Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 523

Megtörtént a létszámleépítés a Lionheadnél

Hír | 2006.03.07 13:01

Pár napja számoltunk be arról, hogy a Lionhead Studios vezetősége a tervek szerint be szeretné zárni egyik fejlesztőstúdióját. Nos, ez nem történt meg, de így is drasztikus változásokat eszközöltek. A vállalat megerősítette, hogy a Surrey-ben található stúdiójában dolgozó 250 alkalmazottból 50-et elküldött azzal a magyarázattal, hogy a PC-s játékokra specializálódott részleg nem hozta a várt teljesítményt. Ezzel együtt várhatóan néhány jelenlegi projekt is felfüggesztésre kerül. Peter Molyneux pénteken elmondta a dolgozóknak, hogy csak két, következő generációs konzolokra fejlesztett projekt folytatódik tovább. Az egyik feltehetően a Fable xboxos folytatása, amely egyesek szerint már 12 hónapja készül. A másodikról csak annyit lehet tudni, hogy jóval később láttak neki a fejlesztők, vagyis még nagyon kezdetleges állapotban van. Így már egészen biztos, hogy az eddig csak PC-re megjelent The Movies nem készül el konzolokra. Ezt eddig csak az Activision, a kiadó erősítette meg. Sajnos a Black & White 2 sem hozta a várt sikereket, így egyelőre kérdéses e sorozat sorsa is. Az ezt kiadó Electronic Arts egyelőre nem nyilatkozott jövőbeli terveiről.

Windows manipuláció

Teszt | 2006.03.01 10:01

Már kismillió olyan programot láthattunk, mellyel módosíthattuk, illetőleg testreszabhattuk Windows operációs rendszerünket, illetőleg annag kinézetét. Küllem, optimalizálás, mindenre lehetőség van. Talán túl sok is. Lássuk a jobbakat egy csokorban!

[MOVIE] Rebel Raiders: Operation Nighthawk

Hír | 2006.02.18 11:07

Megérkezett a Rebel Raiders: Operation Nighthawk című futurisztikus repülős harci játék első videó előzetese és egy adag kép is. A Kando Games új alkotása Franciaországban már megjelent, jelenleg már csak lokalizálják más régiók számára. A megjelenése március elején várható.

'Reggelt...

Hír | 2006.02.16 06:47

Kellemes reggelt mindenkinek. Az ember az ilyen korai, sötét és hideg órákban néha azt sem tudja milyen nap van, szerencsére már realizálódott tényként tudatosult bennem a mai nap kiléte, mely csütörtök volna :) Ma egy érdekes videóval kezdjük a napot. Addig is:

- Gyere fel hozzám, van néhány jó lemezem. - És megígéred, hogy csak lemezt hallgatunk? - Rendben. - És ha nem tetszenek a lemezeid? - Az más. Akkor szépen felveszed a ruhád, és hazamész.

Nexuiz full install v1.5

Hír | 2006.02.14 16:11

Megjelent a Nexuiz című, Quake motorra épülő futurisztikus multiplayer lövöldözős játék új, 1.5-ös változata. Ez a verzió új játékmódokat, pályákat, karaktereket nyit meg, emellett jobb MI, és némi multiplayer optimalizáció is helyet kapott. A 180 megás fájlt innen vagy innen tölthetitek.

Moore: Jobban odafigyelünk a PC-re

Hír | 2006.02.14 15:47

A Microsoft Games főnöke, Peter Moore megígérte, hogy a jövőben többet foglalkoznak majd a PC-s játékokkal és nem az Xbox lesz a Microsoft első számú platform, mint ahogy az az utóbbi években volt. Ezért még bocsánatot is kért. Mindezt egy Las Vegasban megrendezett DICE csúcstalálkozón mondta, ahol elismerte, hogy az utóbbi időben úgy tűnhetett, a PC-s játékokról egyszerűen megfeledkeztek. Moore a legégetőbb problémának a technikai gondokat, az online szolgálatások elégtelenségét, valamint a telepítési folyamatok hibáit tekinti. Emellett az is gondokat okoz, hogy a vásárlóknak nehezére esik a túldifferenciált piacon megfelelő döntéseket hozni. Nincsenek eléggé körvonalazódva az egyes vezető márkák által nyújtott szolgáltatások, vagyis túl nagy káosz uralkodik. Reményei szerint ezen változtathat majd a hamarosan megjelenő Windows Vista operációs rendszer, melynek legfontosabb újítása a képek, videók, és a zene jobb integrálhatósága mellett a sokkal stabilabb játékkörnyezet, amely leegyszerűsíti a telepítési és törlési lehetőségeket, és jobb technikai támogatást nyújt, amit az egységesítéssel próbálnak elérni. Elmondta továbbá, hogy a konzolos fejlesztői készletekhez hasonlóan a PC-s játékfejlesztők kezébe is hasonló, egységesítő eszközöket adnának. Emellett az online közösségek funkcióinak bővülését is remélik a Vistára optimalizált játékoktól. Ami azt illeti, a vállalat nem titkolt célja rávenni a játékosokat a Vista használatára. A nemrég bejelentett PC-s Halo 2 például kizárólag ezen az operációs rendszeren hajlandó majd elindulni.

Tovább késik a ParaWorld

Hír | 2006.02.09 16:09

A tavalyi halasztást újabb követi. Akkor 2006 első negyedére csúsztatták a ParaWorld című stratégiai játékot. Most pedig eltolták egészen augusztusis. Legfőbb okokként a játékmenet optimalizálását, és egy igazán nagy mérvű multiplayer tesztet jelöltek meg.

Activision pénzügyek, törölt projektek és új címek

Hír | 2006.02.07 14:08

Az Activision nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, melyekből kiderült, hogy a játékkiadó vállalat bevételei 20%-ot nőttek, miközben a nettó nyereség csökkent 30%-kal. A bejelentést több, játékokat érintő kérdés is követte. A The Movies konzolos változatát például törölték. A True Crime és a GUN a vártnál kisebb sikereket hozott, ennek ellenére utóbbiból elképzelhető egy folytatás, míg a True Crime esetében ennek esélye egyenlő a nullával. Tony Hawk visszatér Downhill Jam néven (egyelőre PlayStation 3-ra jelentették be), és a Call of Duty is kap egy új epizódot. Idén 4 Xbox 360, 3 PlayStation 3, és egy Nintendo Revuliton játékot akarnak piacra dobni; a még meg nem jelent konzolok esetében azok debütálásával egy időben. A harmadik pénzügyi negyedévben 816,2 millió dolláros rekordbevételt könyvelhettek el, ami az egy évvel korábbi 680,1 millióhoz képest 20%-os növekedést jelent. A nettó nyereség ezzel szemben csak 67,9 millió lett, míg egy évvel korábban 97,3 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 35 centről 23-ra csökkent. Az egész pénzügyi évet tekintve 2005. december 31-ig 1,28 milliárd dollárnyi rekordbevételt szereztek. Ez a szám egy évvel korábban 1,20 milliárd volt. A részvényenkénti nyereség drasztikus mértékben 49 centről 17-re zuhant. Robert Kotick, az Activision elnök-vezérigazgatója elmondta, "Az elmúlt negyedévet és a 2006-os pénzügyi év eddig lezárt egészét tekintve rekord nettó bevételről számolhattunk be. Ennek köszönhető, hogy az Egyesült Államokban második helyen végeztünk a legnagyobb játékkiadók listáján. Ami kifejezetten az Xbox 360 amerikai piacát illeti, ott az elsők vagyunk. Az évet nagyjából 765 millió dollár készpénzzel zárhattuk, rövid távú befektetéseink, és összesen 1,2 milliárd dollárt birtokló részvényeseink sem méltatlankodhanak." - mondta, majd hozzátette: "A sikerek ellenére csalódottak vagyunk a negyedéves nyereségeket tekintve. Ez a vártnál gyengébb amerikai és európai piaci körülményekkel magyarázható, aminek kiváltó oka az új konzolokra történő lassú átállás a vásárlók részéről." "Hosszútávon piacnövekedésre számítunk, amit az újgenerációs konzolok megjelenése vált majd ki. Hogy ezt saját hasznunkra fordíthassuk, erősen összpontosítunk termékfejlesztési erőforrásaink, valamint szellemi tulajdonaink portfoliójának fejlesztésére. Ennek köszönhetően a 2008-as pénzügyi évünkben cégünk történelmének legnagyobb növekedésére számítunk. Továbbá nemzetközi üzemeltetéseinket is növelni szeretnénk, amellett, hogy optimalizálni szeretnénk költségstruktúránkat és erőforrás-elosztásainkat." Október és december között nyolc új játékot jelentetett meg az Activision: Tony Hawk's American Wasteland, Call of Duty® 2, Call of Duty® 2: Big Red One, Quake 4(TM), GUN(TM), True Crime®: New York City, Shrek® SuperSlam és The Movies(TM). Nagyobb mérföldkövek az említett háromhónapos időszak alatt:

  • A Call of Duty 2 Amerika második legtöbb példányszámban eladott PC-s játéka lett.
  • A GUN volt a legtöbb példányban eladott olyan PC-s játék Amerikában, amely a vállalat új szellemi tulajdonából készült.
  • Amerikában a második legnagyobb játékkiadó lett az Activision, míg csak az Xbox 360 platformot nézve első helyen végeztek.
  • November 9-én az Activision és a Marvel meghosszabbította hosszútávú megállapodását a Spider-Man játékok kiadási jogait illetően.
  • November 11-én megállapodást kötöttek a DreamWorks Animationnel, hogy következő 4 animációs filmjükből ők készíthessenek videojátékokat. Ezek a Bee Movie, Kung Fu Panda, Rex Havoc, a How to Train Your Dragon és a Shrek 3.

  • Új pénzügyi vezető a Blitz Games élén

    Hír | 2006.02.06 20:52

    A független játékfejlesztő vállalat Blitz Games (Pac-Man World 3, Possession, Taz Wanted, Zapper) élére új pénzügyi vezetőt neveztik ki Richard Smithies személyében. A jövőben a vállalat minden fontos pénzügyi és jogi felelősség őt terheli a döntései kapcsán. Smithies a Blitz Games 1990-es indulása óta tanácsadóként dolgozott a, majd 2004-ben csatlakozott a céghez. Ekkor a játék alapú tréningeket, a vizualizációt irányította, illetve a TruSim részleget. Az úriember nagy tapasztalatokkal rendelkezik a banki szektorból, amit örömmel fog a játékiparban kamatoztatni. A Blitz Games 1990-ben alakult, jelenleg 160 főt foglalkoztat, valamint három alrészleggel rendelkezik. Így profiljukba három kategória tartozik: általános; komoly, tréning szimulációs; valamint felnőtteknek szánt játékok. A tagfelvétel folyamatos, számos be nem jelentett, elsősorban következő generációs konzolokra készített játékuk áll fejlesztés alatt. A jövőbeli tervekről egyelőre nem esett szó.

    A THQ sem áll a pénzügyi helyzet magaslatán

    Hír | 2006.02.03 20:16

    A THQ játékkiadó vállalat is nyilvánosságra hozta legfrissebb, 2005. december 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévének részleteit. Az eladások az említett három hónapos időszakban 11%-ot estek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A nyereség 63 millió dollárról így 48 millióra esett vissza. A nettó eladások 358 millió dollárt hoztak a vállalat kasszájára, szemben az egy évvel korábbi 400 millióval. Az elemzők azonban még ennél is rosszabbra számítottak. Ami a tavalyi év utolsó 9 hónapját illeti, az összes bevétel 659 millió dollárra rúgott, míg mindössze 42 millió dolláros nyereséget sikerült realizálni. Egy évvel korábban az 585 milliós eladásokból 53 millió dollár maradt meg tisztán. A THQ elnök-vezérigazgatója, Brian Farrel elmondta, "2005-ben sikerült vállalatunk mind a négy fő piaci szegmensében növelni részesedésünket, így világszinten a harmadik helyen állunk a kiadók rangsorán. Tovább szeretnénk finomítani termékskálánkat, növelni a fejlesztőinket tartalmazó hálózatunkat, és természetesen az eladásokat is. Ezek a THQ hosszútávú tervei." A kiadóvállalat egyúttal bejelentette azt is, hogy Kaos Studios néven új irodát nyitottak, amely a korábbi Trauma Studios fejlesztőcsapat tagjait, a Desert Combat, és a Battlefield R&D projektek készítőit foglalja magában. Egyelőre annyit árultak el, hogy valami újdonságon munkálkodnak, amely következő generációs konzolokra és PC-re egyaránt elkészül majd, valamikor 2007-ben. Így a THQ stúdióinak számra 12-re emelkedett.

    [MOVIE] STACKED

    Hír | 2006.02.03 09:53

    A Myelin Media küldött egy újabb videót STACKED című 3D-s pókeres játékából. A fejlesztő csapat neve egyébként 5000Ft :). Az animáció elég rosszul lett konvertálva, és tekintve, hogy nem túl nagy iránta az érdeklődés, a fél perces videót lokalizálás helyett innen lehet letölteni, mind a 90 megájával együtt.

    Hivatalos Elder Scrolls IV: Oblivion gépigény

    Hír | 2006.02.02 19:40

    A múltkori nemhivatalos The Elder Scrolls IV: Oblivion gépigényre vonatkozó információk végre pontosításra kerültek. A játék honlapjának FAQ részlegében megjelent ugyanis egy újabb pont. Ajánlott:

  • 3 Ghz Intel Pentium 4 vagy AMD processzor
  • 1 GB Rendszer RAM
  • ATI X800 sorozat, Nvidia GeForce 6800 sorozat, vagy erősebb videokártya Minimális:
  • Windows XP
  • 512MB Rendszer RAM
  • 2 Ghz Intel Pentium 4 vagy AMD processzor
  • 128MB Direct3D kompatibilis videokártya és DirectX 9.0 kompatibilis driver
  • 8x DVD-ROM drive
  • 4.6 GB szabad terület a merevlemezen
  • DirectX 9.0c (a telepítő lemezen)
  • DirectX 8.1 kompatibilis hangkártya
  • Billentyűzet, egér Ezek szerint a játék optimalizálása lassan a végéhez közeledik. A legutóbbi késés okának ugyanis az optimalizálás elhúzódását jelölte meg. Így tehát valószínűleg tartható lesz az idei első negyedévre tervezett megjelenés.

  • [MOVIE] Elder Scrolls 4: Oblivion - túlzott optimalizálás?

    Hír | 2006.01.30 10:22

    Érdekes dologra lettek figyelmesek egy fórumban. A megjelenés küszöbén álló, tömegek által várt Elder Scrolls 4: Oblivion eddig elkáprázatott minket grafikus motorjával, és vizuális effektjeivel. A rajongók viszont arra lettek figyelmesek, hogy a játék az E3-óta nem szebb, hanem kifejezetten rondább lett, mint ahogy ezt az alant található képeken is láthatjátok. Szembe tűník hogy eltávolították a legtöbb árnyékot, illetve a fény-árnyék effektek nagy részét. Ha viszont szerencsénk van, akkor csak gyengébb grafikai beállítások mellett készült a második kép... Ezen kívül pedig alant találhattok egy új moviet is, amit ha összehasonlítotok egy régebbi E3-as csemegével, tényleg meg fogjátok látni a különbséget.

    Előtte, Utána, Kontraszttal
    Update: A gyanú beigazolódott, hiszen a PC Games közepes minőségben, nem a maximális grafikai beállítások használata mellet készítette a képet, illetve a videót. A fejlesztő nem kommentálta az eseményeket, tehát egyelőre semmi okunk az aggodalomra.

    [MOVIE] LotR: The Battle For Middle-Earth II

    Hír | 2006.01.26 14:33

    A tegnapi BFME 2 videó áradtaból kimaradt egy animáció... a fene se érti, hogyan. A karakterkreálásról szóló bemutató igen hosszúra és nagyra sikeredett, úgyhogy egy apró optimalizálással 130 megáról 57-re csökkentettem a méretét. Remélem, senki nem sértődik meg, ha hamarabb tudja letölteni :)

    The Elder Scrolls IV: Oblivion gépigény?

    Hír | 2006.01.21 16:04

    A minap Landon barátom felhívta a figyelmem az Elder Scrolls IV: Oblivion című RPG hivatalos fórumának egyik hozzászólására, amit nem más publikált, mint egy VXSS néven regelt fejlesztő! Soraiban arról ír, hogy ugyan titokban, de ő segít egy kicsit a fórumozókon és említett néhány dolgot bizonyos melóhelyről, az ő régi gépéről, a játék kipróbálásáról, maximum grafikáról és szaggatásról ugyan, de játszhatóságról. Állítása szerint 1024x768-asnál nagyobb felbontásban játszotta full grafikán a játékot, és ment, szép is volt meg jó is. Ugyan sokszor szaggatott, de ő szentül meg van győződve róla, hogy bizony nem fog ide atomerőmű kelleni a cucc tökéletes futtatásához. Ennek mi csak örülünk, reméljük végre tényleg sikerült optimalizálni! :)

    [MoD] Half-Life 2: Battle Grounds 2

    Hír | 2006.01.11 12:09

    A Battle Grounds 2 Half-Life 2-es modifikáció is új verzójához érkezett. a 0.15-ös változat új HUD-dal, játékosmodellekkel, módosított pályákkal, és egy csomó optimalizációval bővült. A közel száz megás csomagot innen kaphatjátok le.

    Take-Two pénzügyi adatok és tervek

    Hír | 2006.01.07 13:30

    A Take-Two játékkiadó közzétette 2005-ös pénzügyi évére vonatkozó adatait. Az október 31-ével záródó 12 hónapos időszak alatt 1,2 milliárd dolláros bevételre tettek szert, amelyből 308 millió dollár az utolsó negyedévben realizálódott. A jelenlegi negyedévre kicsit gyengébb adatokat jósolnak, lévén már vége a karácsonyi dömpingnek. Az Xbox 360 játékok iránti kereslet folyamatosan növekszik, ami némileg elősegíti a kiadót abban, hogy hosszabb fejlesztési időt adhasson egyes húzó termékeit készítő fejlesztővállalatok számára. A január 31-én záruló idei első negyedévben 230-250 millió dolláros bevételre számítanak. Ami a távolabbi terveket illeti, a Take-Two főként a (hordozható) konzol eszközök piacára összpontosít. PC-re szinte csak olyan alkotás jelenik meg, amely konzolokra is meg fog. Ilyen például a Torino 2006, és a The Elder Scrolls IV: Oblivion. Nagy érdeklődésre számíthat a The Da Vinci Code, a Prey és a 24 című tévésorozatból készülő játékok, továbbá az NBA2k7 sportjáték is.

    Alkotmányellenes a játékokról hozott törvény

    Hír | 2005.12.23 12:01

    A VSDA kaliforniai videójáték törvényről alkotott közleménye szerint a VSDA győzött kalifornia korányzója ellen az erőszakos játékok eladásáról szóló törvény ügyében. A VSDA nyíltan kimondta, hogy egyáltalán nem tetszik neki a döntés. A rendelkezés kényszerű volt, mindamellett pedig alkotmányellenes. Azonban szerencsétlen a dolog, hogy adófizetők dollárjait használták fel ennek legalizálására, mikor az eredmény előrelátható volt, hogy sose kerül beiktatásra a törvény. Ez a döntés volt a hónapban a második és az elmúlt öt évben a hatodik, hogy megakadályozta a játékok eladásának korlátozását. Most pedig azokat, akik segítettek ebben arra hívják őket a játékkereskedők és a játékvállalat, hogy segítsenek megtanítani a szülőket a besorolás helyes kezelésére, hogy olyan játékokat vehessenek, amely gyermeküknek a legmegfelelőbb. VSDA - Scharzenegger: 1:0.

    EA játékfejlesztő stúdió nyílt Szingapúrban

    Hír | 2005.12.06 15:47

    Az Electronic Arts játékkiadó óriásvállalat egy új fejlesztői stúdiót nyitott Szingapúrban, ahol elsősorban a cég által megjelentetett játékok honosítását végzik majd. Várhatóan öt nyelvre lokalizálják majd az ázsiai piac számára az EA-játékokat. A munkálatokat húsz alkalmazottal kezdték japán, koreai, tajvani, szingapúri és holland nyelvekre. További tervek vannak a központ kibővítésére online játékfejlesztői részleggel. Csupán az a kérdés merülhet fel bennünk, hogy az ázsiai piac számára miért van szükség holland lokalizációra...?

    A Stainless Steel-ügy

    Hír | 2005.11.29 11:13

    Azt már talán mindenki hallotta, hogy fájó szívvel bezárja kapuit a Stainless Steel fejlesztőbrigád. Felmerült a kérdés, hogy mi lesz ezek után a reményekkel teli Rise & Fall: Civilizations at War-ral? Nos a dolog úgy áll, hogy a fejlesztés majdnem kész, már csak az optimalizálás lenne hátra... Viszont a Midway nem finanszírozza tovább. Hát, tudjátok, a remény hal meg utoljára. Még a héten várhatóak a további fejlemények.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)