Már MS-DOS-os videóként is nézhető a Disney klasszikus meséje
Mickey Egér a Microsoft ős-operációs rendszerébe is bekormányozta a Willie gőzhajót.
Mickey Egér a Microsoft ős-operációs rendszerébe is bekormányozta a Willie gőzhajót.
Nem a véletlen műve lesz, ha hosszas percek után sem tudunk majd egyértelműen dönteni.
Újabb fotó került ki a forgatásokról, ami az előző évad egyik legszerethetőbb karakterének az emlékét őrzi.
Hasznos módosításokat tesztel a Microsoft az operációs rendszer legfrissebb változatában.
Mindenkinek szép emlékei vannak a 90-es, 2000-es évek PC-s világáról, pedig rengeteg bosszúsággal kellett nap, mint nap megküzdeni. Mutatjuk a legidegesítőbbeket.
Tavaly rajtolt el nálunk a számos stúdió kínálatát összefogó SkyShowtime, így temérdek néznivaló érkezett, régiek és újak is. Ezekből szemezgettünk.
Neil Druckmann és Craig Mazin egy rakás ismert filmessel dolgoznak együtt.
Az Amazon Prime Videóra érkező Ricky Stanicky rendezője Peter Farelly, akinek a Dumb és Dumber - Dilibogyókat, valamint az Oscar-díjas Zöld könyvet is köszönhetjük.
Dev Patel vállalta a főszerepet is, aki már rég nem az az esetlen, ám jószívű kölyök, mint a korai filmjeiben.
Egy nagy kiadó tart vásárt épp a PC-s tábor kedvenc üzletében, aminek köszönhetően rengeteg remek címet markolhatunk fel padlóba nyomott árakon.
Már az NMHH is vizsgálja a rengeteg felhasználót érintő leállás körülményeit.
Hajszál híján életét vesztette a Fauda sztárja egy bevetésben, több katonatársa nem volt ilyen szerencsés.
Sokáig épült-szépült a rendkívül ambiciózus Odyssey, de a Microsofttal való egyesülést követően a vezetőség úgy döntött, hogy zátonyra futott a projekt.
Kevés dolgot lehet nehezebb megélni egy apának, mint amin az egykori focista keresztülment. Vannak közhelyek, amelyekkel hasznos időnként szembesülni, hiába…
Számolgattak, és úgy látták, nincs szükség annyi emberre, amennyi rendelkezésre áll.
Az elöregedő rendszerek kaszása a következő áldozatát keresi.
Lawrence Sullivan újra alkudozni próbál a Rockstarral, de most már dolgozni is akar a Grand Theft Auto VI-on.
Egy videó és nagy felbontású renderek árulkodnak a Google Pixel Pro 9 megjelenéséről.
A Focus Home Interactive és a Focus Entertainment után új névvel próbál szerencsét a francia cég.
Valószínűleg rengetegen fogják újranézni a Szex és New Yorkot, míg sokan csak most ismerkednek majd meg vele.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)