Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 523

Túl népszerű a BitTorrent

Hír | 2006.04.19 12:43

Elemzők szerint a globális internetes forgalom egy harmada a BitTorrent fájlcserélő hálózaton keresztül zajlik le. A jelenséget már nem csak a film- és zeneipari vállalatok szakértői, hanem az internetszolgáltatók sem nézik jó szemmel, annak ellenére, hogy talán a közeljövőben pont a torrent technológia válhatna a hivatalos digitális filmletöltés alapjává is. A fájlcserélők virágkora néhány éve kezdődött, gyakorlatilag a megjelenésük után azonnal. Feltalálóinak nem az illegális tartalmak támogatása volt a célja, egyszerűen csak egy alternatív megoldást kerestek a sávszélesség okozta letöltési problémákra. A kifejlesztett technológia lényegesen leveszi ugyanis a terhet azokról a letöltésekre specializált szerverekről, amelyek korábban egyeduralkodóként szolgáltattak tartalmat. A BitTorrent lényege, hogy a forrásfájlt az összes letöltő megosztja egymás között. Függetlenül attól, hogy a teljes tartalom mely részlete töltődött már le, azonnal megkezdődik a "visszatöltés", vagyis minél többet töltünk le egy fájlból, annál többet tudunk abból másoknak is megosztani. A dolog eddig nagyon szép, ám a kalózok is felismerték benne a lehetőségeket, és rögtön megindult az illegális fájlmegosztás, ami azóta is burjánzik. Hollywood már egy ideje aktívan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek egyszerűen tennék lehetővé a mozifilmek digitális szolgáltatását. Ez a videofájlok letöltésében nyilvánulna meg, akár egy időben a film DVD-n történő megjelenésével. Az Egyesült Királyságban az első ilyen film a King Kong volt. Azt azonban már most látni, hogy az a technológia, ami a zenék esetében működik (lásd iTunes), az a nagyságrendekkel nagyobb mérettel rendelkező filmeknél nem járható út. Óriási üzletté válik hamarosan a digitális és legális filmletöltés, ám ezt "egyszerű" fájlszerverekkel kiszolgálni képtelenség. Itt jönne be a képbe a BitTorrent. A probléma csak az, hogy minden szórakoztató iparági képviselő foggal-körömmel küzd a fájlcserélők ellen, mondván, az sokkal több kárt okoz, mint amennyit esetleg használna. A gondot csak tetézi, hogy már az internet szolgáltatók is bevetnek pár trükköt a megfékezésére. Sok helyen nem annyira szokatlan dolog a fix havidíjat internet eléréseknél a forgalmi korlát. Ez általában 40 és 60 gigabájt között mozog, ami internetezésre és kisebb fájlok letöltésére teljesen megfelel, de hosszú távon torrentezni nem igazán alkalmas. Ezt néhány szolgáltató már ennél komolyabb megoldásokkal próbálja kordában tartani. Nem a letöltött adatmennyiséget korlátozzák, hanem kifejezetten azokat a tevékenységeket, amik tipikusan a Torrent programokra jellemzők. Többek szerint a szolgáltatók leginkább attól félnek, hogy a túlzott torrentezés telíti a hálózatot, vagyis a súlyos pénzekért fenntartott sávszélesség fokozatosan lecsökken, arányait tekintve. A pártolók erre azt mondják, miért nem költik a többletbevételeket sávszélesség-növelésre? Ez azért annyira nem egyszerű, tekintve, hogy nem csak az egyes szolgáltatókon múlik, hogy milyen a hálózati terhelhetőség, és azt hogyan lehetne bővíteni. Mindenesetre a közeljövőben valamit mindenképp tenni kell a felmerülő problémák mielőbbi kezelésére.

Vérbeli játékosoknak szánt noteszgép a Delltől

Hír | 2006.04.19 12:01

A Dell az Alienware felvásárlása óta érezhetően elmozdult a szolidabb termékcsaládoktól a sokkal agresszívabb játékosoknak szánt számítógépek felé. A most bemutatott kétmagos noteszgép is ennek legékesebb bizonyítéka. Az XPS M1710 jelenleg a vállalat leggyorsabb notebookja, 256 megabájtos saját memóriával rendelkező NVIDIA grafikus chip, valamint 60 gigabájtos merevlemez található benne. Ezt egészíti ki az akár 4 gigabájtig is bővíthető memória. A gépen a Windows XP Media Center Edition operációs rendszer fut, így egyszerűen csatlakoztathatunk rá televíziót is, a külön beszerezhető TV tuner kártya segítségével azonban nem csak lejátszani, hanem műsort felvenni is lehetőségünk nyílik. A 17 hüvelykes LCD képernyő fényerejét 30%-kal megnövelték, amit szintén a játékosok fognak igazán értékelni. Méretei ellenére a gép „mindössze” 3,96 kilogramm súllyal rendelkezik. Az előző, XPS M170-es modellhez képest ez 30%-kal nagyobb teljesítmény leadására képes.

A tendencia tehát folytatódik. A Dell nemrég bemutatta XPS Renegade komplett PC családját, majd ezt követően felvásárolták a kifejezetten játékosok igényeinek kielégítésére specializálódott Alienware számítógép-gyártót. Ez igen ésszerű lépés volt, hiszen a Dell játékra optimalizált gépekkel foglalkozó részlege jóval több bevételre tesz szert, mint a hagyományos célokra optimalizált gépcsaládok. Ennek elsődleges oka, hogy előbbiek ára jóval nagyobb – a Renegade sorozat például 9930 dollárnál kezdődik. Az XPS M1710 fekete változata 2600 dollárba kerül, amiért Intel Core Duo T2400 processzort, és 60 gigabájtos merevlemezt kapunk, míg a vörös színű változat 3400 dollárt kóstál, ám ebben már T2500-as chip, illetve 80 gigabájtos háttértároló található.

George Bush össszetűzésbe kerülhet a RIAA-val

Hír | 2006.04.18 12:57

Az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) szerint a legális úton vásárolt audió lemezek saját felhasználású másolata is törvényellenes. Ez alapján még például az amerikai elnök, George Bush is perbe fogható. Nemrég számoltunk be arról, hogy a Beatles együttes lemezkiadójának jogutódja beperelte az Apple Computert az Apple név zenei disztribúcióhoz való felhasználása miatt. Ez nem először fordult elő, ám úgy tűnik, ismét sikerült megállapodniuk, hamarosan ugyanis újradigitalizálják az összes zenei anyagot, hogy aztán azt online zenei kereskedelembe bocsáthassák. Jelenleg azonban a Beatles-számok digitális és legális letöltése nem megengedett. Az újabb botrányt a RIAA robbantotta ki, miután George Bush egy interjú előtti beszélgetésben elmondta riporterének, hogy saját iPod médialejátszóján milyen dalokat tárol. Köztük volt például a Beatles is, ami a fentiek alapján csak úgy lehetséges, ha saját, legális úton beszerzett audió lemezeiről másolta át a készülékre a számokat mp3 formátumban. Sokan úgy gondolják, hogy ez egy járható út - a RIAA szerint azonban ez is illegális. "Annak ellenére, hogy a másolatkészítésre általában megadják a lemezkiadók az engedélyt, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másolatot valóban használhatjuk is, különösen, ha erre konkrétan nem tér ki az engedély." Ez a kijelentés azonban azért váltott ki felháborodást több jogi szervezet képviselőjéből is, mivel egy tavalyi MGM kontra Grokster bírósági tárgyalás során a bíró azt állapította meg, hogy a legális úton szerzett audió lemezeken lévő adatokat szabadon másolhatjuk, ha azt később kizárólag saját eszközeinket használjuk fel. A RIAA legújabb megállapítása értelmében azonban minden egyes lemezmásolás előtt engedélyt kellene kérnünk a kiadótól. Úgy tűnik, egy újabb jogi botrány küszöbén állunk...

Új vezető a Webzen élén

Hír | 2006.04.13 12:20

A koreai MMO játékokra specializálódott Webzen fejlesztőcég bejelentette, hogy észak-amerikai stúdiójuk elnök-vezérigazgatói székébe az a Cindy Armstrong ült, aki korábban a Sony Online Entertainment egyik vezető beosztásában tevékenykedett. A Los Angelesben található iroda olyan játékokon dolgozik, mint a MU Online, ami Ázsiában már óriási sikereket ért el. Emellett ott készül a Huxley is, PC-re és Xbox 360-ra egyaránt, valamint az Endless Saga című MMORPG, amely PC-re és PS3-ra érkezik valamikor jövőre.

Armstrong korábban a SOE üzleti fejlesztésekkel foglalkozó részlegének alelnökeként tevékenykedett, fő feladata pedig a kiadó termékeinek külföldi piacokra történő exportálásának felügyelete volt.

ATI Catalyst 6.4

Hír | 2006.04.12 22:11

Megjelent a legújabb videokártya driver az ATI termékeihez. A 6.4-es Catalyst az ígéretek szerint 4,9%-kal jobban teljesít a 3DMark06 CPU tesztében, míg a HDR 2 Deep Freeze (SM3.0) tesztben 2%-kal jobb eredményeket produkálhatnak a kártyák. Emellett olyan játékokban sikerült még optimalizálni, mint a Call of Duty 2, a FarCry, a Half-Life 2 és az Unreal Tournament 2004. No, de ezeken felül persze jó néhány kompatibilitási gondot is megoldottak, szóval a csomag beszerzése mindenképp ajánlott. Katt!

14 film egyetlen CD-n?

Hír | 2006.04.11 11:56

Az Euclid Discoveries vállalat bejelentette, hogy kifejlesztett egy olyan video-tömörítési technológiát, amely az egész filmipart felrázhatja, Hollywooddal együtt. A sokatmondó kijelentésnek az ad alapot, hogy a jelenleg leginkább alkalmazott MPEG-2 és MPEG-4 tömörítési eljárásoknál sokkal hatékonyabb megoldást kínál. Előbbit jelenleg a DVD-k esetében használják, míg utóbbi még csak most van terjedőben, és bár lényegesen jobb minőséget képes produkálni kisebb helyigény mellett, az EuclidVision technológia még ezen is túlmutat. Richard Wingard, a cég vezetője szerint a filmstúdióknak ezáltal lehetősége nyílik az egyszerűbb digitális disztribúcióra, hiszen a legális úton megvásárolt filmek sokkal rövidebb idő alatt tölthetők le, ráadásul a képminőségre sem lehet panasz. Az eljárást már több helyen is szabadalmaztatták, és jelenleg is folynak a nagyobb vállaltokkal a tárgyalások. A digitális zeneletöltő központok óriási sikere miatt a múlt héten beindult az első, direkt filmekre specializálódott letöltő szolgáltatás. A cég reményei szerint ezt segítheti elő az új technológia azzal, hogy az MP3 fájlokhoz hasonló letöltési idővel szerezhető be majd egy egész estés mozifilm. Az EuclidVision úgynevezett objektum alapú tömörítést használ, vagyis a képeken az objektumok mozgását rögzíti, azok változásával együtt. A jelenlegi változat főként videokonferenciákra van optimalizálva. A bemutatón egy 25 megabájtos konferencia videót MPEG-4 kódolással 8000 bájtosra tömörítettek, majd az EuclidVision eljárást használva négyszer kisebbre, mindössze 1800 bájtosra. Wingard szerint a technológia hosszabb és jobb minőségű filmeknél is ugyanígy működik. Sőt, az elért hatásfok még jobb is. Így pedig egy átlagos 700 megabájtos CD-re optimalizált, MPEG-4 tömörítésű film nagyjából 50 megabájt méretűre csökkenthető, vagyis akár 14 film is elférhet egy egyszerű CD-n. Letöltés esetében az adatátvitelre szánt idő így lényegesen lecsökkenthető. Az Amerikai Mozgókép Szövetség szóvivője egyelőre úgy nyilatkozott, hogy az új technológiát is egy lehetőségnek tekintik a tartalomszolgáltatás szempontjából, de Hollywood attól fél, hogy a könnyebb és gyorsabb letölthetőség tovább növeli majd a kalózkodást.

[PATCH] Warhammer 40K: Dawn of War

Hír | 2006.04.10 14:53

A THQ kiadott egy listát, mely a Dawn Of War/Winter Assault című 3D-s RTS következő 1.5-ös tapaszának részleteit tartalmazza. A jelenlegi állás szerint az egységek kerülnek majd javításra, kibővül az interfész, valamint még helyt kap némi optimalizálás és bug javítás. A lista természetesen még nem tartalmaz mindent, egyenlőre még csak az aktuális állapotot mutatja.

Négy új Nokia telefont mutattak be

Hír | 2006.04.06 13:11

A Nokia négy új, észak-amerikai piacra szánt készüléket mutatott be, melyek közül három CDMA, míg egy a hagyományos GSM/EDGE hálózatokra optimalizált. A finn gyártó, mely a világ összes eladott mobiltelefonjából minden harmadikat magáénak tudhat, szeretné ebben a régióban is növelni az eladásokat. Itt ugyanis nagyon népszerűek a Motorola készülékei, különösen annak ultra vékony Razr modellcsaládja. Pontosan ezért a most bemutatott 6126-os telefon feltűnően vékonyra sikeredett, ám így is elfért benne egy 1,3 megapixeles kamera, valamint egy digitális zenelejátszó, amely akár ezer dalt is képes tárolni.

Emellett három CDMA (Code Division Multiple Acces) telefonról is lerántották a leplet. Ez jelenleg a második legelterjedtebb mobiltechnológia a GSM mellett, elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában használják. A 2365i egy alsó kategóriás összecsukható modell, a 2865i ellenben a hagyományos Nokia dizájnt követi, és FM rádióval csábítja a vásárlókat, a 6175i pedig egy középkategóriás, szintén kinyitható, 1,3 megapixeles kamerával és GPS vevővel felszerelt telefon. Az összes új készülék rendelkezik emellett Bluetooth támogatással is, és az év második felétől lehet majd őket megvásárolni. A pontos áruk nem ismert.

A Microsoft tankok számára készít vezérlőrendszert

Hír | 2006.04.01 10:34

Egy hónapja sem volt, hogy hírt adhattunk arról, mely szerint a Microsoft a Volkswagennel együttműködve beépített PC-kkel felszerelt járművön dolgozik. Az óriásvállalat most még merészebb tervvel állt elő. A Microsoft az Abrams M1A1 típusú tankok számára készít komplett irányítórendszert, amely a teljes elektronikáért és mechanikáért felel majd. A fejlesztések már előrehaladott stádiumban vannak, ugyanis a jelenleg tudni vélt információk szerint nyárra készülnek el az első Windows rendszerrel szerelt M1A1-ek. Az amerikai hadsereg 200 darabra adta le előrendelését - a tankokat elsőként Irakban tennék próbára, ahol az ottani rendfenntartó erők használnák azokat.

A Microsoft jelenleg legelterjedtebb operációs rendszerének, az XP-nek egy speciális változata fut majd a tank beépített számítógépén, amelyből minden felesleges funkciót eltávolítottak a még nagyobb stabilitás érdekében. Olyan alapszolgáltatások, mint a zenehallgatás, filmnézés, megmaradtak, a katonák szolgálaton kívüli szabadidős tevékenységének új megvilágításba helyezése végett. A tank ember nélkül irányítható mechanikáit (pl. célzó berendezés, lövegtorony forgatása, lánctalpak kezelése) a Windows környezetre optimalizált, a hadügyminisztérium kérésére fejlesztett szoftverek irányítják majd. Az Abrams M1A1 típusú páncélos egyébként a legmodernebb harci járművek egyike. 32 láb hosszú, 12 láb széles és 8 láb magas. Súlya több mint 67 tonna, maximális sebessége 41,5 mérföld per óra. A négy fős személyzet számára egy 120 milliméteres löveg áll rendelkezésre.

Beindult a Windows Live Mail Desktop bétatesztje

Hír | 2006.03.31 16:11

A Microsoft szerdán bejelentette, hogy megnyitották a Windows Live Mail Desktop bétatesztjét, amely jelenlegi célja, hogy tesztereket és partnereket keressen. A program lényegében az MSN kliens egy lebutított változata, melyet csak a Hotmail levelek megnyitására specializálják. Kezdetben a tervek szerint maximum 100 fős csapatot szeretnének összetoborozni jövő szerdáig, és amennyiben ez összejön és a munkájukkal meg lennének elégedve, abban az esetben a csoportot 5000 főre szeretnék kibővíteni. A kliens főbb funkciói: - integrált spam szűrés - új fájl alapú adatbázis emaileknek és kapcsolatoknak - gyorskeresés - új kezelőfelület - RSS. Akik úgy gondolják, hogy résztvennének a tesztelésben, azok ezen a Blogon komment formájában kérhetnek további információt és jelentkezhetnek is.

OOTP Baseball 2006 - Már csak párat kell aludni

Hír | 2006.03.31 15:56

A Sports Interactive bejelentette, hogy a népszerű OOTP Baseball sorozat következő darabja az OOTP Baseball 2006 pontban április 25-én kerül a boltok polcaira. A játékban a realizmusra építve alakíthatjuk ki a mi kis saját virtuális baseball világunkat, melyet még élethűbbé tesz a szimulációs motor, a testreszabható pénzügyi rendszer, a végnélküli valós és kitalált ligák sorozata, melyek mind egy remekül kidolgozott interfésszel vannak keretbe szedve. További információkat a bejelentéssel kapcsolatban itt találnak az érdeklődők.

USB: Mindenre és mindenkire!

Hír | 2006.03.23 12:11

Az emberi elme leleményessége valóban határtalan. Gondoltuk volna nemrég, hogy az USB csatlakozót nem csak digitális eszközeink számítógéphez történő csatlakoztatására használhatjuk? Hát, akkor én most kiragadnék néhány forradalmi találmányt, amelyeket egyébként egy kiállításon csodálhattak meg az érdeklődők.

  • Adat injekció Nem csak adatfüggőknek, de vírusfertőzés esetén is ajánlatos a használata.
  • Lomtár Adatainkat ezentúl szó szerint a kukába dobhatjuk, és egyetlen gombnyomásra látványosan búcsút inthetünk...
  • Bejelentkező kilincs Elfelejtetted a jelszavad? E kilincs használatával nincs rá többé szükséged. Telejsen plug & play a cucc.
  • Fotós doboz Kedvenc fotóinkat ezentúl tényleg digitális formában őrizhetjük meg az utókornak. Megtekintésükhöz pedig biztosan kéznél lesz egy számítógép.
  • Peer-to-Peer adatcserélő kézibeszélő hálózat A kommunikáció nagyon egyszerű, közvetlen formája ez, némileg digitalizált rendszerben. Az egyedüli probléma talán a kábel hossza lehet.

  • Júniusban ismét fellendülhet a DRAM piac

    Hír | 2006.03.22 14:28

    Több DRAM előállító, köztük a Powerchip Semiconductor és a Nanya Technology is optimista előrejelzéseket publikált, melyek szerint a jelenlegi DRAM árak júniusban ismét emelkedésbe kezdhetnek, ahogy beindul a "forró szezon". A Powerchip szerint a DRAM szerződéses árak április folyamán még változatlanok maradnak, majd ezt májusban egy kisebb esés váltja fel. A helyzet júniusra optimalizálódhat, amikor is várhatóan megindul a keresletnövekedés. A Nanya hasonlóképp látja a helyzetet: szerintük áprilisban a készletek végre utolérik a keresletet, s így májusban beállhat egy egyensúlyi állapot, amit a szokásos, ciklikus hanyatlás követ majd. A keresletnövekedés legfőbb kiváltó okaiként a Microsoft Windows Vista debütálását, az AMD DDR2 memóriát támogató új processzorcsaládjának megjelenését, és a kétmagos Napa termékeket jelölték meg. Elemzők szerint 2008-ig nincs félnivalója a DRAM előállítóknak.

    ATI: a világ első 1 gigabájtos videokártyája

    Hír | 2006.03.22 08:52

    Az ATI bemutatta az iparág első egy gigabájtos munkaállomásokba szánt grafikus gyorsító kártyáját, az ATI FireGL V7350 személyében, valamint a FireGL V7300-as modellt is, 512 megabájt memóriával. A párhuzamos műveletek végrehajtására optimalizált grafikus feldolgozó egység (GPU), párosítva az Avivo videó és megjelenítő technológia legújabb verziójával igazi felsőkategóriás szereplővé varázsolják a FireGL sorozatot. A hagyományos nyolc helyett tíz bites RGB komponens grafikus futószalaggal dolgozik az Avivo, ami egymilliárd színre növeli a megjelenítést. Ez különösen képek a sötét vagy árnyékos részeinél mutatkozik meg. A duál-link csatlakozónak köszönhetően egyidejűleg két képernyőre is küldhetők a jelek, s így a megjelenített kép szélessége elérheti akár az ötezer képpontot is. A 90 nanométeres technológiával készült chip 512 bites buszon keresztül kommunikál a memóriával, amelynek mérete most először éri el az 1 gigabájtot. A kártyák már megvásárolhatók olyan nagyobb munkaállomás rendszer integrátoroknál (worksation system integrators :D), mint az Alienware, az Amax, a Boxx, vagy az Omnitech. Ajánlott viszonteladói áruk 1599, illetve 1999 dollár.

    Nitro Stunt Racing - verseny a javából

    Hír | 2006.03.22 07:02

    A Nitro Stunt Racing egy frissen bejelentett autóverseny, amely az őrültség és a realizmus kettősségével kínál szórakoztató versenyzést. A realizmus fényében teljesen élethű megvalósítást és fizikát kap a játék, az őrültség szellemében pedig rakétameghajtású motorokkal is találkozhatunk, valamint a régi-régi Stunsból megismert pályamódosításokkal. Az első képekért erre tessék...

    XNA Framework fejlesztői eszközök a Microsofttól

    Hír | 2006.03.21 15:10

    Az egyre növekvő játékfejlesztési költségek, a bővülő csapatok, és az egyre bonyolultabb hardveres technológiák hatására a Microsoft úgy döntött, hogy létrehoz egy XNA névre keresztelt fejlesztői környezetet, amely elősegíti a fejlesztési fázisfolyamatok optimalizálást. Az XNA keretprogram és stúdió eszközök előzetes verzióját a San Joséban évente megrendezésre kerülő idei Game Developer Conference eseményen mutatták be. "A fejlesztőknek olyan lehetőségekre van szükségük, amelyek megkönnyítik a gyártási folyamatot. Az XNA Studio lehetővé teszi nem csak nagyvállalatok, hanem akár két fős "garázsfejlesztők" számára is, hogy az elképzeléseik alapján a lehető legegyszerűbb módon készíthessék el a játékaikat." - mondta Chris Satchell, a Microsoft Game Developer Group általános menedzsere. A most bemutatott CTP (community technology preview) tesztváltozat lehetőséget biztosít a fejlesztőknek arra, hogy megismerkedhessenek az XNA Studio legfőbb tulajdonságaival. Már ez a verzió is számos példát tartalmaz a hibakeresés, az optimalizáció és az egyéb mechanikus folyamatok egyszerűsítésére. "A Ubisoft sikerei főként a kreativitásban keresendők. A Windows, az Xbox, az Xbox 360, és a hamarosan megjelenő Windows Vista esetében is kiváló fejlesztői eszközöket, támogatást és online szolgáltatásokat biztosított számunkra a Microsoft, a nagyszerű hardver rendszerek mellett." - szólt Martin Sevigny, a Ubisoft terméktechnológiai vezetője.

    Új mesterséges intelligencia a Vision Game Engine-ben

    Hír | 2006.03.17 08:53

    A Kynogon és a főként 3D-s játékmotorok programozására specializálódott Trinigy megállapodása érdekében, a Kynapse A.I. nevezetű mesterséges intelligencia modul kerül a még bőven készülő motorjukba. Felix Roeken, a Trinigy managere elmondta, hogy teljesen le vannak nyűgözve attól, amit eddig tudnak a Kynapse A.I.-ról, és meg vannak győződve, hogy a legszabadabb fejlesztéseket hajthatják majd végre azok, akik az ő motorjuk mellett döntenek majd. Nem tudom pontosan ez mennyire nagy dolog... mármint csak nézzük meg, hogy például a Half-Life 2, vagy a F.E.A.R. mit tud AI-ban. Ha azonban ezeknél is jobb, akkor valami tényleg zseniálisat fogunk látni... egyszer :) Thanks WP.

    'Reggelt...

    Hír | 2006.03.16 06:43

    Kellemes csütörtök reggelt mindenkinek. Az ember azt hinné, hogy legalábbis vasárnap van, ha már tegnap kialhatta magát. Igazán demoralizáló ezután a korai kelés :) Ma reggel beszámolhatunk egy bejelentésről, amelyről bár már többször hallhattunk, eddig hivatalosan nem mutatták be.

    Egy férfi elmegy az orvoshoz: - Doktor úr, segítsen rajtam, mert nincsenek heregolyóim! A doktor fogja magát, kapásból beültet egy vas- meg egy fagolyót. Egy év múlva jön vissza a beteg szomorúan: - Doktor úr, képzelje, két gyerekem született. - Gratulálok! És hogy hívják őket? - Az egyik Terminátor, a másik Pinokkió!

    [CeBIT] Microsoft Origami = ultramobil PC

    Hír | 2006.03.10 09:06

    A Microsoft ma, a CeBIT-en hozta nyilvánosságra az ultramobil személyi számítógépek (UMPC-k) részleteit. Az UMPC a mobil számítástechnikai eszközök új kategóriája, amely kis méretű, könnyű, bárhová elvihető hardverelemeket foglal magában. Mindeközben egy Microsoft Windows alapú PC teljes funkciókészletét biztosítja többféle beviteli eszköz közötti választás lehetőségével, beleértve a továbbfejlesztett érintőképernyőt is.

    Az UMPC-k debütálása Bill Gates, a Microsoft elnöke és vezető szoftvertervezője által 2005-ben a számítógépiparhoz intézett felhívását követi. Gates azt sürgette, hogy a PC-k olyan új kategóriáját kell kifejleszteni, amely kevésbé költséges, könnyebb és egyszerűbben használható. Az UMPC-k a hordozható számítógépek új kategóriáját képviselik; támogatják az egyre inkább mobillá váló életstílust. Olyan mobilitásra hangolt beviteli formákat biztosítanak, mint az érintés, a toll, a funkcióbillentyűk, illetve a billentyűzet, amelyek mindegyike a Windows alapú alkalmazások útközben történő kényelmes elérését szolgálja. Mindez biztos alapokat teremt a mobil kommunikáció, a szórakozás, a játékok, valamint új felhasználási lehetőségek, például a helyszínfüggő szolgáltatások számára is. A Microsoft szerint az UMPC-k előbb-utóbb éppolyan nélkülözhetetlen és mindenütt jelenlévő eszközökké válnak, mint ma a mobiltelefonok.
    Az UMPC-k egyesítik magukban a Microsoft Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszer és a Microsoft, illetve partnerei által előállított egyéb innovatív, új technológiák erejét, amely az eddig használt hordozható számítógépeknél is hordozhatóbbá és egyszerűbben használhatóvá teszi őket. Az új, gyárilag telepített Microsoft Touch Pack for Windows XP szoftver például az érintőképernyős felhasználói felületet optimalizálja az UMPC-k számára, hogy leegyszerűsítse az eligazodást és útközben is könnyebben használhatóvá tegye. A Touch Pack egyedi módon beállítható programindítója kategóriákba rendezi a szoftvereket, és nagy gombok, illetve ikonok segítségével teszi lehetővé, hogy a felhasználó kedvenc programjait könnyen megtalálhassa és megnyithassa. Tartalmaz továbbá egy hüvelykujjas kezelésen alapuló, képernyőbe ágyazott billentyűzetet is, amely érintésoptimalizált, a könnyű szövegbevitel érdekében. Az új Brilliant Black for Windows Media Player felület alkalmazásával javítja a felhasználó által élvezhető médiaélmény minőségét. A Touch Pack gondoskodik a felhasználó szórakoztatásáról is: a Microsoft Sudoku, egy rendkívül érdekes, úgynevezett „touch and ink” típusú játék bevezetésével. Bár az UMPC-k első generációja a Windows XP Tablet PC Edition 2005 alatt működik, a jövőbeli modelleken már a Windows Vista fut majd.
    Bár a hardverelemek tervezése gyártónként változik, valamennyi UMPC kis méretű és kis súlyú lesz majd, amelyet a minél könnyebb hordozhatóság és a bevitel könnyedségére optimalizálnak. A jelenlegi készülékek súlya kevesebb, mint 2 font (0,9 kg), és 7 hüvelykes (17,8 centiméteres) képernyővel rendelkeznek, amely különböző szövegbeviteli módszerek közötti választási lehetőséget kínál. A felhasználó az érintéssel kibővített képernyőt QWERTY billentyűzetként használhatja, illetve "tollat" is alklamzhat a kézírással lejegyzett információk bevitelére. A szövegtartalom hagyományos billentyűzettel is bevihető lesz, USB porton vagy vezeték nélküli Bluetooth kapcsolat segítségével.
    Az UMPC eszközök két és fél óra vagy ennél is hosszabb akkumulátorkapacitással fognak rendelkezni, 30-60 gigabájtos merevlemezes tárhellyel, Intel Celeron M, Intel Pentium M vagy VIA C7-M processzorokkal. Egyes készülékek további beépített szolgáltatásokkal is rendelkeznek majd, mint például GPS, webkamera, ujjlenyomat-olvasó, digitális TV-tunerek, compact flash és SD kártyaleolvasók. Az UMPC-k összekapcsolását Wi-Fi, Bluetooth és Ethernet hálózatokon keresztül is meg lehet majd valósítani.

    IDF 2006: Idén beköszönt a Core-kor

    Hír | 2006.03.09 10:31

    A március 7-9 között zajló tavaszi fejlesztői fórumán az Intel újabb részleteket árult el a Core mikroarchitektúrákról, amelyek a vállalat legújabb, az iparágban egyedülálló asztali gépekhez tervezett, noteszgépekbe szánt illetve, többmagos szerverekhez készülő processzoraira épülnek. Az első Core mikroarchitektúrás termékek alapjául az Intel 65 nanométer csíkszélességgel gyártott, nagy teljesítményt nyújtó, ám alacsony energia felhasználású processzorai szolgálnak, amelyeknek köszönhetően sok új, formatervezett és kisebb méretű mobil eszköz, asztali számítógép és szerver készülhet majd a jövőben, így csökkenhetnek az áramfogyasztáshoz és az ingatlanhoz kötődő költségek. Továbbá, nagyobb biztonság, jobb kezelhetőség és a virtualizációs képesség áll majd a felhasználók és az üzleti élet szereplői számára. Justin Rattner, az Intel technológiai igazgatója megnyitó előadásában elmondta, hogy a Core mikroarchitektúra segítségével elérhető magas szintű energiatakarékosságsal elsőként az Intel Core Duo processzor büszkélkedhet. A vállalat mobil processzora, az Intel Pentium-M fejlesztése során kialakított energia-megtakarítás filozófiáját vette alapul és bővítette azt egy sor új, élvonalbeli innovációval, továbbá beépítette az utasítások párhuzamos végrehajtását, ami a már létező Intel PentiumR 4 processzor technológiáknál megfigyelhető. Az Intel Core mikroarchitektúrákra épülő processzorok, amelyek az iparágban elsőként 65 nanométeres gyártástechnológiával készülnek majd, 2006 harmadik negyedévében lesznek elérhetőek. "A teljesítmény növekedés és hatékony energiafelhasználás tekintetében az Intel Core mikroarchitektúra mérföldkőnek számít", mondta Rattner. "Az új kétmagos, illetve a 2007-ben megjelenő négymagos processzorok egyedülálló teljesítményt és hatásfokot nyújtanak majd. A felhasználók saját maguk is tapasztalni fogják a rendszerek új előnyeit: a hosszabb akkumulátor élettartamot és az alacsonyabb villanyszámlákat", tette hozzá. Előadása kapcsán Rattner megmutatta, hogy az asztali gépekbe szánt Conroe névre hallgató processzor durván 40 százalékkal jobb teljesítményt nyújt, míg 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztást tesz lehetővé összehasonlítva az Intel mostani, nagy teljesítményű Intel Pentium D950 processzorával. Az Intel műszaki igazgatója továbbá jelentős fejlesztésekről számolt be a vállalati, és mobil területeken is.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)