A mozik nagy visszatérése elmaradt 2025-ben
Hiába várták a változást, a jegybevétel beragadt a járvány utáni mélyponton.
Hiába várták a változást, a jegybevétel beragadt a járvány utáni mélyponton.
A következő ingyenes címre viszont már egy teljes hetet kell majd várni.
Példátlan tempóban bővíti robbanófej-gyártását Peking.
Waferhiány bénítja a Nexperiát, autógyárak is leálltak.
Egy PSN-hiba miatt ingyen letöltött klasszikust vontak vissza.
A popikon a világ ötödik zenészeként érte el az egymilliárd dolláros határt.
Egy női főhős és egy viktoriánus rémálom is tervben volt.
Egy rendező van, aki emberileg és vizuálisan is továbbvihetné Pandorát.
A kínai vállalat tovább növelné AI számítási kapacitását.
A színész szerint a Batsuit látványos, de viselni kész rémálom volt.
Az Edgerunners révén még valamelyest bele is illik a játék világába.
Egyelőre nem tudni, hogy mekkora a baj, de már folynak a belső vizsgálatok.
A hajlítható kijelző mostantól már nemcsak a high-end laptopok és csúcstelefonok sajátja, a OneXSugar Wallet elhozza a gamingbe is az új technológiát.
Kemény zárása ez az évnek, de elég jól le is írja azt.
Ember még nem élvezett egy műburgert annyira, mint a League of Legends legismertebb játékosa. Faker bizony lovin' it.
Szilveszter este biztosan le fog csúszni nálatok is egy-két pohár itóka. A céltalan italozás helyett mutatunk pár megoldást arra, hogyan kössétek össze a játékot a mulatással. Vigyázat, az alkohol öl, butít, nyomorba dönt.
Nukie konzultált orvosokkal, és minden óvintézkedést elrendezett. Ti ne próbáljátok ezt utána.
2026-tól gyakorlatilag minden előfizető csak fix óraszámot játszhat egy hónapban, azon felül extra díjat kell fizetni.
Pozitívan, reménytől csillogó szemekkel tekintünk a jövő évbe és úgy csinálunk, mintha nem csúsztatnának még egy kicsit a GTA 6-on.
Egy fantasy világba invitál bennünket ma az EGS.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)