A Jurassic World: Dominion dinoszauruszai sem immunisak a koronavírusra
A Jurassic World 3 bemutatójának elhalasztásáról döntött a Universal Pictures, és jóval többről van szó néhány hónapnál.
A Jurassic World 3 bemutatójának elhalasztásáról döntött a Universal Pictures, és jóval többről van szó néhány hónapnál.
Javában készül már a széria harmadik felvonása, és most meg is leshetjük a készítőket munka közben.
A Jurassic World: Dominion munkálatait, ahogy gyakorlatilag minden más mozis vagy tévés produkcióét a világon, kénytelenek volta félbeszakítani a koronavírus miatt. A járvány enyhültével készen áll a stáb a folytatásra.
Sőt, a film producerének szavai alapján úgy tűnik, még sokáig velünk lesznek a dinoszauruszok.
Nem csak a Jurassic World: Dominion filmre érdemes várniuk a rajongóknak, lehet, hogy hamarosan őslények bőrébe bújhatunk?
A For Honor is ünnepli a Halloweent, az Endless March módban küzdhetünk csontvázakkal új felszerelésekért, maszkokért, emote-okért.
EndreMan és Kaci a For Honor Dominion játékmódjában is bebizonyították, hogy nem ma kezdték a kardforgatást.
A For Honornek nem a kampánya lesz az erőssége, hanem a multiplayer, ami meglehetősen brutálisan néz ki.
AZ EVE Online új kiegészítője a Dominion rengeteg újdonságot hoz a játékba.
A svájci Eluveitie hóviharban baltával kaszabolás helyett ezúttal tábortűz melletti üldögélésre invitál.
Készül a Kingdom Under Fire Dominion, a mostanában csak konzolokon futó sorozat legújabb, MMO darabja.
Bár elvileg két évvel ezelőtt már bejelentették a Dominions 3-at, a jelek szerint valami hiba csúszhatott a gépezetbe. Akkor úgy volt, hogy 2005 végére megjelenik a játék, ami ugyebár elmaradt. A Shrapnel Games azonban újfent bejelentette, hogy a projekt él, és Dominions 3: The Awakening címen júniusra el is készül - ráadásul már most előrendelhető. A játék három különböző korban összesen ötven nemzetet tartalmaz, amelyek közül néhány teljesen új, a többivel viszont már találkozhattunk a korábbi részekben. Akár 21-en is összemérhetjük erőnket egy-egy játszmában, de a játékosok egy részét mesterséges intelligencia is pótolhatja. Az első képeket itt találjátok.
A tegnapi jóslat után végérvényesen és visszafordíthatatlanul is bejelentették a Rise of Nations 2-t. A pontos cím Rise of Nations: Rise of Legends, ezen kívűl a tegnapiakon túl nem tennék hozzá mást, ugyanis az ottaniak hiteles információk. Az RTS-nek beindult a weboldala a Microsoft Games hasábjain, ahol elérhetőek az első képek is. A grafikailag lehengerlő stratégia valóban teljes erejével a jövőre koncentrál, első ránézésre a Dominion: Storm Over Gift 3-re emlékeztet (talán valakiknek még ismerős). A Rise of Nations 2 2006 tavaszára várható. Weboldala elérhető itt.
Újfent feltupíroztam néhány galériánkat. Alant lehet kattanni, és most is van miből bálogatni :) Késő esti lényeknek erősen ajánlott!
Ismét hallhatunk a G4 TV-ről. Anno a Doom III idején is imába foglaltuk a nevüket, amiért soha azelőtt nem látott jeleneteket láthattunk és infókat hallhattunk a legjobban várt játékokról. Így fog ez történni most is a Half-Life 2-vel kapcsolatban. Az IGN-re felkerült egy 4 perces előzetes, ami egy ott hamarosan bemutatásra kerülő műsorból származik. Megszólal benne Gabe Newell, a Valve atyja, valamint egy másik fejlesztő is és természetesen agyonra istenítik a stuffát - nem véletlenül :) Letölteni egyelőre alant tudjátok. A linkért köszönet dominionnek a SpyNEWSról :)
A Sharpnel Games bejelentése szerint a jövőben elkészül majd a Dominions III, mely a Dominions II: The Ascension Wars folytatása lesz. Az új részben eddig nem látott népek kapnak majd helyet, valamint egy random pályagenerátort is beépítenek majd a kicsikébe. Egy kis szubjektív véleményt közbeiktatva, nekem akkor is a főcímből egy s betűvel kevesebbet tartalmazó névrokon az örökzöld, ha ezt a szót említik. Mindenesetre a Dominions III-mat kíváncsian várom - akik csatlakoznak hozzám, azok itt találnak részletesebb információkat a széria következő tagjáról. A játék legkésőbb 2005. év végére várható.
Bizony, a "műfaj" él és virul, köszöni szépen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy újabb csillag tűnt fel az égen. Bár egyelőre még csak annyit lehet róla tudni, hogy 2005 elején érkezik Japánba, azért várjuk sok szeretettel :) Ja, a címe pedig Fantasy Earth The Ring Of Dominion lesz. Na, ezt megjegyezni... :) (Thanks GameGossip)
Megérkezett a Dominions 2 nevezetű fantasy-stratégia újabb javítócsomagja. A cucc stílszerüen a v2.13 nevet kapta, és természetesen egy csomó dolgot javít, illetve módosít az előző patch óta. Ilyen változás, hogy például varázskardokat ezek után még akkor is használhatjuk, ha egyik kezünket levágták! :) Hurrá! Az új peccset, és a változások listáját egyaránt itt lelitek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)