Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 643

Hosszabb és komolyabb lesz a Fable 2

Hír | 2006.07.10 08:54

Maga a Lionhead Studios tett közzé egy kis irományt, hogy mi is zajlik épp a stúdió azon részében, ahol a Fable 2 fejlesztése zajlik. A csapat egyébként külön is költözött, hogy senki ne zavarhassa meg a munkát (nyilván más volt a fő indok). A cikk azért született, mert elérkeztek egy mérföldkőhöz a fejlesztés során: közölték a játékot majdan kiadó Microsoft Game Studios vezetőivel a tervezett elkészülési időpontot. Jelenleg nagyjából hetvenen dolgoznak a projekten, de igazából még csak a tartalmi gyártás kezdődött el, vagyis készülnek a textúrák, a dizájnerek rajzai alapján épülgetnek a pályák, a karakterek, stb. A történet ezúttal is aprólékosan kidolgozott lesz. Ez a gyakorlatban úgy formálódik, hogy a sztoriért felelős emberkék beülnek a tárgyalóba és naphosszat vitáznak a jelentéktelennek tűnő részleteken. Minden felmerülő kérdést megvitatnak és kizárják a felesleges szálakat. Ebből alakul majd ki végül a karakterek cselekedetei, s csak ezután írhatók meg a dialógusok. Nos, ez a rész már nagyjából megvan. A Fable 2 ötszáz évvel az első rész története után játszódik, így a környezet jelentős változáson esik át. Ami talán a legjobb, hogy jóval hosszabbra nyúlik a történet, ami remélhetőleg a játékidőre is jótékony hatással lesz, valamint a hangulat is valamivel érettebb lesz.

Rockstar: hibáztassuk a dolgozókat?

Hír | 2006.07.08 09:53

Nehéz idők járnak a Rockstar Games és a Take-Two felett mostanában. Az egész a GTA Hot Coffee botrány körül indult, most pedig már az egész kiadó bajban van. S vajon kik isszák meg a levét? Az alkalmazottak? Több szervezet is nyomozást rendelt el a GTA: San Andreas ügyeivel kapcsolatban. Sikerült a játékot magasabb kategóriába sorolni, így már kizárólag felnőttek juthatnak csak hozzá - ezt azonban több szempontból is megszenvedték a készítők. Egyúttal nem csak a Rockstar Games csapatán belül, hanem az ő játékaikat forgalmazó Take-Two alkalmazottai között is vizsgálatot rendeltek el esetleges bűnrészesség feltárása miatt. Mindeközben bezártak két stúdiót is (Rockstar Vienna, Indie Built), a kiadó részvényárfolyama pedig soha nem látott mélypontra került - nagyjából az eredeti harmadára. A GameDaily BIZ meg nem nevezett forrásai szerint mindezt közvetlenül néhány Rocktar-dolgozó szenvedte el a leginkább: egy részüket kirúgták, a többiek önszántukból mondtak fel. Erre vonatkozólag egy listával is rendelkeznek, melyen az elmúlt 6-12 hónapban kilépett dolgozók nevei találhatóak. Nem feltétlenül szabad azonban párhuzamot vonni az elbocsátások és a botrányok között. A GameDaily BIZ mégis úgy véli, nem egészen normális, ha közel egy időben lép ki a Rockstar társalapítója, és két marketing igazgató, ráadásul egyesek szerint legutóbb olyan indokkal mondtak fel néhány alkalmazottnak, hogy a nemrég megjelent Table Tennis (Xbox 360) nem érte el a várt sikereket, a GameRankings.com-on például csak 83%-ot kapott. Ezek könnyedén lehetnek rosszindulatú pletykák is, hiszen kétség kívül érezhetik úgy többen is az ottaniak közül, hogy egy süllyedő hajón próbálnak tovább evezni. A legfontosabb most mindenképp a jövő októberben esedékes Grand Thef Auto IV lesz - ezen állhat vagy bukhat a cég megtépázott hírnevének helyreállítása. Ezt figyelembe véve pedig könnyen lehet, hogy egy egészen új koncepciót kénytelenek alkalmazni a fejlesztés során, amelyben nincs (annyi) erőszak.

[PATCH] Stacked with Daniel Negreanu v1.1

Hír | 2006.07.07 12:00

Megérkezett a Stacked with Daniel Negreanu v1.1-es javítása. Talán valakinek ugyanabból a kártyából kettő is jutott? :) Nos, az elmondások szerint a 7 megás tapasz offline és online módban is eszközöl némi változtatást a jobb játszhatóság érdekében. Aki szükségét érzi a javítás letöltésének, az erre kattanjon.

[MOVIE] Rayman Raving Rabbids

Hír | 2006.07.07 08:44

Most már tudjuk, hogy a Rayman Raving Rabbids elkészül PC-re is, vagyis a róla közölt videók bizony minket is érdekelnek :) Ennél fogva rögtön prezentálnék is kettő újabbat, amelyek igencsak agyament szösszenetnek számítanak, még a pihent agyúak számára is :)

Hero Online nyílt béta menetrend

Hír | 2006.07.03 09:46

Most már egészen pontos információink vannak arra vonatkozólag, hogy a Hero Online béta tesztje hogyan is zajlik. A folyamat már megkezdődött a menetrend szerint, s ez egészen július 29-ig el is tart majd. Ahhoz, hogy részt vehess rajta, először is hozz létre egy felhasználói fiókot itt, majd töltsd le a klienst innen. Ha esetleg fekete képernyő fogadna a login képernyő előtt, az azért van, mert nincs fent a gépeden az intro lejátszásához szükséges video kodek.

Japánban elégedetlenek a PS3-mal

Hír | 2006.07.02 12:23

Az IGN jelentése szerint egy japán magazin által közölt felméréssel társult cikkből kiderül, hogy Japánban igen elégedetlenek a Sony legújabb csodájával, a Playstation 3-mal. A legtöbb ember a magas ár iránt fejezte ki nem tetszését, de nagyon sokan úgy vélik, hogy a programok és játékok terén adódó kínálat is oly kicsi, hogy biztos nem lesz meg a tervezett 6.000.000 eladott PS3 2007 márciusáig. További részletek és számadatok itt.

[PATCH] World of Warcraft v1.11.1

Hír | 2006.06.29 11:34

Blizzard barátunknak hála megérkezett a World of Warcraft legeslegújabb, v1.11.1-es javítása, amely néhány bejelentkezésnél tapasztalható hibát orvosol, továbbá a harcmezőn eszközöl apróbb változtatásokat, azokból azonban jó sokat. Changelog és letöltés itt.

GSR - a budget autóverseny

Hír | 2006.06.10 13:10

A német Team6 nevű cég mutatta be legújabb játékát, amely GSR (German Street Racing) névre hallgat. Így magától értetődően ebből kiderül, hogy utcai autóversennyel lesz dolgunk. Azonban nem NFS-vetélytársra kell gondolni, azt is közölték ugyanis, hogy budget kategóriába szánt pakkról van szó. További infó és az első képek itt.

Késik a Sparta: Ancient Wars

Hír | 2006.06.08 22:38

A Playlogic nemrég közölte a sajnálatos hírt, mely szerint késik a Sparta: Ancient Wars. A korábban ígért harmadik negyedévi megjelenés csúszik, noha nem olyan sokat. Jelen állás szerint az RTS valamikor az idei év végén kerülhet a boltokba. Bizonyíték itt.

[PATCH] Strike Fighters: Project 1 & Gold

Hír | 2006.05.17 21:44

Újabb patch került a nyílvánosság elé a Third Wire Productions Strike Fighters: Project 1 és Strike Fighters: Gold című harci szimulátorához, mely a játékot az 05.15.06-os verzióra frissíti. Különösebb javításokat nem eszközöl, csupán néhány add-on kerül be a játékba, valamint néhány kisebb fejlesztés, hogy a játék egy fokkal közelebb kerüljön a Wings Over Europe című játékuk szintjéhez. Az érdeklődőknek erre tessék.

Neverwinter Nights 2 - Többen leszünk

Hír | 2006.05.10 21:19

Az Obsidian Entertainment ma napvilágra hozta, milyen változtatásokat eszközölt a karakter rendszerben a több, mint 2 millió eladott példánnyal büszkélkedõ elsõ részhez képest. A Neverwinter Nights 2 - ben több mint 10 új, fejlettebb személyiséggel és háttértörténettel felszerelt karakter közül választhatjuk majd azt a hármat, aki velünk tarthat. A felfogadható társak éppúgy reagálni fognak a cselekedeteinkre, mint a minket körülvevõ világ,ha bíznak bennünk, akár még a titkaikat is megosztják velünk, viszont ha taszítóan viselkedünk, akár magunkra is hagyhatnak a játékmenet során. Lehetõségünk lesz átvenni társaink felett az irányítást, beleértve az alkalmazott varázslatokat, a támadást, vagy egyéb speciális képességeket, de megengedhetjük, hogy a karakter saját MI-je döntse el, mi a legmegfelelõbb reakció. Nem számít, melyik oldalt választjuk kezdésként, az elérhetõ karakterek közül kényelmesen válogathatunk a saját játékstílusunk szerint. A korábbi, nagy sikerû Aurora után új, továbbfejlesztett szerkesztõprogramot is kapunk a 2006 szeptemberében megjelenõ játékkal.

Zuhanásban az Infogrames

Hír | 2006.05.08 14:53

Az Infogrames játékkiadó - melynek tulajdonában áll az Atari - 32%-os bevételcsökkenésről számolt be a 2006. március 31-én zárult 2006-os pénzügyi évéről. A vállalat a tavalyi 577,2 millió eurós bevételi értékeit idén 391,2 millió váltotta fel. Csak az utolsó negyedévben 17% volt a zuhanás mértéke az Egyesült Államokban. Európában és Ázsiában a helyzet valamivel rózsásabb: itt összesen tíz százalékos növekedést könyelhettek el. Az elmúlt egy év játékeladásai összességében nézve elég gyengének nevezhetők. Az utolsó negyedévben olyan játékok hoztak viszonylagos sikereket, mint a Driver: Parallel Lines, az MMO Dungeons & Dragons: Stormreach és a Mark Ecko's Getting Up: Contents Under. Az Atari szerint a Test Drive Unlimited, illetve a Neverwinter Nights 2 beváltja majd a hozzá fűzött reményeket. Az Infogrames azonban nem közölt nyereségre vagy vesztesgére vonatkozó adatokat elmúlt pénzügyi évére vonatkozóan.

Letölthető a Half-Life 2: Episode One

Hír | 2006.05.02 15:01

A mai naptól, ha becsatlakozol a Steam rendszerbe, lehetőséged nyílik letölteni a Half-Life 2: Episode One-t. Természetesen ez még csak egy előtöltés, vagyis játszani egyelőre nem tudsz vele. A végleges vételi ár 19.95 dollár, viszont amennyiben június 1 előtt kifizeted, ebből is kapsz 10 százalék kedvezményt. Ha azt tervezed, hogy eredetiben szerzed meg, szerintem ezt a lehetőséget nem érdemes kihagyni! Kiváncsian várjuk továbbá, hogy a Valve mit prezentál az idei E3-on, két lehetőség adódhat: vagy az Episode Two-ról említenek pár szót, vagy bejelentik a Half-Life 3-at. Kiváncsian várjuk a fejleményeket!

[MOVIE] Darkstar One

Hír | 2006.04.29 10:12

Előkerült egy újabb videó a Darkstar One című űrben játszódó harci szerepjátékból, melyet az Ascaron fejleszt. Az új animáció pont a szerepjátékos elemeket mutatja be - az egyetlen gond, hogy mindent németül közölnek velünk benne. A 12 megás fájlt innen tudod letölteni.

[DEMO] Rise of Nations: Rise of Legends #2

Hír | 2006.04.29 10:01

A március végén megjelent Rise of Nations: Rise of Legends demónak most megérkezett a javított változata. Időközben ugyanis elkészült a valós idejű stratégiai játék teljes verziója, így hát az abban eszközölt módosításokat átültették a demóba is. Ugyanaz az egyjátékos küldetés kapott benne helyet az Alin kampányból, valamint a Frozen Standoff és Summer's Heat skirmish pályák is megmaradtak, ám mindez kiegészült a Battle for the Core című pályával, amely Alin és Vinci frakcióval is játszható. A 725 megás fájlocskát innen ránthatjátok le.

Módosított pénzügyi előrejelzésén a THQ

Hír | 2006.04.24 15:29

A THQ játékkiadó nyilvánosságra hozta módosított pénzügyi előrejezését a 2006. negyedik negyedévre vonatkozólag. Ennek értelmében nagyobb eladásokra, azonban kisebb nyereségre, sőt, veszteségre számítanak. Mindezt a fejlesztői változásokkal, illetve a vezető termékek gyenge teljesítésével magyarázzák. A március 31-én zárult utolsó pénzügyi negyedévben a THQ 150 millió dollár eladásokból származó bevételre számít, ami 15 millió dollárral több, mint amit egy évvel korábban ugyanebben az időszakban sikerült elérni. A korábban jósolt 2 centes részvényenkénti nettó nyereséget azonban 13 centes várható veszteségre módosították. A vállalat nemrég megváltoztatta fejlesztési stratégiáját a WWE Wrestling játékok esetében. Áthelyezték a munkálatokat külső stúdiókhoz. Mostantól a Yukes fejlesztőcsapat foglalkozik a projekttel, miután a THQ többségi tulajdont vásárolt a cégben. Ez azonban az ott felhalmozódott tartozások átvállalásával járt. További fejlesztési költségnövekedéseket jeleztek előre a Full Spectrum Warrior: Ten Hammers esetében is. Várhatóan részvényenként 6 cent veszteséget okoz majd ez. A 2007. március 31-ig tartó teljes 2007-es üzleti évre összesen 900-950 millió dollár bevételre, illetve részvényankénti 0,9-1 dollárnyi nyereségre számítanak. A fent emíltett negyedik negyedére vonatkozó hivatalos adatok várhatóan május 5-én kerülnek napvilágra.

[MOVIE] Showdown: Scorpion

Hír | 2006.04.22 13:36

A Showdown: Scorpion egy új futurisztikus FPS, amely az orosz B-COOL stúdióban készülget. Egyelőre csak egy nagyfelbontású videót közöltek róla, de ez nagyjából el is mond mindent a játékról: menni kell és lőni.

[PATCH] Mad Tracks

Hír | 2006.04.20 14:31

A LOAD kiadott egy új javítást a Mad Tracks című miniautós árkád játékához. Az 1.2-es verzió lehetőséget biztosít multiplayerben saját meccsek indítására, ám emellett állítólag még néhány módosítást is eszközöl a csomag. Az érdeklődők erre találják a 30 megás fájlt.

[PATCH] Act of War: High Treason

Hír | 2006.04.14 16:58

Megérkezett az Act of War: High Treason című stratégiai játékkiegészítés első javítása, ami az amerikai kiadáshoz készült. Sajnos semmiilyen információ nem áll rendelkezésre arra vonatkozólag, hogy mit módosít, ad hozzá, esetleg vesz el a játékból, de túl nagy gondot nem okozhat. Esetleg a 143 megás mérete rettenthet el egyeseket, de amúgy innen tölthető.

Samsung UHPC: premier májusban

Hír | 2006.04.13 16:33

A Samsung szerdán bejelentette, hogy Q1 nevű ultra hordozható PC-jének (UHPC) világpremierjét májusra időzíti.

Az új számítógép a Microsoft és az Intel által közösen kidolgozott Origami platformra épül, amely az idei hannoveri CeBIT kiállítás egyik újdonsága, s egyben slágertémája is volt. A Q1 először a Samsung hazai piacán, Dél-Koreában mutatkozik be, ahol május 1-jétől lesz kapható 1264 dollárnak megfelelő összegért (kb. 276 ezer forint). Ez nagyjából megfelel a Samsung által korábban közölt 1000 eurós árnak, ám kilóg az UHPC-k Microsoft által jósolt 500 és 1000 dollár közé eső ártartományából. A készülék még májusban piacra kerül az Egyesült Államokban, Európában, a Független Államok Közösségben és Kínában is, ám a konkrét árakat még nem hoztak nyilvánosságra.
A Samsung azt reméli, hogy az első 12 hónapban 100 ezer darab Q1-et értékesíthet a dél-koreai piacon, míg világszinten ennek háromszorosát reméli eladni ugyanennyi idő alatt.
A Windows XP operációs rendszer Tablet PC változatát futtató Origami PC-ket a noteszgépek és a PDA-k (tenyérgépek) közötti piaci űr betöltésére szánják a hardvergyártók. A Samsung Q1 például 7 hüvelykes LCD-kijelzővel rendelkezik, méretét tekintve pedig körülbelül fele akkora, mint egy laptop (22,7 x 13,9 x 2,6 cm), és könnyebb is annál, mindössze 779 gramm. Belsejében 900 megahertzes Intel Celeron M processzort, 512 megabájt memóriát és 40 gigabájtos merevlemezt találunk. Vezetékes és vezeték nélküli hálózatokhoz is képes kapcsolódni, Bluetooth-kompatibilis, és Compact Flash kártyák fogadására is felkészítették.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)