Már a játékokba is begyűrűzött az amerikai elnökválasztás
Joe Biden elnökjelölt csapata készített virtuális kampánylogókat, melyeket a játékosok kitehetnek a kertjükbe a Nintendo játékában.
Joe Biden elnökjelölt csapata készített virtuális kampánylogókat, melyeket a játékosok kitehetnek a kertjükbe a Nintendo játékában.
Erre mindössze őszig kell csak várni, de ez még nem minden, hiszen a Vigor később a Sony két konzoljára is meg fog jelenni.
Már Nintendo Switch-en is elérhető a Wargaming.net eddig csak PC-n és mobilokon játszható alkotása.
Könnyen lehet, hogy tavasszal már egy erősebb, 4K-s felbontásra is képes Switchet fogunk nyomkodni.
A briteknél továbbra is nagy népszerűségnek örvend a Nintendo Switch-exkluzív játék.
Egy elemzőcég számításai szerint a Nintendo hibrid konzolja simán lenyomja majd a Sony újdonságát.
A spekulációk alapján Tony Hawk a Nintendo hibrid konzoljára is begördülhet.
A QubicGames kiadó több címet is ingyen bocsát most a játékosok rendelkezésére.
A Nintendo közzétette a legfrissebb pénzügyi adatokat, amik alapján a Switch töretlenül szárnyal.
A Nintendo Switch és PC verziók még nem kaptak fizikai kiadást, amit a fejlesztő most bepótol, és ezzel együtt egy nagyon szép gyűjtői változatot is elérhetővé tesz.
Phil Spencer szerint más gyártók platformjai nem tudnák azt az Xbox-élményt nyújtani, ami elengedhetetlen a szolgáltatáshoz.
Friss videó mutatja be nekünk, milyen lesz a megújult játék a Nintendo konzolján.
Összeszedtünk néhány hasznos tanácsot azoknak, akik szeretnék kimaxolni a Nintendo hibrid masináját.
Három újabb NES és SNES játékkal bővült a Nintendo hordozható konzoljának kínálata, köztük az egyik legjobb Donkey Kong játékkal.
Persze a bírósági ügyet nem ússza meg ennyivel a Nintendo.
Az eredeti játék az előzménytrilógia nyitódarabjával egy időben látott napvilágot, és kifejezetten sikeres volt.
Közel két évvel a játék PC-s kiadását követően már a Nintendo hibrid konzolján zúzhatunk.
A Nintendo Switchre látogató Oddworld-játékok sora a széria talán legkevésbé ismert hőse, Munch kalandjával bővült.
Lehetséges, hogy egy újabb platformon elérhetővé válik a Metroid Prime: Trilogy gyűjtemény.
Úgy látszik, a britek nagyon rápörögtek a Nintendo Switch-exkluzív játékra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)