Mi ez a Balatro, amivel a fél világ játszik?
A kártyajáték alig néhány óra alatt egymillió dollárt hozott a konyhára, rengetegen csúsztak rá teljesen.
A kártyajáték alig néhány óra alatt egymillió dollárt hozott a konyhára, rengetegen csúsztak rá teljesen.
A Sugarpunch Games alkotása igazán egyedi élményt ígér, ráadásul nem csak a hazai közönségnek.
A Magic: The Gathering kártyajáték kapcsán a legerősebb a vita az AI használatát illetően, a Wizards of the Coasttal dolgozó művészeknek is elege lett.
Egy átszervezés miatt máris veszélybe került a tavaly megjelent szuperhősös kártyajáték.
Könnyen belecsúszhat egy fél órácska a Google új, MI-generálta kártyajátékába.
Egy új, fizikai Star Wars TCG még jól is hangozna, ha nem az a Fantasy Flight Games csinálná, akinek nagy múltja van a bedőlt projektekkel.
Az új megjelenések keltette hype elemésztette az ország Pokémon TCG tartalékainak egészét.
A Wizards of the Coast kártyajátéka része volt már ütős bizniszeknek, most pedig ismét azon kesereghetünk, hogy miért nem kezdtük el időben gyűjteni.
Kerek évfordulóhoz érkezett a Magic: The Gathering kártyajáték, és ezt nem is mulasztotta el közölni velünk a Wizards of the Coast.
Több mint harminc különálló univerzumba kukkanthatunk majd bele regényeken, szerepjátékokon, kártyajátékokon keresztül.
A képeket csak erős idegzetű rajongók nézzék meg!
Bármelyiket kipróbálnánk, még akkor is, ha hagynunk kell nyerni a vukit.
Hamarosan érkezik a TCG, ami várhatóan feje tetejére fogja állítani a kártyajátékok világát. Már most elképesztő árakért mennek lapok, pedig még meg sem jelent.
Vészesen közeleg a holdújév ünnepe, ez pedig lassacskán az egyes játékokban is megjelenik, többek közt az internet kedvenc új kártyajátékában is.
A kedvenc Gears of War karaktereinket láthatjuk viszont egy kampányokra osztott, pakliépítő játékban.
A legtöbb gyűjtögetős kártyajáték valódi pénztemető, de pakliépítős társasok viszont kiváló alternatívát jelenthetnek.
A CD Projekt RED elmondta, hogy mikor szűnteti meg a kártyajáték támogatását.
Ahhoz képest, hogy milyen drága, a közösségnek meglepően pozitív a véleménye a játékról.
Nagyon úgy tűnik, hogy a világ kedvenc anime akció-RPG-je hamarosan egy gyűjtögetős kártyajátékkal fog bővülni, amivel kihívhatjuk majd Teyvat lakóit.
Az egeres birodalom egy olyan piacra próbál belépni, amit milliárd dolláros franchise-ok uralnak évtizedek óta.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)