Ezek azok a 2023-as játékok, amiket mindenképpen érdemes még idén végignyomnod
Jól jelzi az idei év erejét, hogy sokkal nehezebb volt 10 címre szűkíteni a listát, mint azt előzetesen gondoltuk volna.
Jól jelzi az idei év erejét, hogy sokkal nehezebb volt 10 címre szűkíteni a listát, mint azt előzetesen gondoltuk volna.
Hetekkel a halasztás után bejelentették a Warhammer 40,000: Space Marine 2 megjelenési dátumát. Nem örülünk.
21 év a játékiparban is sok idő, ezt bizonyítja a GTA 6-ot és a Vice Cityt összehasonlító videó.
A közösségi média is szerepet kap a Rockstar Games újdonságában.
Egy átszervezés miatt máris veszélybe került a tavaly megjelent szuperhősös kártyajáték.
Az volt a terv, hogy 2023 telén kapjuk meg a folytatást, de ez nem fog összejönni.
Ahogy Mariah Carey uralja a plázákat és rádiókat kötelezően ilyenkor, a Netflixet is elöntötte a karácsonyi hangulat.
Megint, sokadjára mutatja meg a Nintendo, hogy teljes odaadással tud remake-eket készíteni.
A Forza Customsben különféle verdákat alakíthatunk a saját ízlésünkre.
Jövő januárban érkezik a film, ami igazi sztárgárdát ígér.
Még egy év sem telt el a Dragonflight megjelenése óta, de máris bemutatkozhat a World of Warcraft következő bővítménye.
A Szamaritánus folytatása készülhet, egyelőre nagy a titkolózás, de a találgatások már elkezdődtek.
Kickstarter-kampányt indítottak a Black Geyser: Couriers of Darkness fejlesztői, ami máris meghozta gyümölcsét.
Mario elefánt lesz vagy pályaelem, a csövek kúsznak, a fel a le, a le a fel - soha nem tudhatod, hogyan fordul a tetejére minden a Super Mario Bros. Wonderben.
De végülis ki tudna nemet mondani egy Mortal Kombat RPG-re?
A Nintendo is megerősítette az ezzel kapcsolatos információkat.
A tinik titkos élete nem csak játék és mese.
Nem vicc: máris jön az EA Sports FC Tactical, egy spin-off, amit egészen másképp kell játszani, mint az EA Sports FC 24-et.
Emellett számos sorozat folytatódik a platformon, többek között a Stallone családé is.
Éppen, hogy újjáalakult az interaktív történetekről elhíresült stúdió, máris arra kényszerültek, hogy csökkentsék a létszámot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)