Itt az első kép és videó a Harry Potter 20. évfordulós találkozójáról
A Griffendél három leghíresebb diákja találkozott újra a közös helyiségben, a stáb számos tagja pedig egy rejtélyes levelet kapott.
A Griffendél három leghíresebb diákja találkozott újra a közös helyiségben, a stáb számos tagja pedig egy rejtélyes levelet kapott.
Tanya Watson több éves Epic Gameses szolgálat után most egy nagyon komoly csapat élére került.
- Ennyi év után is tud még újat mondani ez a széria?! - Örökké.
Mike Watson már évek óta küzdött a rákkal, mielőtt tavaly bejelentette, hogy lemond a community developer posztjáról.
Mike Watson nem tudja többé ellátni feladatait, hivatalos Facebook bejegyzésében azt is elmondta, hogy miért.
A zseniális Hermione Grangertől a szépséges Belleig sok remek szerepben láthattuk már a színésznőt, aki a valóságban is rejteget egy-két varázslatos meglepetést.
Hiába az elképesztő siker, a Csernobil alkotója nem érzi szükségét egy potenciális folytatásnak.
A betiltás mellett a készítőket hamis vád gyanújával akarják felelősségre vonni elégtétel gyanánt.
A hazugságok ára az emberi történelem egyik legnagyobb katasztrófája és a filmtörténelem egyik legjobb sorozata.
Bőr alá hatoló atmoszférát és pattanásig feszült hangulatot ígér az HBO új, saját gyártású szériája.
A Razzies idén még az Amerikai Egyesült Államok elnökét sem kímélte, de a Holmes & Watson is tarolt.
Az idei évet ragadozó városokkal, vicceskedő detektívekkel és rossz versekkel zárhatjuk, olvassátok el, hogy mit ajánlunk közülük.
J.K. Rowling varázslatos világa az az átkozottaktól az átkozottul jókig.
Morog a Grincs, belovagol az új Robin Hood, animált a Pókember, Aquaman önállóan lubickol, Mary Poppins visszatér, Űrdongó begurul, a városok pedig ragadoznak. De melyiket várjuk a leginkább?
Ha van valami, amit Tim Burton képes élettel megtölteni, akkor az az élettelen bábok életről és halálról szóló meséi.
Mielőtt berobbannának a galaxis őrzői, még megnézhetjük Emma Watson és Tom Hanks új thrillerét, László Zsolt krimijét és a legújabb amerikai horrort is.
Még csak szűk körből engedtek be nézőket a Harry Potter színdarab próbaelőadásaira, de nemrég egyet a filmben Hermionét alakító Emma Watson is megnézett, akit lenyűgözött az új produkció.
A Frogwares összegyűjtötte több mint tíz év tapasztalatát, hogy megalkossa a tökéletes Sherlock Holmes kalandjátékot. Majdnem összejött.
A Capcom The Great Ace Attorney sorozatának spin-off epizódja új trailert kapott az idei Tokyo Game Shown.
Emma Stone egy szöges baseball ütővel, Emma Watson véres bárddal, Zooey Deschanel fejszét szorongatva kivillanó mellel - vajon milyen koncepció ez?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)