Kínos reklám miatt került a célkeresztbe az NBA 2K22
A fejlesztők új szintre emelték a reklámok játékokba való beágyazását. A közösség nem örül.
A fejlesztők új szintre emelték a reklámok játékokba való beágyazását. A közösség nem örül.
Kiderült továbbá az is, hogy egy Marvel's Spider-Man: Miles Morales szintű spin-offra, vagy egy teljesértékű Wolverine kalandra számíthatunk-e.
A Marvel-féle Carter ügynök lesz Lara Croft szinkronhangja a Netflix saját Tomb Raider sorozatában.
Kifejezetten jó értékeléseket kapott az Arkane Studios új játéka.
A novemberben érkező Marvel film ízelítőjét már szinkronosan is megtekinthetjük.
Az első előzetes alapján elég egyértelmű volt, kit látunk, de maga a színész szinte minden kételyt eloszlatott ennek kapcsán.
A sokat tologatott Venom folytatás végre a mozikba kerül.
A franchise nyilván a színész leköszönésével sem fejeződik be, de távoli még az utód.
A Deck Nine igazi színkavalkáddal készül, de ehhez nem kell hardvert fejleszteni.
Bár legutóbbi filmjével, a Hubie, a halloween hősével nem ezt bizonyítja, de azért tud ő, ha akar.
Nem érdemes összeakasztani a bajszunkat Raszputyinnal, ez derül ki a friss King's Man: A kezdetek előzetesből.
Egy rajongó elkapott egy pillanatot a New York utcáin, amiben tisztán látható az Autobotok vezére.
Christopher John Jackman 84 éves korában hunyt el.
Holtan találtak otthonában az 54 éves színészre.
Habár az talán egyértelmű, hogy Jin Sakai picit stílusosabban hajtotta végre a spéci mozdulatokat a játékban.
Végül törölni kellett a jelenetet, ami csak sokkal később kerülhetett vissza a film új változatába.
Itt hagyott bennünket a francia színészlegenda, Jean-Paul Belmondo 88 éves volt.
Valószínűleg nem sokan várták ki, de végre tovább lehet jutni a sarkvidéki kaland nyitóhelyszínéről.
Alaqua Cox az Instagramra töltött fel egy videót, ami alapján úgy tűnik, javában készül már a szerepre.
A lengyel üdítőgyártó Oshee és a CD Projekt Red együttműködéséből született meg a The Witcher rajongók új kedvence.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)