GameStar Tábor 2013 - a 3. nap beszámolója
Megint nehezebb volt felkelni, mint lecsapni egy pókot egy papuccsal, de a GameStar tábor már csak ilyen.
Megint nehezebb volt felkelni, mint lecsapni egy pókot egy papuccsal, de a GameStar tábor már csak ilyen.
Ködös reggelre ébredtünk. No nem az időjárás romlott el, csak megint egy fárasztó, eseményekkel teli, de újfent élvezetes napon vagyunk túl a GameStar táborban.
Alighogy megérkeztek a táborozók már be is indult a buli. Elkezdődött az első verseny, beindultak a zenészek és felbőgtek az erőművek.
Röviden, ámde tartalmasan számolunk be most arról, hogy hogyan zajlott a GameStar tábor 0. napja, a készülődés, a pakolás, és persze a „kipróbálás” címszóval illetett ökörködés.
A Nintendo bejelentette, hogy apró frissítés érkezik a Wii U konzolhoz, aztán ősszel majd valami komolyabb csomagra is számíthatunk. Amitől még jobb lesz a gép.
Nyakunkon a premier, összecsapnak az emberek által irányított Jäergerek és a Kaijuk, mi pedig amolyan kedvcsináló jelleggel kicsit belenézhetünk a munkálatokba. Ettől már kedvet kellene kapnunk, nem?
„Az extra kedvezményért tettesd, hogy magyar vagy!” - áll egy külföldi honlapon, mely a napokban zajló Xbox Live-os leárazásokról számolt be.
Nemrég került megrendezésre a GameNight rendezvénysorozat második része, rengeteg GameStar olvasó és szerkesztő részvételével, egyszóval: remek emberek társaságában.
Annak ellenére, hogy a Beamdog jelenleg komoly jogi problémákkal küszködik, hamarosan újabb taggal bővülhet a Baldur's Gate sorozat.
A Surgeon Simulator 2013 az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése, amit maximum annyira szabad szimulátorként kezelni, mint komolyan venni.
Epikus, ingyen letölthető és hangulatos. Ez az Europa Universalis 4 főcímdala, amelyet a Brandenburgi Filharmonikusok játszottak fel, és muszáj meghallgatni.
Komolyan veszi a Square Enix a biztonságot, ezért a Lara Croft and the Guardian of Light aktiválása több lépésből áll, mint azt megszokhattátok.
Húsz oldalas E3-beszámoló, három előzetes, huszonkét teszt, három videoteszt (ebből kettő Menszátor Magdolna tolmácsolásában), hét interjú és egy steames ajándék teljes játék: ez a 2013/06-os GameStar számokban.
Legalábbis az egyik új, kongresszusi előterjesztés ezt eredményezné. A „Figyelünk Téged Törvény” komolyan keresztbe tehet az új Xboxnak, még a hazai fronton is.
Most kivételesen nem a heti hírekről lesz szó. Mazur mesél az E3-ról és a kipróbált játékokról, az utazásról, és arról is, hogy melyik fejlesztőcsapattal lehet sörözni.
Molyneux most aztán jól megmondja a tutit a next-gen konzolokról.
Imádjuk, amikor egy komolyabb mennyiségű játékidőnek van utóélete, szerencsére ez a The Witcher 3: Wild Hunt esetében garantált. Nagyon komolyan veszik ezt a Skyrim trónfosztás dolgot.
A GameStar E3 2013 különítménye közben fáradhatatlanul rója a köröket a Los Angeles Convention Centerben és beszámol minden érdekes mozzanatról.
Komoly gondokkal küzd az ázsiai piacon a Microsoft. Az új Xbox akár egy évet csúszhat a Távol-Keleten, de néhol még ennél is rosszabb a helyzet.
Elérkeztünk az E3 Kerekasztal utolsó adásához, ahol a GameStar tagok most arról számolnak be nektek, hogy mit is várhattok majd tőlünk az E3 alatt. Sokkal többet, mint korábban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)