'Reggelt!
A hétfőt nem lehet megkerülni, így bele kell törődnünk, hogy ismét elkezdődik egy újabb hét. Tudom, kicsit nehéz lesz visszarázódni a hétköznapok szürkeségébe, de egy vicc és pár jó hír majd segít nektek ebben.
A hétfőt nem lehet megkerülni, így bele kell törődnünk, hogy ismét elkezdődik egy újabb hét. Tudom, kicsit nehéz lesz visszarázódni a hétköznapok szürkeségébe, de egy vicc és pár jó hír majd segít nektek ebben.
Bizonyára senkinek sem kell bemutatnom a széria modernkori páncélba bújt lovagját, Dr. Gordon Freemant, aki először egy tudományos balesetet próbál orvosolni, majd idegenek által megszállt bolygónkon indít el változásokat. A Valve a második rész nyitott vége után bejelentette, a játékhoz bizony érkezni fog kiegészítő, méghozzá epizódikus formátumban. Az első epizód után, ahol nagy újításokkal nem találkozhattunk, hamarosan itt a második, mely teljesen más írányt vesz a játékelemek szintjén.
Tudom, a héten sokszor felhoztuk már témaként, de ma végre bejelentik a Call Of Duty negyedik részét, ami mellé bővebb információkat és videó anyagokat is várhatunk az esti órákban. Addig is, míg a bejelentésre várunk jöjjön egy vicc, majd pedig a mai hírek.
Finnországi kutatók azt állítják, hogy lézeres technológia használatával olcsón tudnak előállítani emberi szöveteket.
A PCWorld.com egy ötvenes toplistába sűrítette "minden idők" (pár évtized) legnagyobb hatású feljesztéseit. A listára meghatározó jelentőségű programok, hardverelemek és egyéb elektronikai eszközök kerülhettek fel.
Az internet egyik alapító atyjaként ismert Dr. Vinton Grey Cerf április 2-án tartott előadást a Magyar Telekom és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Mindentudás Egyetemén.
Tudom, tudom, valószínűleg nem fog kitörni pánik és nem rohan mindenki azonnal a boltba, hogy megvegye az Out of the Park Baseball legújabb részét, hiszen hazánkban a baseball kultúra igencsak elmaradott. De akiket érdekel a dolog, azoknak jó hír, hogy immár letölthető a játék demója!
Már csak 17 napot kell kibírni a STALKER megjelenéséig, ami tudom, hogy nehéz lesz, de az utóbbi hat évben sem tettünk másképp, így ezt már csak kibírjuk :). Hamarosan érkeznek a hírek, addig pedig tessék elolvasni a mai viccet.
Erre a hétre várjuk a Command & Conquer 3 demó változatát, amit a pletykák szerint már le lehet tölteni. Ebből nem tudom mi igaz, de a vicc után egyből ránézek, hogy elérhető e már a kicsike.
Sajnos már csak egy nap maradt a pihenésből, így azt érdemes minél jobban kihasználni. Hírek terén még nem tudom mi várható mára, de a viccet azt lentebb már olvashatjátok.
Tudom, hogy nem tartozik szorosan a játékiparhoz, azonban a mostani pangásban a móka kedvéért mégis érdemes foglalkozni egy kicsit a japánok legújabb beteg agyszüleményével, a Kapszula Hotellal.
Számtalan tanulmány született már a videojátékok ránk gyakorolt hatásairól, ezek legtöbbje azonban vagy nevetségesen ostoba, vagy pedig vaskalapos szemlélettel mindent negatívnak állít be.
Nincs mit szépíteni rajta, hétfő van. Ez ellen csak annyit tehetünk, hogy kivárjuk a nap végét és akkor talán megunja és elmegy. Hírek terén még nem tudom hogy alakul a mai nap, de az biztos, hogy a tegnapi pangás után már biztos lesz pár érdekesség.
Tudom, a Counter Strike: Source játékot az isten is multiplayer alkotásnak teremtette, de azért valljuk be, néha egyszemélyes módban sem lenne rossz mókázni vele egyet.
Szép jó reggelt! Gondolom felesleges emlékeztetnem titeket arra, hogy már csak alig 1 nap választ el titeket az új magazin megjelenésétől :). Tudom, ez még sok idő, ám pár hírrel és egy jó viccel szerintem enyhíthetjük majd a várakozást.
Jó reggelt a korán kelőknek! Sajnos a hétfői napot nincs hatalmunkban megállítani, de legalább pár óra játékkal kellemesebbé lehet tenni :). Még nem tudom, hogy mit tartogat számunkra a mai nap, de csapjunk is bele a lecsóba.
Nem tudom ki találta ki ezt a hétfői napot, de nagyon utáljuk érte. Menni kell dolgozni, tanulni kell az iskolában, ráadásul sokaknál a szünetnek is vége. Inkább nézzünk is gyorsan pár hírt, természetesen csak a vicc után :).
Egy portál jelentése szerint a mexikói játékosoknak hatalmas felháborodással kellett tudomásul venniük, hogy a frissen megjelent Playstation 3 konzol ára magasan az egekben tanyázik.
Néhány hete, amikor megjelent a Need for Speed: Carbon, örömmel vettük tudomásul, hogy igen szép számmal vannak benne verdák. Nyilván azt is tudtuk, hogy ennél még lesz több is...
Tudom, tudom, a következő képcsoportnak nincs túl nagy hírértéke, de azért mégiscsak - részben - játékos témájú, és a női nem iránt rajongó férfiolvasóink szerintem nem fognak sikítva tiltakozni (hacsak nincs mögöttük apu, anyu, vagy féltékeny oldalborda... :P) hogy ezeket a Natalie Oxley-ról készült Medieval Total War II-es képeket megosztom velük... :P
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)