Legalább 10 játékon dolgozik a 3D Realms
A máig el nem készült Duke Nukem Forever című játékot jegyző cég számos új projektbe kezdett.
A máig el nem készült Duke Nukem Forever című játékot jegyző cég számos új projektbe kezdett.
A nyár lassan az utolsókat készül rúgni - legalábbis meteorológialag. Ez persze semmit sem jelent, hiszen az időjárás egyelőre nem babrál(t) ki velünk, épp ezért - amíg lehetséges - körbenézünk egy-két fürdőzési- és egyéb pihenési lehetőséget nyújtó helyen, hogy így, az utolsó pillanatokat is ki tudjuk használni, nélkülözve legalább egy fél napra imádott számítógépünket, vagy épp konzolunkat.
A mai flash ajánlóban mindenki próbára teheti magát, mint tüzér ezredes.
Már azon voltam, hogy nagy csinnadrattával beharangozom, szombat van, mire rájöttem, hogy mégsem. Vár tehát a mókuskerék és az igavonás, akarom mondani, a móka és a kacagás. Kávé után hírek jönnek, addigra talán képes leszek értelmes dolgokat is írni. Ha nem, az se baj, legalább lesz min röhögni.
Hatalmas tömeggel, hömpölygő emberáradattal vette kezdetét a 2009-es Sziget Fesztivál. Még több sátorhellyel, még több kiszolgálással, és még több indító programmal. A mínusz egyedik nap összegzése.
Kedves GSO látogatók! Apró műszaki hiba hátráltat minket, így a GSO "kissé belassult"
Úgy néz ki, érdemes olyan játékokat készíteni, amelyben a felhasználók új tartalmakat tudnak létrehozni...
Érdekes játék jutott mára, mely ugyan MMO, de böngészőből fut és nem koreai.
Tegye fel a kezét, aki legalább egy ici-picit valaha szeretett volna minimum félisten lenni. Igen, látom, most már mindenki leteheti...és töltheti a Demigod demóját.
Ujjé, a Ligetben nagyszerű - tarja a régi sláger: pár nappal ezelőtt utánanéztünk, legalábbis részben, mennyire bír valós tartalommal a mai kor elvárásai szerint a fenti, jól ismert egysoros. A Budapesti Vidámparkban jártunk.
Egy apró malőr folytán ismét az előző havi MPP Desktop licenckód került júliusi számunk hasábjaiba. Bocsesz!
A vásárlók úgy látszik nem olvasták az előrejelzéseket, legalábbis erre utal, hogy már egymillió Red Faction: Guerrilla példányt szállítottak a boltokba.
Manapság ha elhangzik a "koreai MMO" kifejezés, sokan máris farkast kiáltanak... pedig arrafelé igen jó MMO-k is készülnek.
Július vége nyüzsgött a múltban az eseményektől - ma is lesz mit olvasnotok. Aki pedig nem akar, legalább izguljon Felipe Massáért...
A nyár sosem a legsűrűbb időszak - legalábbis a játékok megjelenése szempontjából.
Egy zenekar, amely iránt legalább olyanok az elvárások minden új lemez előtt, amilyen zenészek ők: elképesztőek.
Sajnos a GSTV hiába érte el a 4000 videót, egy hiba jelenleg megakadályozza, hogy az oldal elérhető legyen. Elnézést és türelmet kérünk.
Még mindig nem vehetünk mérget a Remedy új játékának PC-s megjelenésére, de legalább felcsillanni látszik egy apró reménysugár.
A thebbps.com egyik szerkesztője, névszerint Adam Dodd különböző szempontok alapján válogatta ki a neki legjobban tetsző Gamertag-eket.
Jó reggelt, fiatalok! Odakint csiperkék csacsognak, dongók sakkoznak, eső fújna, ha nem lenne tél, nekem pedig már igazán aludnom kellene néhány órát, hogy képes legyek egyenesbe hozni legalább egy-két összefüggő mondatot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)