Life is Strange - késni fog a következő rész
A betervezett időpontot nem tudja tartani a Remember Me fejlesztőcsapata, ezért kénytelenek voltak eltolni a Life is Strange második epizódját későbbre.
A betervezett időpontot nem tudja tartani a Remember Me fejlesztőcsapata, ezért kénytelenek voltak eltolni a Life is Strange második epizódját későbbre.
Egy lelkes csapat rengeteg munkával játszhatóvá tette az 1996-ban bemutatott, de végül törölt Sonic X-treme egyik pályáját, ezzel egy kisebb időutazásra invitálva a sorozat rajongóit.
Ezúttal két amerikai csapattal hosszabbított a hardvergyártó, aminek köszönhetően a jövőben is számíthatunk profi játékosok segítségével fejlesztett perifériákra.
Az egyik legnagyobb európai szervezésű Dota 2-liga, az ESL fordulóiban összesen 1 millió dollárt osztanak ki a jól teljesítő csapatok között, ennek negyedét már az első versenyen.
Phil Spencer, az Xbox divízió vezetője nyilatkozott arról, hogy csak a fejlesztőcsapattól vettek könnyes búcsút, a játékon továbbra is dolgoznak.
Nemsokára bejelentésre kerül a Samsung új csúcsmobilja, és a PC World csapatának már most megvan a listája arról, hogy mitől is lehetne robbanás az új készülék.
A mindössze 13 fős csapattal dolgozó Ninja Theory-t ketten is elhagyták, de helyettük visszatért a csapat egykori tagja, akinek a Heavenly Sword csodás világát köszönhetjük.
Kíváncsiak vagytok rá, hogy mire képes a stratégiai játékairól elhíresült Haemimont Games egy másik műfajban? Akár ma kipróbálhatjátok a csapat új játékát.
David Goldfarb és Benjamin Cousins bejelentették új fejlesztőcsapatukat, a The Outsiders-t, akik elsőként egy RPG-n dolgoznak.
Míg sokan a Destiny legnehezebb raidjének normál módját csapatban sem tudják teljesíteni, valaki nekivágott a hard módnak egyedül. És sikerült neki.
Nem elég, hogy a rajongók felé nem kommunikál semmit a projektet vezető Alex Fundora, de már a The Stomping Land csapatának többi résztvevőjével sem beszél.
A Phantom Dust újragondolásának fejlesztését végző Darkside Games elvesztette a projektet, be is zártak, a Microsoft ködösít.
A Neocore Games csapata mostanában serényen dolgozik, és nemcsak a The Incredible Adventures of Van Helsing III-at fejlesztik, de folyamatosan jönnek frissítések a második részhez is. Most például sportolhatunk benne.
A Guild Wars 2 történetének legfőbb kitalálója hétfőtől már a Bungie csapatát erősíti majd, hogy gatyába rázza a Destiny narratíváját.
A Serious Sam játékok fejlesztőcsapata most valami egészen mással, egy Portalra hajazó logikai mókázással jelentkezett, amit megspékelt egy kis filozófiával is.
Egy rajongói alkotásnak köszönhetően megnézhetjük, hogyan dolgozik majd együtt Pókember a Bosszúállók csapatával.
Soren Johnson új csapatának első projektje mindenki számára elérhetővé vált a Steam korai hozzáférésű játékai között. Hát persze, hogy stratégia.
Este újra Mortal Kombat X livestream, melynek középpontjában Reptile és Kitana állnak majd, akikről a csapat rengeteg új információt megoszt, és Boon tweetjei három-négy új karakter bejelentésére is utalnak.
Elvittük egy körre a Halálcsapdát, hogy megnézzük, mire jutott Van Helsing nélkül a Neocore csapata.
Egy zseniális történet, egy ambiciózus csapat és 3 merőben eltérő tálalás. A Forge Animation nagy fába vágta a fejszéjét, amikor nekiugrott a Windwalkers porjektnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)