State of Decay 2 - nagyobbat és jobbat ígérnek
Az Undead Labs egy pár szóban nyilatkozott a készülő zombis túlélős játékukról, ami az elmondásuk szerint jóval nagyobb helyszínen játszódik majd, mint az előző rész.
Az Undead Labs egy pár szóban nyilatkozott a készülő zombis túlélős játékukról, ami az elmondásuk szerint jóval nagyobb helyszínen játszódik majd, mint az előző rész.
Advent második hetére is bőven jutottak játékakciók, amik egy-két játék eladásainak itthon is kifejezetten jót tettek.
A The Last of Us és az Uncharted 4 rendezője jól megérdemelt pihenését élvezi, ezért nem játszik központi szerepet a stábban.
A NieR: Automata sem maradhatott ki a PlayStation Experience műsorából, az új trailer mellett pedig a játék demójáról is befutott egy kiváló hír.
Aloy néhány hasznos tanácsot kapott a PlayStation Experience-en a Horizon Zero Dawn frissen bemutatott előzetesében, minket pedig tovább csigáz a játék világának rejtélye.
Chloe Frazer lesz a PlayStation Experience-en frissen bejelentett Uncharted: The Lost Legacy főszereplője, aki rögtön az első gameplay trailerben majdnem komoly bajba került.
Valószínűleg a következő Star Wars Battlefront készítésére több ideje jut a DICE-nak, ugyanis Blake Jorgensen szerint a folytatással elégedettek lesznek, akiknek nem volt elég tartalmas a 2015-ös rész.
Az Uncharted 4 főszereplőjét alakító Nolan North is átvehetett egy díjat a tegnapi The Game Awards alkalmával, ahol a szinkronszínészek érdemeivel szemben a stúdiók dolgozóit méltatta.
Két héten belül megérkezik a Gears of War 4 következő két ingyenes DLC-pályája, de sok más újdonsággal is készült a Coalition csapata.
Cliff Bleszinski a The Game Awardson is megjelent, hogy egy egy perc hosszú, akciódús videóban mutassa meg, milyen élményt kínál a LawBreakers.
A Shovel Knight: Specter of Torment legújabb előzetese ismét bebizonyította, hogy a Yacht Club Games továbbra is a régimódi platformerekből merít.
A The Game Awards egy, a játékipar veteránjaiból álló új stúdió játékának bejelentését is hozta, a Dauntless pedig elég hangulatosnak tűnik.
Az idei The Game Awards elképesztően erősen indult, Hideo Kojima tavaly elmaradt díjátadója után egy elképesztő Death Stranding trailerrel kezdtük a showt.
Az Overwatch tesztszerverén már játszható az Oasis pálya, aminek a szélén száguldozó autók rendkívül vicces helyzeteket tudnak okozni.
Kiderült, ki tartja a PlayStation Experience korábban titokban tartott előadásainak egyikét. Hideo Kojima és csapata szombaton beszél majd háromnegyed órán át készülő játékukról.
Egy új videón nézhetjük meg, milyen is lesz a csihi-puhi a felújított Angel Cityben, de ezen kívül is érkeznek újdonságok az első ingyenes DLC-ben.
Íme néhány 4K-s, a legmagasabb beállítások mellett készített screenshot a Watch Dogs 2 ma debütált PC-s változatából.
Egész hétvégén mehet az ingyenes multi móka, ráadásul az EA Access, illetve Origin Access előfizetők mindebbe hamarabb bele is kóstolhatnak.
Az utóbbi évek talán legkedveltebb goblinja jövőre visszatér, addig pedig egy adag új screenshot hivatott átadni a rá váró kalandok hangulatát.
A Fallout 4 egyik moddere egy apró részletet változtatott meg a játékban, de néhány játékosnak a játékbeli mosdók ez az alig észrevehető tulajdonsága is kardinális kérdésnek bizonyult.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)