MS Train Simulator Screenshots
A GameSpot honlapra feltettek néhány új képet, a Microsoft hamarosan elkészülő vonat szimulátorából, a Microsoft Train Simulator-ból.
A GameSpot honlapra feltettek néhány új képet, a Microsoft hamarosan elkészülő vonat szimulátorából, a Microsoft Train Simulator-ból.
A Black Isle Studios és a BioWare Corp. megerősítette a hírt, miszerint hamarosan elkészül a már régebben megjelent Baldur's Gate II: Shadows of Amn című RPG játék kiegészítője, mely a Throne of Bhaal nevet kapta. Egy reklám már meg is jelent róla, ezen az oldalon megtalálhatjátok ennek "digitális" változatát (ezen van már néhány kép a progiból).
A Microsoft bejelentette, hogy néhány napon esetleg héten belül megkezdik az első hivatalos/publikus Internet Explorer 6.0-ás böngészők terjesztését a neten. Ebben persze még lehetnek hibák, de a cég bízik a programozóik tudásában...
A Ga-Source honlapon bemutatták az első képeket, a WideScreen Games akció/kalandjátékából, a Dune-ből.
A Mythos Games bejelentette, hogy régebben bemutatott 3D-s körökre osztott stratégiai játékuk fejlesztését leállították (egyelőre még támogatókat keresnek a felélesztésre...). A végleges program valamikor idén télen jelent volna meg. A még működő hivatalos honlap itt található.
Az NVIDIA GeForce3-as bemutatójával párhuzamosan bemutatták a Synaptic Soup hamarosan megjelenő játékát, a Crazy Car Championship-pet (természetesen az új grafikus kártya tudásával együtt...). A program egyik legfontosabb érdekessége, hogy a játékos maga rakhatja össze autóit, természetesen előre meghatározott elemekből. Akit érdekelnek a képek, az látogasson el ide.
A GameSpy honlap újabb, igen szép, nagyfelbontású képpel lett gazdagabb, melyek azokból a játékokból lettek kilopva, amik kezelik az új GeForce3-mas grafikus kártyákat.
A Gamespot honlapra feltettek néhány exkluzív képet a Maxis hamarosan elkészülő legújabb The Sims kiegészítőjéből, a The Sims House Party-ból.
Az Eon Digital Entertainment bejelentette, hogy a Bitmap Brother's valós idejű stratégiai játéka a Steel Soldiers (vagy régebbi nevén Z2) idén áprilisban fog megjelenni. Ez két hónappal később van, mint azt korábban ígérték. Néhány új képet tekinthettek meg a játékból ezen az oldalon.
A Ga-Source honlapra feltettek két teljesen új képet, és némi információt a Westwood éppen készülő 3D-s valós idejű third-person akció/stratégiájából, a Renegade-ből.
A GA-Source honlapon bemutatták az első képeket, az Arxel Tribe által készített, Velencében játszódó 3D-s akció/kalandjátékából, a Casanova-ból.
A neoSoftware bemutatott néhány új képet, éppen készülő "bűntett szimulátorából" a The Sting!-ből.
Az Electronic Arts bemutatott 5 új képet, néhány héten belül megjelenő online autós játékából, a MotorCity Online-ból.
A GameSpot honlapra feltettek egy teljesen új animációt, a Remedy, a 3D Realms és a Gathering of Developers közös játékából, a Max Payne-ből.
Az angol PCFormat bejentette, hogy a napokban, Peter Molyneux bemutatja nekik a 99.9 tized százalékosan elkészült Black & White-tot. Aki esetleg nem ismerné a programot: egy olyan szerepjáték/istenszimulátor/stratégiai játék/"virtuális állatnevelő" (bár ez csak közvetetten igaz) programról van szó, mely túl régóta készül ahhoz, hogy bárki is elhihetné - valaha meg fog jelenni. A Lionhead Studios már kb másfél évvel ezelőttre ígérte a végleges verziót, de azóta csak szó szerint ígérgetnek. Talán most van egy kis remény...
Az EAGames bemutatott néhány új képet/animációt/háttérképet - miegymást, nagy csendben készülő olnie autós játékából, a Motor City Online-ból. Ezen az oldalon még egy rövidka flash animáció is rendelkezésünkre áll, mely a teljes játék bevezető animációjának egy részét mutatja meg nekünk. A Ga-Source ezen oldalán egy rövid előzetest is olvashattok a játékról (itt is van néhány új kép!)
A Micro Forte bemutatott jó néhány új képet, hamarosan megjelenő, kifejezetten multiplayer online science fiction RPG játékából, a BigWorld: Citizen Zero-ból. A program tervezett megjelenése ezévre tehető...
A Maximum Charisma Studios bemutatott három új képet, éppen készülő, 2001 végén megjelenő online játékukból, a Fighting Legends-ből.
Az SSI bejelentette, hogy nagy erőkkel dolgoznak egy teljesen új harci repülő szimulátor programon, a Lock On-non. Ebben a játékos rengeteg Amerikai és Orosz repülővel mehet majd. A cég, még ezév végéig ígéri a programot. Az első képek a játékból megtalálhatók itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)