Destiny - hétfőn mutatkozik be a Bungie új játéka
Legalábbis erre enged következtetni a most indult beharangozó oldal, melyen egy számláló mellett minden nap más tartalmat találhatunk.
Legalábbis erre enged következtetni a most indult beharangozó oldal, melyen egy számláló mellett minden nap más tartalmat találhatunk.
Legalábbis erre a következtetésre juthatunk két beszédes domain regisztráció alapján.
Nem hinnétek, de még egy játék szereplői is képesek elszúrni a saját szövegüket. Legalábbis az L.A. Noire-ban.
A kinti időjárás nem segített leküzdeni a hétfő nehézségeit, de legalább jó hírekből ma sem volt hiány.
Legalábbis ez a véleménye egy kaliforniai szenátornak, Leland Yee-nek.
Lélegzetelállítóan gyönyörű kinézetet és nem kevesebbet ígér a BioWare első számú embere - legalábbis a Dragon Age III kapcsán nyilatkozta mindezt a vezér.
Raiden természetéből adódóan minden szorult helyzetből kivágja magát, kivéve, ha ellenfelei is legalább annyira kemények, mint ő maga.
Lassú csütörtököt hagyunk magunk mögött, de legalább már csak egy nap van a hétvégéig.
A hét közepe ezúttal sem lett túl izgalmas, de legalább már közelebb vagyunk a hétvégéhez, mint a hétfőhöz.
Sam Fisher úgy tűnik még nem szedte össze magát eléggé, tovább késik a Blacklist, de legalább ezt egy ütős előzetesből tudtuk meg!
Az ételtúladagolással még csak csak megbirkózott volna a csapat, ám a 13/01-es GameStar minden erőnket és időnket felemésztette.
Az elkövetkező napokban sok hó várható, így mindenki többet lesz gép mellett - így se felejtsünk el néha felállni, legalább nyújtózkodni egyet.
Egy 10 országra kiterjedő vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy a videojátékok elterjedtsége nincs összefüggésben a lőfegyveres gyilkosságok számával.
Verőfényes szombat reggelt mindenkinek. Bár a verőfény elmarad, de legalább a napot nem a vekker nyitja.
A Marvel Super Heroes csapata a legismertebb szuperhősökből tevődik össze, a legósított ikonok pedig mindent megtesznek azért, hogy szórakoztassanak.
Ríviai Geralt ifolytatásáról hamarosan lehull a lepel, legalábbis ha igaznak bizonyulnak a pletykák és valóban a The Witcher 3 formálódik a háttérben.
Megbízható forrásból érkezett infók szerint legalább kétféle multiplayer móddal vár az új Tomb Raider.
Idén márciusban kitágul a galaxis, de nem csak új helyszíneket hoz az első kiegészítő.
Az eddigi Unreal Engine 3-as motort minden tekintetben felválthatja az EA kedvencének számító Frostbite 2, legalábbis a BioWare közelgő sikercímeinél.
A kizárólag a web4-es blogokra koncentráló rovatunk második fejezetéhez érkezett, tehát újabb öt élvezetes és olvasásra ajánlott cikket ajánlok nektek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)