A Fekete Párduc helyett A szabadság ötven árnyalatát kezdte el játszani egy mozi
Sokkolta a teremben ülőket, hogy nem az a film indult el, amire jegyet váltottak.
Sokkolta a teremben ülőket, hogy nem az a film indult el, amire jegyet váltottak.
A tizenhét ember halálával járó floridai mészárlás kapcsán egy kormányzó előrángatta a videojátékokat, mint legfőbb okot.
Verekedős játékokban jól ismert fogalom a Touch of Death kombó, ami egy érintésből indul, aztán legalább az ellenfél fél életerejének elvesztésével végződik.
Egyedi stílusú Marvel film, régóta várt magyar vígjáték és egy újabb gyurmából készült animációs darab - igazi ínyencségekkel készülnek a mozik ezen a héten, mi pedig segítünk választani közülük.
Nagyjából két héttel ezelőtt a semmiből került elő a rejtett Nuclear Disarmament videó, aminek nem kellett volna elindulnia. Hogy ez mégis miért történt meg, arra egy nagyon béna választ kaptunk.
Mostantól közzéteheted a bevásárlólistádat, a tíz kedvenc dalodat, vagy a születésnapi kívánságait felsorolását, ráadásul színesben. Hiánypótló, igaz?
Ez a macska nagyon karmol.
A fejlesztőknek eszük ágában sincs kihagyni a Fekete Párduc premierjében rejlő potenciált, már elérhetővé is tették a film kapcsán készített LEGO Marvel Super Heroes 2-es DLC-t.
Nem tipikus Marvel film, de épp ettől igazán jó a Fekete Párduc.
Nagy erőkkel készül a jump scare-játék filmadaptációja. A részletek még ritkásak, de legalább már azt tudjuk, hogy ki felel a rendezésért.
Egyre barátságosabb környezetet kínálnak a különféle Linux-disztribúciók, érdemes lehet egy próbakörre vinni a pingvint.
Legújabb sorozatunkban alaposan kivesézzük a képregények ismertebb és kevéssé ismert hőseit. Első alanyunk a napokon belül saját filmmel is bemutatkozó Fekete Párduc.
Ha igazán nagy Marvel rajongó vagy, akkor a mostani felhívásunk pont neked szól, ugyanis Fekete Párduc telefontokokat és pólókat sorsolunk ki azok között, akik részt vesznek nyereményjátékunkban.
Akik eddig is mindenütt kutakodó, mindent megfigyelő, mindent tudni akaró szolgáltatóktól féltek az interneten, adják hozzá ezt is a listához.
Én egészen a legutóbbi időkig azt hittem, hogy a Fekete Párduc egy relatíve modern találmány, mely a manapság oly divatos politikai korrektség jegyében született.
Beugrott a forgatásra, és ha már ott járt, kicsit a rendezésbe is beleszólt.
A Bridge Constructor szériával házasított Portalban GlaDOS újabb tesztek elé állít minket, és ebbe hamarosan már a konzolosok is becsatlakozhatnak.
A Goldman Sachs egyik vezetője szakértője szerint a legtöbb kriptopénz nem éli túl ezt a felfújt buborékot, és nullás értékkel búcsúzik majd a piacról.
Noha a Taxi 5 szinkronos előzetesére még várnunk kell, a hazai forgalmazó már kiadta az ötödik rész magyar poszterét, amit a rajongók talán a szobájuk falára is szívesen felragasztanának.
Yoshiaki Koizumi leült egy kamera elé, és ennek köszönhetően megtudhattuk, Toadon sapka van-e, vagy ilyen a feje.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)