The Punisher - nem finomkodik az első trailer
A Marvel brutális igazságosztója megkapta első teljes értékű előzetesét, amely érzelmes és kegyetlen jelenetekben sem szenved hiányt.
A Marvel brutális igazságosztója megkapta első teljes értékű előzetesét, amely érzelmes és kegyetlen jelenetekben sem szenved hiányt.
Végre a Warner hivatalos csatornájára is kikerült a 2018-as Tomb Raider első előzetese, amit így széles vásznú változatban, néhány további jelenettel kiegészítve láthatunk.
Érkezett egy vadonatúj gameplay trailer, tele lövöldözéssel, robbanásokkal és persze őrült jelenetekkel.
A Tokyo Game Show alatt új jeleneteket kaptunk a készülő remake-ből. A videó középpontjában a kolosszusok vannak.
A Sledgehammer kiadta a Call of Duty: WWII sztori trailerét, és olyan, mintha egy filmet néznénk. Döbbenetes.
Még mindig nem tudja, miről szól majd a film, úgyhogy velünk együtt izgulja majd végig a premiert.
Mindenki akar egy szeletet a PlayerUnknown's Battlegrounds tortájából, és egyesek szerint ez a játékmenet nem csak lövöldözős játékokban működik jól.
A sorozat történetének legrövidebb, alig több mint egy órás epizódjából is sikerült akkora zűrzavart csinálni, hogy Christopher Nolan is csak pislogna, mint hal abban a bizonyos szatyorban.
Stephen Frears kontra angol királynő: második menet.
Jó esély volt rá, hogy még idén befut a Xenoblade folytatása, de mára már biztos az infó: decemberben indulhat a következő kaland.
Történet egy óriásmalacról és egy kislányról.
Elég akciódús a rövid teaser, ami akár egy Gyűrűk ura film egyik jelenetének is beillene.
Elsőre hihetetlennek tűnő, de látszólag igaz történetet mesélt el egy rajongó, aki nem csupán eljutott a Destiny 2 egy elég exkluzív launch partijára, hanem egy elég menő replikát is hazavihetett a buliról.
Már nincs konkrét menetrendje a PlayerUnknown's Battlegrounds frissítéseinek, de a következőről megtudtuk, mikor érkezik, és azt is, hogy benne lesz egy új fegyver, a Mini-14 is.
A Bungie közzétette az első hónap eseménynaptárát, amiből kiderül, hogy milyen érdekes eventekre számíthatunk a következő hetekben.
Egy ideje nem hallottunk a Bandai Namco vámpíros akció-szerepjátékáról, a Code Veinről, de most negyed órán keresztül nézhetjük a játékmenetét, legfőképpen a harcokat.
Hogy művészet-e a videojáték, talán mindegy is. De hogy lássuk, az interaktív történetmesélésnek milyen elképesztően gazdag lehetőségeit rejti, ahhoz elég csak leülni a What Remains of Edith Finch elé.
Mától kapható konzolokra a Destiny 2, és nyilván voltak olyanok, akik azonnal belevetették magukat, sőt, már végeztek is a történettel.
Az már hivatalos, hogy Daniel Craig visszatér 007-es ügynök szerepében, de most úgy tűnik, hogy lelepleződött a James Bond 25 története is, amely meglepő lesz a rajongók számára.
A Marvel filmek 9 éve pörögnek, ez idő alatt számtalan látványos bunyót láthattunk. Egy rajongó szépen össze is fűzte a legjobbakat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)