A Samsung új nyomkövetője szinte mindent tud
A SmartTag3 kisebb, okosabb és pontosabb lett.
A SmartTag3 kisebb, okosabb és pontosabb lett.
A Yeti 2 mikrofon új változata automatikusan igazodik a beszélő helyzetéhez, és saját zajszűrést is kapott. A magyar ára is barátságos.
A CD Projekt Red a harctól a grafikán át a képességfáig szinte mindenhez hozzányúlt.
A cég nagyon szeretné, ha megfeledkeznénk a perverz szemüvegekről, és beköltöznénk a VR térbe.
Most, hogy végeztek az emberek a szintezéssel, elkezdtek felfedezni különleges fegyvereket. Az új fegyverek pedig bizony nagyon különlegesek.
A hekkercsoport szerint szinte minden FBI-ügynökről szerzett adatokat, az FBI vizsgálódik.
Operatőrként szintén bizonyított, többek között a kultikus Véres játékot, valamint Clint Eastwood két filmjét is ő fényképezte.
Figyelembe vették a játékosok visszajelzéseit.
Hatalmas szenzorok, új chip, profi fotós kiegészítők és sok-sok AI segíti az X500-as szériát, amivel a vivo ki akar emelkedni a sok kínai gyártó közül Európában is. Mondjuk a "Pro Max" jelölés nem is volt kérdéses.
Egy ártatlannak szánt képaláírásból pillanatok alatt mém lett.
Csapadékutánpótlásra lenne szüksége a tónak.
Ha mégis, meglepődnénk.
Aranylemezre került az Xbox fedezékharcos lövöldéje, amely már a belépőszinten is ray tracing-képes videókártyát követel meg a PC-s játékosoktól.
Ha valami kimaradt volna, ez egy remek alkalom a pótlásra.
A filmes top 10 szinte teljesen kicserélődött egyetlen hét alatt.
Tom Six igencsak őszintén nyilatkozott állapotáról, nem kizárt, hogy utoljára.
Az OnlyGuider szerint Budapest több európai nagyvárost is megelőz és az országok listáján is elég előkelő helyen vagyunk.
A Rockstar játéka a konzolos eladásoknak adhat komoly lökést.
Egészen meglepő, hogy milyen pozícióba kerültek a fejlesztők: szinte minden fontos döntésbe nagyon komoly beleszólásuk lesz.
Az AI ipar elképesztő áttöréseket ígért a gyógyszerészet és orvostudomány szintjén. Talán lassan el is jutunk a tényleges eredményekig.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)