A PlayStation Plus katalógusából ezek a címek kerülnek ki augusztusban
Kaptunk rengeteg remek játékot az előfizetésünkért cserébe, de ezzel együtt néhány alkotásról le is kell mondanunk.
Kaptunk rengeteg remek játékot az előfizetésünkért cserébe, de ezzel együtt néhány alkotásról le is kell mondanunk.
De mégsem tudja elengedni régi önmagát.
Nem csoda, ha átverve érzik magukat a rajongók, hiszen az egyik pillanatnyi cameo nem sokat ért, a másikat pedig korábban tagadták az alkotók.
Hiába indult érdekesen a legújabb Star Wars sorozat, végül nagyot koppantak azok, akik értékelhető befejezést vártak.
Úgy tűnik, marad majd időnk másra is az Astro Bot végigjátszása mellett.
A Star Wars: Az akolitus rengeteg potenciált rejtett magában, de ennek csak kis részét sikerült kiaknázni.
Nem kizárt, hogy a Gears of War sorozat következő részét multiplatform játékként adja majd ki a Microsoft.
Az Nvidia által megerősített listát erősíti többek között a Marvel Rivals is.
Egy DC-s anime lohol a sárkányok mögött a Max magyar toplistáján.
De azért így is előkelő helyen tudott nyitni az új animációs sorozat.
Most teljesen ingyen ránézhettek, hogy mire ment el 700 millió dollár.
Ezen a héten is összeszedtük a legnépszerűbb netflixes sorozatok toplistáját.
A Gru 4 és az Agymanók 2 magabiztosan menetelnek, míg az új bemutatók csak mérsékelt sikereket könyvelhetnek el a magyar mozikban.
Hazánkba utazott a Tony & Ziva stábja, beleértve a címszereplőket is.
Az Ultimate Editionhöz öt focistát választottak ki, nem is akárkiket.
Nem csak zaklatták a résztvevőket, de még azt is streamelték, ahogy lopnak az egyik árus standjáról.
A Windows 11 egy nagyon jó rendszer, de vannak benne olyan dolgok, amik elég idegesítőek. Minket ezek húznak fel a legjobban.
Tematikus listánk a foci Eb elé.
Új videósorozatot indított útjára a 11 bit studios csapata, melynek első epizódjából a Frostpunk 2 történetéből kapunk egy gyorstalpalót.
A 2023-as játékdömping közepette könnyen elkerülhette a figyelmedet jó pár ígéretes alkotás. Ezekből gyűjtöttünk most össze néhányat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)