Bayonetta 3 gameplay és a Super Mario Bros film stábja - ez történt a Nintendo Direct során
A Nintendónak most simán sikerült felülmúlna a júniusi Directet.
A Nintendónak most simán sikerült felülmúlna a júniusi Directet.
Akár kalandozni, akár motorozni, akár golfozni akarunk, erre most ingyen Xbox játékok segítségével lehetőségünk van a hétvégén.
A 2017-es bejelentés után a Nintendo most végre előhúzta a várva várt Bayonetta 3 akciócsodát.
A pernek vége, most a fellebbezéseken a sor. Amíg ez a folyamat tart, addig az Apple nem ereszt, és ettől az Epic vezetőjének elgurult a gyógyszere.
A legújabb Justice League Infinity képregény borítóján épp csókot váltanak.
A hivatalos szerverek már rég bezártak, de ez nem akadályozta meg a rajongókat abban, hogy életben tartsák és bővítsék a saját verziójukat.
A színész ugyan most a marveles projektjével van elfoglalva, de nagyon szívesen menne vissza élőholtakra lőni a haverjaival.
Azért persze az igazán nagy pénzeket mozgató csomagok most is titkosak lesznek.
A koronavírus hatására globális chiphiány alakul ki; az USA már lépett, most az EU is szeretné bebiztosítani magát a jövőre vonatkozóan.
Háborút vívunk a múltban, a jelenben és a jövőben, sőt még fantáziavilágokban is. Így kapcsolódunk most ki.
Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy Maul Cosplay lehengerlő munkái nem maradnak szó nélkül, de most még a Days Gone fejlesztői is felsóhajtottak.
A Tokyo Game Show-n is ott lesznek a zöldek.
A stratégiai játékok kedvelőinek kedveskedik most a Paradox Interactive.
Közben pedig továbbra is zajlik a nagy szeptemberi leárazás.
Naiv gondolat volt azt feltételezni, hogy miután az orrára koppintottak, hirtelen jobban megbecsüli alkalmazottait a Call of Duty és a World of Warcraft kiadója.
Kiderült az Alan Wake Remastered gépigénye, és azt is megtudtuk, milyen PC-exkluzív funkciókra számíthatunk.
A múlt hónapban tartott zártkörű béta után most mindenki lehetőséget kap.
Több probléma is van az almás cég streaming részlegével, most úgy néz ki, először a tartalommenyiségen akarnak javítani.
A Pegasust Magyarországon is bevetették, az Apple most ellehetetlenítette a működését.
Miután a karakter 50 részen át szórakoztatta a Netflix előfizetőket most egy másik szolgáltatóhoz igazol.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)