Még legalább 2018-ig támogatja majd a Nintendo a 3DS-t
Nem kell aggódni a Switch megjelenése miatt a 3DS tulajoknak. Legalábbis egyelőre.
Nem kell aggódni a Switch megjelenése miatt a 3DS tulajoknak. Legalábbis egyelőre.
Végre mozgás közben is láthatjuk a legújabb FIFA játék Nintendo Switch verzióját.
A Pokémon GO napokon belül megkapja eddigi legnagyobb frissítését, több mint 80 új pokémon kerül a játékba.
Eddig is szinte kötelező volt a Nintendo Switch egyik első játéka, most azonban még inkább az lett.
Az EA megerősítette, hogy a Nintendo legújabb konzoljára is meg fog jelenni az idei FIFA. A tervek szerint, a Switchre készített egyedi verzió ki fogja használni a konzol adta egyedi lehetőségeket.
Tengeralattjáró egy autós üldözéshez? Naná, hogy a Halálos Iramban új előzetesét nézed!
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei FIFA játékban is lesz sztorimód.
EndreMan és HP tovább kutatják a Baker család titkai, közben pedig egy bizonyos Evelin is képbe kerül.
A Nintendo első nagy mobiljátékát rengetegen töltötték le, de ahogy sok hasonló esetben lenni szokott, sokan csak az ingyenes játéklehetőséggel éltek.
Még egy átjátszott GameNight után sem akarunk lemondani kedvenc időtöltésünkről.
Klasszikus filmek helyett ezúttal egy közelgő sikervárományos, a Spider-Man: Homecoming trailerét dogozták át retro hangulatban kreatív videósok.
A Nintendo legújabb konzoljának meglesznek a maga nagy húzócímei (mint a The Legend of Zelda: Breath of the Wild), azonban a felhozatalt nem csak vadonatúj játékok teszik majd színesebbé, válogathatunk majd a játéktörténelem egyes gyöngyszemeiből is.
A hivatalos álláspont szerint a Trónok harca 8. évada mindössze 6 részből fog állni, de most már az HBO is bizonytalan.
A retro gépek és GLaDOS rajongói is valószínűleg imádni fogják ezt a rajongói játékot, ami az Aplpe 8-bites gépén alkotta újra az első Portalt.
A Nintendo maratoni livestreamjében a Switch kicsomagolása mellett a pénteken bemutatott játékok nagy részét láthattuk élőben, közben pedig a kijelzőmód váltogatását is többször bemutatta a gyártó csapata.
Több mint 80 játék készül jelenleg a Nintendo új konzoljára, a japán cég pár konkrét címet is megvillantott.
Tényleg jön Mario Kart a Swtichre, nem is akárhogy. Hozza magával az összes tartalmat az előző konzolról.
A DiRT sorozat kettővel ezelőtti része is ingyen szerezhető meg, de csak 48 órán keresztül. Siessetek!
Több mint 80 karaktert indított az évek során, de mivel a kiadó nem üzemelteti tovább a szervereket, most kénytelen új játék után nézni.
Az utóbbi időkben kissé nyugtalanító nyilatkozatokat adott Ben Affleck a 2018-ra ütemezett Batman-filmről, de a legújabb interjúban ismét eloszlatta a kételyeket és egyértelműen megerősítette, hogy ő rendezi a Denevérember következő önálló sztoriját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)