Szinte a vécére is magánrepülővel járnak a legtöbbet repkedő hírességek
Akad olyan, akinek csak idén több mint két hetet töltött a levegőben a gépe.
Akad olyan, akinek csak idén több mint két hetet töltött a levegőben a gépe.
A Fanboyt alakító Danny Ramirez a forgatás előtt még félt a repüléstől. A héten repül be a mozikba az évtized…
Ritkán lát az ember szárnyas szörnyeket a vesztükbe zuhanni, de úgy tűnik, hogy az Elden Ring gargoyle párosának egyszerűen nincs kedve a repüléshez.
Utoljára 14 évvel ezelőtt zuhantak ekkorát a Sony részvényei, anno annak is megvolt az oka.
A jelek szerint ezután sem lesz sima repülés a játék története, de a fejlesztők nem csak rossz hírekre utalnak a közelgő bejelentésük apropóján.
A Disney Lucasfilm Games néven állított fel videojátékos divíziót, ezt a nevet azonban közel 40 éve is hallottuk már. Itt az idő, hogy visszatekintsünk a LucasArts múltjára.
A Microsoft partnerségre lépett egy egy pilótákból álló szervezettel, céljuk pedig, hogy minél több emberrel megismertessék a repülés örömét.
Nemcsak a játékosok türelme fogyott el, hanem a befektetőké is, minek következtében nagyot esett a cég értéke.
Az Aeropark Budapest videósorozatában szakértők mesélnek a repülőkről és repülés alapjairól.
A virtuális repülésben egyértelműen új korszakot nyitó játék, lenyűgöző látványvilággal és maradandó élményekkel.
Sikersztori helyett történelmi mélyrepülés, de egy valami biztos: "Sunderlandes leszek, amíg csak élek..."
A British Airways London - New York járatán tesztelik hamarosan a fedélzeti szórakoztatás új formáját, ami segít ellazulni a felhők fölött.
A Crackdown 3 ismét nagyobb frissítést kapott, melynek fő témája a repülés.
Ideje lenne már, ha végre nem veszélyeztetnék a polgári repülés biztonságát a felelőtlen drónpilóták, ezért közeleg egy új biztonsági megoldás.
A demóban elég kevés lehetőségünk volt az irányítás finomhangolására, de a teljes verzióban ez már nem így van.
A Bungie csapatának kiválása és a Destiny 2 elvesztése azonnal nyomot hagyott az óriáskiadó részvényein.
Állítólag az év hátralévő részében mélyrepülést vehetnek az iPhone XS és az iPhone XS Max eladásai, méghozzá a magas vételárak miatt.
Most amellett, hogy rengeteg gyerek karácsonyát teheted szebbé, te is egy életre szóló élménnyel gazdagodhatsz.
Az Nvidiának köszönhetően röviden megnézhetjük, milyen az autózás, hajózás és repülés a The Crew 2 PC-s változatában.
A Pokémon GO volt már a csúcson is, de egy ideje mélyrepülésbe kezdett. A rajongók elégedetlenek, a Niantic csak félmegoldásokkal tud előjönni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)