Celebgyilkossággal és emberkísérlettel vált teljessé a The Outer Worlds
Lássuk be, számos játékban kevesebb a tartalom, mint az Obsidian RPG-jéhez készült kiegészítők bármelyikében.
Lássuk be, számos játékban kevesebb a tartalom, mint az Obsidian RPG-jéhez készült kiegészítők bármelyikében.
Hozott pár újdonságot a nyuszi, de akadnak a kosarában régebbi tojások is, amelyek mind kiállták az idő próbáját, egyikük sem zápult meg az évek során.
Már hívogat a tavaszi napsütés és madárcsicsergés, de erősek maradunk és továbbjátszunk.
Halcyon Helen halála kapcsán nyomozhatunk a Murder on Eridanos DLC-ben.
Ismét mesélünk pár gyöngyszemről, amelyekre szerintünk érdemes időt fordítani. Kivéve egyet...
A Take-Two üzleti jelentéséből kiderült, hogy mikor jelenhet meg az új csomag.
Nem túl meglepő módon új játékkal bővülhet a The Outer Worlds franchise, de egyelőre még nem erősítették meg hivatalos források az új részét.
Egy egész éven át nem engedte az Epic, hogy a The Outer Worlds felkerüljön a Steamre, de most eljött az idő.
Fontos új funkcióval bővült a GOG Galaxy, lassan tényleg el sem kell indítanotok másik digitális áruházat ezen kívül.
Bemutatkozott az Obsidian szerepjátékának első, de távolról sem utolsó kiegészítője.
A fejlesztők a Twitteren hívták fel a figyelmet arra, hogy új bejelentésekre készülnek, tehát joggal reménykedhetünk egy minőségi DLC-ben.
Az autótolvajosdi után a vadnyugati kalandokra és a profi kosárligára voltak legtöbben kíváncsiak, de más címek is jól fogytak.
Fél órás videó mutatja be, hogy két játékipari veterán hogyan hozta össze az Obsidian nyitott világú szerepjátékát.
A játék hibrid konzolos változatán dolgozó fejlesztőcsapatot sem kerülte el a járvány, de a munka így sem állt meg.
A következő patch után már mi dönthetjük el, mekkora betűket szeretnénk látni a játékon belül.
Márciusban eggyel kevesebb játék jön, mert bezártak a The Outer Worlds Switch portját készítő Virtuos irodái.
Az Obsidian remek hírt hozott a sci-fi RPG rajongóinak, de a részleteket egyelőre még titokban tartják.
A The Outer Worlds a Bethesdában csalódott Fallout-rajongók új kedvence, afféle New Vegas az űrben.
Ha egy ponton nálatok is összeomlik az Obsidian játéka, akkor ezt az update-et érdemes leszednetek.
Címlapon a The Outer Worlds, teljes játékunk az Oddworld: New 'n' Tasty, és novemberben is 116 oldalon jelentkezik kedvenc magazinotok.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)