Szavazz: szerinted melyik volt június legjobb játéka?
Csakis rajtatok múlik, hogy simán behúzza-e a győzelmet a Diablo IV, vagy megakadályozza ebben a Street Fighter 6, a Final Fantasy XVI, vagy egy másik júniusban megjelent játék.
Csakis rajtatok múlik, hogy simán behúzza-e a győzelmet a Diablo IV, vagy megakadályozza ebben a Street Fighter 6, a Final Fantasy XVI, vagy egy másik júniusban megjelent játék.
Kérdés, hogy ezzel játszunk-e hamarabb, vagy az újra és újra elhalasztott Skull and Bones-szal.
Úgy néz ki, a nekromantákkal tényleg nem érdemes ujjat húzni.
Nem akarnak szerzői jogi botrányokat, inkább minden olyat tiltanak, amiből esetlegesen probléma lehet.
Ezúttal a Nintendo következő generációs konzoljáról árulkodott a Microsoft és az FTC pereskedése.
Az Annapurna Interactive egy nagyobb meglepetéssel készült: előrángatják a cyberpunk műfaj egyik legismertebb szériáját egy új játékadaptációhoz.
A Layers of Fear remake volt az utolsó cím, amellyel ezt a kategóriát célozták meg.
Egy ideje már tudni lehetett, hogy a Blizzard dolgozik a rajongói játékmód beépítésén, de végre megjött a hivatalos bejelentés és a szabályzat is.
Christopher Nolan új filmjében olyan nagy nevek kaptak helyet, mint Cillian Murphy, Emily Blunt, Matt Damon, Gary Oldman és Robert Downey Jr., a magyar szinkron pedig nem okoz majd csalódást a lekövetésükkel.
Újabb nyilvánosságra került e-mail árulkodik az Xbox-divízió nagyszabású felvásárlási terveiről.
Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre még nem született megoldás a probléma orvoslására.
A legújabb update végre nem a karaktereket gyengítette, hanem a 100-as szintig vezető utat tette egyszerűbbé.
Olyan stúdió gondoskodik majd róla, amely az Ultima Online-t is jegyzi.
A KFC éttermeiben a Diablo IV Hot Wings Box mellé játékbéli fegyverskinek járnak ajándékba! Most kipróbáljuk ezt az akciót, és közben ránézünk az endgame-re is.
Hétről hétre olyan skineket szerezhettek az ebédetek mellé, amiket egyébként nem lehet megtalálni a Diablo IV-ben.
A képlet nem bonyolult, de reméljük, hogy erős kezeitek vannak: rengeteg klikkelgetés vár rátok.
Újabb izgalmas részletre deríthetett fényt a Microsoft és az amerikai versenyhatóság pereskedése.
Még mindig nem érdemes minden mást félretenni, de a csapat már látja az alagút végét - még ha egy-két dolgot hátra is kellett hagyni ehhez.
A legszomorúbb az egészben, hogy a bezárás mögött jogi és nem pénzügyi probléma áll.
Felbukkant egy új ízelítő és egy visszaszámláló: az elegáns szörnyeteg hamarosan visszatér, hogy kikergesse belőlünk a lelkünket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)