multiverse of Madness nagyon fontos eseményeket indít majd be, ami új szereplők feltűnésével is járhat.
Kezdetét vette a játék legnagyobb eseménye, az IAE, ami rengeteg érdekességgel várja az önjelölt pilótákat.
Egy játékos bemutatta, hogyan lehet megszívatni a tisztességtelenül játszókat.
Kezdenek felpörögni az események a harmadik Legendás állatok-mozi körül, könnyen lehet, hogy megtalálták Johnny Depp utódát.
Influencereket, youtubereket, internetes celebritásokat ültettek fel, élükön Logan Paul cimborájával.
A Disney bő másfél percben foglalta össze az előző szezon eseményeit, felelevenítve az első nyolc epizód kulcsmomentumait.
A szörnyeket megtestesítő hadigépezetek között a rutinos World of Tanks játékosok találnak régi ismerősöket, de új tankokat is csatába vihetünk majd.
Egy rakat tárgyat oldhatunk majd fel, melyeket a jól ismert széria ihletett.
A Joker War történetszál eseményeit követően Bruce-nak még a Wayne birtokról is ki kellett költöznie.
Az első négy szezon showrunnere nem akarja meg nem történtté tenni az eseményeket, de nem is fog sokáig foglalkozni velük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)