[MOZI] Transformers Trailer!!!
Brutális trailert dobtak fel a netre Michael Bay Transformers filmjéből, amiben végre robotokat is láthatunk, méghozzá akció közben!
Brutális trailert dobtak fel a netre Michael Bay Transformers filmjéből, amiben végre robotokat is láthatunk, méghozzá akció közben!
A már említett Activision pénzügyi jelentés sajtótájékoztatóján a cég elnök-vezérigazgatója, optimizmusára adva bizonyítékot felfedte a következő néhány év játékterveit. A jól menő játéksorozatok nyilvánvalóan folytatódnak, de attól még egy kicsit sokkolónak hathat, hogy a Call of Duty 3 megjelenése még viszonylag távol van, és már a következő részről beszélnek. Ráadásul ilyen közeli dátumokkal: a bejelentett franchise-folytatások a 2008-as üzleti évre vonatkoznak, vagyis legkésőbb 2008. március végéig megjelennek a játékok. "A 2008-as üzleti évünk első negyedét egy erős, filmorientált felhozatallal indítjuk. Ekkorra várható a Shrek 3, a Spider-Man 3 és a Transformers filmek játékadaptációja." - mondta Kotick. "Ezt követően főbb játéksorozataink is új résszel gyarapodnak. Csak hogy a legfontosabbakat említsem, érkezik új Tony Hawk, Call of Duty, és Marvel képregényeken alapuló játék is. A Spider-Man kapcsán Kotick nem említette, hogy a film alapján készülő játék mellett milyen egyéb, Marvel-játékadaptáció várható pókemberrel. Ám azt már korábban bejelentették, hogy az Iron Man jogai nincsenek a cégnél, így az abból készülő 2008-as filmhez nem az Activision készít majd játékot. Ami annyira a PC-seket nem érinti, hogy a Guitar Hero is új résszel gazdagodik, miután felvásárolták a játék kiadóját. Bár egyelőre nem említettek semmilyen platformot a játék kapcsán. Emellett várható még új Worl Series of Poker Tour alkotás is. Mivel az Activision nemrég átvette az Electronic Arts-tól a James Bond játékkészítési jogokat, így erről is szó esett a sajtótájékoztatón. Az új 007-es film már idén novemberben a mozikba kerül, így várható volt, hogy az első Activision Bond-játék majd a következő filmen alapul. "Az MGM már bejelentette, hogy a Casino Royale után következő James Bond-film 2008. májusában kerülhet a mozikba, így én is elárulhatom, hogy a mi első Bond-játékunk is ekkortájt jelenik majd meg." - mondta Kotick.
Megérkezet hát a Transformers bemutatkozó trailere. A Michael Bay készítésében álló film teaserje túl sokat nem mutat meg, azonban azt tudjuk, hogy a Transformers az ismert képregény alapján készül. Nos, azért érdemes meglesni a teasert, így aki eként tenne, az ide kattanjon. Thanks csonti.
Az atomic munkatársai igen szoros kapcsolatba kerültek a THQ S.T.A.L.K.E.R. nevű gyöngyszemével az idei E3-on. Több mint fél hónappal a show után úgy döntöttek, megosztják a nagyközönséggel, mit láttak és tapasztaltak. A GSC Gameworld bizony kivitt egy demót az E3-ra, amelyet a szerencsések meg is leshettek. Első és legfontosabb információ, hogy immáron véglegesnek tűnően látott napvilágot az az adat, amely szerint a S.T.A.L.K.E.R.: Shadows of Chernobyl 2007 elején már megjelenik. A demóban megfigyeltek szerint PDA-centrikus kaland vár ránk, akárcsak a Doom 3-ban volt, itt azonban sokkal élvezhetőbb stílusban. A menet közben talált gépezetek elárulják majd hogy gazdájuk mit tett, vitt véghez vagy írt, és olvashatjuk személyes történeteiket is. Az állapotjelző soron láthatjuk, hogy mennyire vagyunk feltűnőek és zajosak. Ezek rendre változnak, és ezen tényezők befolyásolják, hogy mennyire tudunk tisztán gyilkolászni. Realisztikus robbanások és sebződések kerülnek majd előtérbe, amelyek életerőnket zöldről sárgára majd pirosra színezik. Nem csak különböző gyógypakkokkal regenerálódhatunk, olykor a földön talált vodka is megteszi a kellő hatást. A fegyverek teljes mértékben testreszabhatóak, több funkcióval is rendelkeznek. Az egyes részek között különböző loading screenekkel találkozunk majd. A THQ munkatársának elmondása szerint a demó pontos befejezése a következő: elérkezünk egy sötét és hosszú alagút végére, ahol egy groteszk külsejű mutáns veszi át az irányítást az elménk felett. A szerzet magához cibál, letépi karakterünk arcát, visszalöki, tesz egy kört, majd felzabálja a testét. A cég mindenáron 2007 elején akarja kihozni a játékot, így sajnálatos módon nem a sok változtatásról, hanem a sok lecsípésről beszélhetünk. Több mutánsfaj is kimarad az FPS-ből, és kikerülnek az olyan RPG-elemek mint például az evés vagy az alvás. Kevesebb párbeszéd lesz, és elképzelhető, hogy a járvművek is végleg kikerülnek a programból. Utóbbi egyelőre kérdéses. Grafikailag a S.T.A.L.K.E.R. a DirectX 9 legfrissebb lehetőségeit is kihasználja.
A Hasbro Properties és az Activision bejelentette, hogy licenszmegállapodást kötöttek a Transformers játékkészítési jogaira. A közlemény nem is csak egy játék készül majd a népszerű rajzfilmsorozatból, mely egyébként a Hasbro játékfiguráit népszerűsítette annak idején. A DreamWorks Pictures és a Paramount Pictures közösen dolgoznak egy élő szereplős Transformers filmen, melynek premierje 2007. július 4. Ennek alkalmából jelenik majd meg az első Activision-játék, amely egy időben konzolokra, hordozható játékgépekre és PC-re is készül. Egyelőre ennyit tudni a játékról. A Hasbro azonban a Transformers márkát kiterjesztené csengőhangokra, több mobil játékra, és egyéb olyan termékre is, amelyek a mai játékosok leginkább megcélzott csoportjait érdeklik.
Az angol MCV magazin úgy tudja, hogy a DreamWorks és a Paramount filmstúdiók a Hasbro-val közösen készítik az egyelőre cím nélküli új Transformers filmet, amelynek rendezője az a Michael Bay lenne, akinek többek között The Island (A sziget), a Bad Boys II (Rosszfiúk 2), és a Pearl Harbor igencsak "A" kategóriás alkotásokat köszönhetjük. Biztosan mindenki emlékszik a mesesorozatra, amelyben a robotok át tudtak alakulni járművekké. Ez a Hasbro akkori játékainak tévés megfelelője volt, és óriási sikert hozott a cégnek. Állítólag a filmfeldolgozás játékkészítési jogait máris megkaparintotta az Activision. Erről egyelőre többet nem tudni, de a Steven Spielberg felügyelete alatt készülő új film várhatóan 2007 nyarán kerülhet mozikba - ekkortájt debütálhatnak majd a játékok is.
A 2005-ös CES ideje alatt az Amoi egy olyan mobilkészüléket mutatott be, amely nagy valószínűséggel meghatározza majd a jövőben etalonnak tekintett szerkezetek alapját és felszereltségét. Az Amoi G6301 egy PDA-telefon, amely - mint az a nevéből is sugárzik - PDA-ként is képes működni. Csak röviden abból ami a gépezetben van, támogatja, képes rá: 300 MHz-es Intel Bulverde processzor, Windows Mobile Pocket PC, EDGE támogatás, integrált QVGA érintőképernyő, OLED képernyő, Bluetooth, 1.3 Megapixeles kamera, teljesértékű QWERTY-billentyűzet, TransFlash kártya foglalat, USB On-The-Go. A cég valamikor 2005. közepére tervezi az alant látható szerkezet bevetését:
Bár az eredeti Need for Speed Underground-ba valamiért nem tettek hálózati játékot (csak internetest), néhány emberke már jó ideje dolgozik egy nem hivatalos kiegészítésen. Ennek segítségével bárki nyomulhat helyi hálózaton is ezzel a remek játékkal. Biztosan kitaláltátok már, hogy egy újabb változata is befutott. Ez immáron a v1.0.1-es verziószámot viseli, szóval érdemes vele próbálkozni. Erre tessék.
A JoWooD egy újabb raklapnyi kiegészítést jelentett be az imént. Ha igaz, összesen 8 új játékuk lesz ebben az évben, melyek között néhány újat fedezhetünk fel. Kiegészítés készül a Gothic, Spellforce, Soldner és Wildlife Park játékokhoz egyaránt. További érdekesség, hogy tervezgetik a Soldner II-t, a Spellforce II, a The Guild II-t, Star Gate SG1-et, valamint a Gothic 3-mat is! Kiváncsi leszek mindebből mi valósul meg ténylegesen...
Lássátok feleim, e napra is jutott bőven az áldásból, már ami a képeket illeti! Így délután igazán jót lehet belőlük csemegézni :)
Cseh testvérlapunk beszerzett egy rakat új shotot, a már nagyon nagyon sokat csúszott Colin McRae Rally 3-ból. A játék egyetlen szépséghibája, hogy sajnálatos módon nagyon sok olyan dolgot ki kellett belőle venni, amit korábban terveztek (gyszerűen csak azért, mert le kellett szorítania gépigényt). De sebaj, így legalább lesz mit újítani a negyedik epiződban :)
Az elmúlt napok, kicsit uborkaszezon szerű hatást keltettek bennem. Alig voltak hírek és képek. A jelek szerint a mai napon kicsit realizálódik a helyzet, ugyanis kémeink érdekességek egész hadával jelentkeztek. Azonnal veled is megosztjuk ezeket, addig is kuksizzátok meg a mai képeket:
Hétfőn jelent meg az IBM kalózkodás elleni szoftverének legújabb verziója. A fejlesztők célja, hogy visszaszorítsák (legalább részben) a zene, videó és természetesen játékok mértéktelen másolását. A program EMMS 2 névre hallgat, megjelenését pedig 5 év fejlesztőmunka előzte meg. A szoftver előreláthatólag április 30-tól válik elérhetővé minden fejlesztő számára és biztos, hogy a kalózokat igen komoly kihívás elé állítja. Azt, hogy mennyire lesz sikeres az új eljárás, nehéz megítélni, bár az eddigiekből kiindulva: nincs olyan eljárás amivel végleg gátat szabhatnának az illegális másolatoknak. Ha további információkra vágysz, kattanj el ide.
A Ubi Soft kiadott egy újabb, játék közbeni animációt, még készülő valós idejű stratégiájukból, a Battle Realms-ből. Ennek mérete 35MB és innen tudod lerántani.
A Demonews honlapra feltették a Crytek Studios X-Isle: Dinosaur Island című játékának technológiai demóját, mely GeForce 3-ra lett optimalizálva. A demó rengeteg különleges effektust használ, de igazán szépen GF3 alatt gyönyörködhetünk benne. A demót innen tudjátok letölteni, a képeket ebből megtekinthetitek itt is.
Az nVidia kiadta az első animációt, mely a már megjelent 4x4 Evolution című autós játék GeForce3-as változatából készült. Ezt csak az a fanatikus rajongó töltse le, akinek rengeteg ráérő ideje van, hiszen az eredeti változat és e között igen kevés különbség van.
A Silicon Dreams Studio készített egy focis demót, melyben ismét a GeForce 3 gigantikus tudását lehet megtekinteni. A játékos "alig" 8000 poligonból épül fel, ami az eddigi legrészletesebb ember modellt jelenti. Ebből a kis fociból találhattok 6 képet ezen az oldalon.
Az nVidia kiadott néhány új képet, és egy animációt, az éppen készülő 3D-s akció-lövöldözős Ballistic című játékból. A programot a GRIN elnevezésű cég készíti. A villámgyors akciót felvonultató játék egyik legfontosabb különlegessége, hogy igen nagy mértékben kihasználja a hamarosan boltokba kerülő GeForce 3 lehetőségeit. A képeket megtekinthetitek itt, az animációt pedig innen, vagy tőlünk töltheted le.
Az NVIDIA megnyitotta a nagyvilág előtt azt az oldalát, melyen belekukkanthatunk azon játékokba, melyek támogatják a napokon belül boltokba kerülő GeForce3-mas kártyákat. A játékok egészen pontosan ezek: AquaNox, Dinosaur Island, Inevitable Evolution, Ballistics, DroneZ, Crazy Car Championship, Everglade Rush, 4x4 Evolution, Incoming Forces, Independence War 2 - The Edge of Chaos, Neverwinter Nights. Ehhez az oldalhoz egyébként elég nehéz hozzájutni, ami érthető, hiszen valószínűleg több tízezren akarnak bejutni...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)