Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3639

[CeBIT] Flash alapú noteszgép a Samsungtól

Hír | 2006.03.13 13:02

A Samsung Electronics kifejlesztett egy nagyobb kapacitású változatot flash memória alapú SSD-jéből (solid state disk), amely arra hivatott, hogy leváltsa a merevlemezeket. Vajon az új technológia megrázhatja a merevlemezes noteszgépek piacát? A 32 gigabájtos kapacitású flash memória akkora helyet foglal, mint egy 1,8 hüvelykes merevlemezes egység, ez duplája annak, mint amit egy évvel korábban mutattak be ugyancsak a CeBIT-en. Az új lemezt egy Samsung laptopban mutatták be, s mivel mérete ugyanakkora, mint az általánosan használt notebook merevlemezek, a lecserélés semmilyen gondot nem okoz. Az SSD három fő előnnyel rendelkezik a hagyományos merevlemezes technológiához képest. Az első az gyorsabb adatelérési sebesség. Ezt a kiállításon két laptoppal szemléltették: az egyikben SSD, a másikban merevlemez üzemelt. Az SSD-vel szerelt esetében 18, míg a másiknál 31 másodperc elteltével jelent meg a Windows Asztal, a bekapcsolást követően.

A második lényeges különbség a tartósságban rejlik. Ennek fő oka, hogy az SSD technológia egyáltalán nem használ fel mozgó alkatrészeket, ami így sokkal jobban védett a hordozhatóságból adódó ütésektől, rázkódásoktól. Aztán fontos még megemlíteni a teljesen csendes üzemeltetést. Emellett azonban több hátrányt is hordoz magában a technológia. Amíg nem terjed el szélesebb körben, bizony igencsak drága marad az eljárás: a flash memória gigabájtonkénti ára nagyjából 30 dollár, ami a 32 gigabájtos modell esetében összesen 960 dollárt jelent. A Samsung abban reménykedik, hogy több nagyvállalat is érdeklődik majd az újdonság iránt, ami tovább rövidítheti az árcsökkenés lassú folyamatát. Mindenesetre az árak így is folyamatosan zuhannak. Tavaly májusban a gigabájtonkénti flash memória 55 dollár körül mozgott.

[CeBIT] 25 éves a Logitech

Hír | 2006.03.10 08:47

A hannoveri CeBIT-en tartott sajtótájékoztatóján a Logitech bejelentette, hogy a vállalat 25. születésnapi ünnepségsorozata Európában is kezdetét veszi. "A Logitech fennállásának 25. évfordulója arra emlékeztet minket, mennyire jelentős szerepet töltöttek be a személyi számítógépek mai digitális életvitelünk kialakításában, és cégünk eddigi növekedésében is", mondta Guerrino De Luca, a Logitech elnök-vezérigazgatója. "Egy csupán egereket gyártó vállalatként kezdtük, ami akkoriban a PC-s navigáció rendkívül intuitív módját jelentette. Ahogy azonban a számítógépeken egyre jobban elterjedt a multimédia, és ahogy újabb digitális platformok jelentek meg, mi is kibővítettük perifériáink választékát, hogy ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni tudjunk. Olyannyira, hogy termékeink mára már egyre kevésbé kiegészítői, és sokkal inkább központi elemei a digitális zenehallgatás, az internetes kommunikáció és a házimozi élményének." A kiállításon a Logitech bemutatta digitális zenehallgatáshoz készült hangszóróit és fejhallgatóit, házimozi távirányítóit, internetes videofonálásra alkalmas webkameráit, lézeres egereit és továbbfejlesztett digitális tollát.

Új digitális audió termékek

Az eddig legtöbbet eladott Logitech mm50 iPod hordozható hangszórók ezentúl fekete színben is kaphatók, így jobban illenek az új fekete iPod nano és iPod video modellek színvilágába. A fehér színű iPod modellekhez készült hangszórók — hordozhatóságuknak, elegáns külsejüknek és kiváló hangminőségüknek köszönhetően — a vállalat eddigi legnépszerűbb hangszóró termékei voltak.
A Logitech Noise Cancelling Headphones kitűnő zajszűrő megoldást kínál nagyon jó ár/érték arány mellett. Képes akár 22 decibellel (vagy 92 százalékkal) csökkenteni a háttérzajt, ami megfelel annak a minőségi szintnek, amit más gyártók fejhallgatói kétszer ilyen drágán nyújtanak. A fejhallgató áprilistól lesz kapható Európában és az Egyesült Államokban.

Új távirányítók

A Logitech két új Harmony termékének megjelentetésével megerősíti jelenlétét az európai távirányító piacon. A Harmony 785 és a Harmony 555 modellek jelentősen leegyszerűsítik az egyre többet tudó és ezáltal egyre bonyolultabb házimozi rendszerek kezelését. Az Egyesült Államokban jelentős piaci részesedéssel bíró Harmony termékcsalád új felhasználóinak száma 2005 februárja óta havonta átlagosan 45 százalékkal nőtt Európában.

Internetes kommunikáció

A szélessávú internet elterjedésének, és az egyre népszerűbb élő internetes hang- és képátvitlenek köszönhetően a Logitech fejhallgatók és webkamerák eladásai folyamatosan növekednek. A most bemutatott négy, alsó árkategóriás webkamerával bárkinek gyerekjáték a Skype, az MSN Messenger vagy hasonló alkalmazások élő videohívás szolgáltatásának használata. Az új QuickCam Connect, QuickCam Messenger, QuickCam Chat és QuickCam Express webkamerák mindegyike a Logitech jellegzetes "szemgolyó" formatervének minimalista változatára épül, ami a számítástechnikai iparban az egyik legismertebb szimbólum.

Lézerben továbbra is első

A Logitech bemutatta négy új, lézeres egerét, amit négy igencsak különböző célcsoportnak szánnak: játékosoknak, balkezeseknek, laptop tulajdonosoknak és asztali-PC felhasználóknak. Európában a Logitech bevezeti díjnyertes Logitech G7 Laser Cordless Mouse egerének extra kiadását, amihez egy kisméretű és könnyen hordozható LAN-party hordtáska is jár, így a játékosok extrém teljesítményű egerüket gond nélkül magukkal vihetik versenyekre is. Fellélegezhetnek a balkezesek: a Logitech MX 610 Left-Hand Laser Cordless Mouse igényes formaterve kényelmes fogást biztosít számukra is. Az egérben a Logitech precíziós lézeres mozgáskövető rendszere dolgozik.
A vállalat áprilistól kapható új Logitech MX 400 Precision Laser Mouse terméke egy lézeres pontosságú, jobb kéz alá formált, puha fogású vezetékes egér asztali PC felhasználóknak. A hordozható számítógépekhez készült Logitech V150 Laser Mouse is olyan lézeres letapogatóra épül, ami a hagyományos optikai egereknél sokkal többféle felületen működik, így gépünket bárhol használhatjuk vele.

Továbbfejlesztett digitális toll

A Logitech io2 Digital Pen újabb verziója továbbfejlesztett kézírás-felismerő szoftvert kapott, és előre meghatározott szimbólumok felismerésével képes feljegyzéseinket pillanatok alatt Microsoft Word dokumentumokká alakítani. Az új toll ára is lényegesen kedvezőbb elődjénél.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.10 06:25

Üdvözlet mindenkinek eme péntek reggelen. Holnap már mindenki kialudhatja magát, csupán ezt a napot kell kibírni. Amelyen egyébként a Battlefield 2 várva-várt patchével indítunk, így az FPS rajongóinak érdemes élesíteniük a letöltődroidot.

A férj faggatja a feleségét: - Drágám! Hol van a tea? - Jaj, ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A tea a gyógyszeresfiókban van egy kakaósdobozban, amire az van ráírva, hogy só.

Mario - minden idők legnagyobbja

Hír | 2006.03.01 18:20

Egy Észak-Amerika-i cég felmérést készített, melyen a valaha volt legnagyobb franchiseok szereplnek, ami a játékipart illeti. A listát Mario vezeti, őt a Madden majd a GTA követi a dobogón. Ugyancsak nagy üzlet a Star Wars, a Pókember, de ott van a listán a Tony Hawk és a Gyűrűk Ura is. Grafikon itt, rövidített toplista alant. 1. Mario 2. Madden 3. Grand Theft Auto 4. Star Wars 5. Tony Hawk 6. Need for Speed 7. Pokemon 8. Halo 9. Sonic 10. Spiderman 11. Dragon Ball 12. NBA Live 13. Spongebob 14. LOTR 15. WWE

'Reggelt...

Hír | 2006.02.24 06:37

Üdvözletem, jó reggelt mindenkinek. Már csak ezt a mai napot kell átvészelni és itt a hétvége, remélhetőleg az időjósok fatális tévedésével. Elég volt a hóból! :) No, nézzük a híreket.

- Ki törte be az ablakot? - Én, de az anyósom a hibás, mert amikor hozzávágtam a tányért, félreugrott. A rendőr teljesen meggörbülve megy az utcán. Találkozik az egyik kollégájával. - Hát neked meg mi a bajod? - Nem tudom. Mikor felkeltem, még nem volt semmi, most meg nem tudok kiegyenesedni. - Ezen segíthetünk! Gyere, itt lakik az egyik jóbarátom, aki orvos. Majd ő segít. A rendőr bemegy, és pár perc múlva surágzó arccal jön ki: - Fantasztikus ez az orvos. Rámnézett, és rögtön látta, hogy a kabátom a nadrággombomhoz van gombolva.

[MOVIE] Dungeons & Dragons Online: Stormreach

Hír | 2006.02.22 06:43

Videó érkezett a Dungeons & Dragons Online: Stormreachből. A fantasy MMORPG ezen animációjában a ranger, a sorcerer és a paladin karaktereket leshetjük meg közel másfél percben, természetesen játék közben. Aki érdeklődne, az erre kattanjon...

[PATCH] Dragonshard

Hír | 2006.02.14 10:00

Megérkezett a Dragonshard című D&D fantasy valós idejű stratégiai játék legújabb, 1.2.1b verziójú javítócsomagja, amely a játék amerikai változatához jó. Minthogy előfordulhat, hogy valakinek ez, s nem az európai kiadás van meg, akinek szüksége lenne rá, kattintson ide a letöltéséhez.

Dungeons & Dragons Online: Stormreach GOLD

Hír | 2006.02.13 19:00

A Turbine bejelentette, hogy elkészültek a Dungeons & Dragons Online: Stormreach munkálataival, így aztán hamarosan boltokba kerülhet a világ első olyan online játéka, amely a papíron játszott Dungeons & Dragons szerepjátékon alapul. A tervek szerint egészen pontosan február 28-án jelenik meg. Azok a szerencsések, akik előrendelték már a játékot, tíz nappal a hivatalos premier előt játszhatnak már a játék bétájával.

[MOVIE] Dungeons & Dragons Online: Stormreach

Hír | 2006.02.11 02:31

Eh... új videók érkeztek a Turbine Entertainment által fejlesztett Dungeons & Dragons Online: Stormreach című fantasy MMORPG-ből is. Egészen pontosan három, amik minősége azért hagy némi kivetni valót, pláne a korábbi animációkhoz képest. A barbár, a lelkész, és a harcos karaktereket ismerhetjük meg közelebbről. Ám az egyszerűség kedvéért a klipeket egybe csomagolták, s az így is csak 13 megát nyomó fájlt innen lehet letölteni.

Atari pénzügyi eredmények, vezetői változások

Hír | 2006.02.11 00:59

Az Atari játékkiadó nyilvánosságra hozta 2006-os harmadik pénzügyi negyedévének adatait. A nettó bevétel 30%-os zuhant, nyereségről pedig egyáltalán nem tudtak beszámolni. Valószínűleg ennek hatására a vállalat elnök-vezérigazgatója és CFO-ja, Diane Baker lemondott posztjáról. S ha ez még nem lenne elég, a vállalat hitelezője közölte, nem tud több pénzt pumpálni a vészhelyzet kezelésére, ami pedig erősen megkérdőjelezi az Atari sorsát. A 2005. december 31-én zárult negyedév nettó bevétele 100,8 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 156,4 millióval. Ennek elsődleges oka, hogy most jóval kevesebb játékot jelentettek meg ebben az időszakban. A játékkiadásból származó bevétel nagyrészt ezért esett 137,9 millió dollárról 82,4 millióra. A disztribúciió bevételei szinte változatlanok maradta, 18,5 millió helyett 18,4 millió dollár folyt be ebből. Az egy évvel korábbi 19,6 millió dolláros nettó nyereség most 4,8 milliós veszteségbe csapott át, ami részvényenként 4 centet jelent. Az eddig letelt egész pénzügyi évet nézve a nettó bevétel 332,5 millió dollárról 163,4 millióra zuhant, a játékkiadásból származó bevételek pedig 290,0 millióról 117,8 millió dollárra csökkentek. Mindeközben 62,8 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmozni. Az előzetes várakozásokat az előrejelzettnél gyengébb karácsonyi szezon, valamint a játékok megjelenésének késése húzta át. A HSBC Business Credit (USA) hitelintézet pedig a fentiak hatására leállította további hitelfolyósításait az Atari felé. Azzal a feltétellel hajlandó a továbbiakban is segítséget nyújtani, ha a vállalat felülvizsgálja üzleti terveit. Az Atari azonban már megkezdte a keresést más hitelintézetek után, valamint felkínálta egyes licenszeit, szellemi tulajdonait, és fejlesztőstúdióit is eladásra. Emellett persze a költségek csökkentésére, és a kevésbé sikeres projektek leállítására is törekednek. "Az új konzolok piaca egyre közeledik és bővül, az új technológiák pedig új kihívások elé állítanak minket. A gyenge karácsonyi szezon is azt mutatja, hogy át kell alakítanunk kiadónk termékpolitikáját az elvárásoknak és trendeknek megfelelően, ki kell egyenlíteni a konzolok és a számítógépes platformokra kiadott játékokat. Az Atari 2006-os pénzügyi évében (2006. március 31-ig) még a következő alkotásokat kívánja megjelentetni, PC platformra:

  • Desperados 2: Cooper's Revenge
  • Dungeons & Dragons Online
  • Kao the Kangaroo Round 2
  • Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure
  • Tycoon City: New York Az ezt követő egy évben pedig az alábbiakat:
  • Alone in the Dark: Near Death Investigation
  • Neverwinter Nights 2
  • Test Drive Unlimited
  • TimeShift Ezek közül az Alone in the Dark: Near Death Investigation és a Test Drive Unlimited olyan játékok, amelyekről most hallani először.

  • ATI Catalyst 6.2 driver

    Hír | 2006.02.10 10:14

    Az ATI kiadta Catalyst videokártya-drivercsomagjának legújabb, 6.2-es változatát. A BattleField 2: Special Forces, City of Heroes, Dragonshard, Fable: Lost Chapters, Half-Life 2, Pacific Fighters, The Fall és World of Warcraft játékokban egyaránt sebességnövekedés, illetve bugmentes futás tapasztalható a használatával. Az érdeklődők ide kattanjanak a letöltésért. Thanks Realnewneo.

    'Napot!

    Hír | 2006.02.10 09:58

    Kellemes pénteket! Sokak nagy örömére szolgál ez a nap. Kezdjük talán azzal, hogy megjelent februári számunk Richard Burns Rally teljes játékkal. Aztán folytassuk azzal, hogy holnap reggel tíz órától GS Nyílt Nap lesz a MOM Park mozijának előterében, ahová az öszes szerkesztő ellátogat. Azért én megemlíteném azt is, hogy mától vásárolható meg a Harry Potter és a Félvér herceg című J.K. Rowling regény magyar változata (nekem mindjárt hozza a futár...). Öhm, tegnap éjjel pedig sikerült végre feltolnunk szerény szerverünkre a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II demóját is.

    A férj kérdezi a feleségétől: - Drágám, hol van a tea? - Jaj, ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni! A tea a gyógyszeres fiókban van egy kakaósdobozban, amire az van ráírva hogy só... - Rossz a monitorom. - telefonál panaszosan egy illető. - CGA monitor? - kérdez vissza a szerelő. - Nem, saját...

    Blu-ray filmek DVD-s áron

    Hír | 2006.02.09 15:57

    A Sony Pictures nyilvánosságra hozta a Blu-ray lemezen megjelenő mozifilmek kereskedelmi árát. Ők lesznek az első filmstúdió, akik az újgenerációs tároló formátumon jelentetnek meg filmeket. A „hagyományos” Blu-ray alkotások 17,95 dollárba kerülnek majd. Ugyanennyibe kerültek az első DVD filmek is, mikor a formátum piacra került 1997-ben. Az újabb filmek 23,45 dolláros áron lesznek megvásárolhatók, vagyis mindössze 15-20%-os elvi árrést hagynak a gyártók számára. Az első filmek nyár elején debütálhatnak. A Sony azonban ezt megelőzően termékkapcsolásos kampányt indít majd a DVD-vel és a Universal Media Disc (UMD) formátumú lemezekkel. Március 28-tól lesznek megvásárolhatóak az első ilyen DVD-UMD csomagok, amely a The Grudge, a Resident Evil, az Underworld, Crouching Tiger, Hidden Dragon, és a The Terminator című filmeket kínálják alig többért mint amennyibe egy átlagos új DVD film kerül. A következő adag április 25-én kerül a boltokba, majd az azt követő valamikor májusban. Ezek ára is valamivel az átlagos DVD-filmeknél alacsonyabb lesz.

    Keepsake GOLD

    Hír | 2006.02.09 15:56

    Elkészült a Keepsake című kalandjáték európai változata. Az alkotásban Lydia szép lassan felfedezi a Dragonvale akadémiát, miközben legjobb barátját, Celeste-t keresi. Útja során segítségére lesz egy sárkány is. Így tehát tartható a február végére tervezett megjelenés is.

    Dungeons & Dragons Online: Stormreach előrendelés

    Hír | 2006.02.09 15:53

    Az Atari bejelentette, hogy február 10-től európai előrendelési kampányt indít a Dungeons & Dragons Online: Stormreach MMO játékához. Ha bizonyos helyeken rendeljük elő, biztos helyet kapunk a bétatesztben való részvételre, hamarabb kaphatjuk meg a játékot, és még exkluzív rajzok, valamint játékbéli tárgyak is a jussunk. A csomagot konkrétan meg lehet majd vásárolni, amelynek tartalma egy DVD a fenti tartalmakal (rajta van a béta is), valamint két termékkulcs: az egyik a bétához, a másik pedig a játék hivatalos premierje előtti harmadik naptól érvényes belépő a szerverekre. A bétára egyébként itt lehet jelentkezni. A csomagot árusító helyekről nincsenek információk.

    Boltokban a Command & Conquer The First Decade

    Hír | 2006.02.08 13:58

    Az Electronic Arts közleményben szeretné mindenki tudtára adni, hogy megjelent a Command & Conquer The First Decade játékgyűjtemény, amely a következő játékokat tartalmazza: * Command & Conquer(TM) (Aug. 1995) * Command & Conquer The Covert Operations(TM) (Ápr. 1996) * Command & Conquer Red Alert(TM) (Okt. 1996) * Command & Conquer Red Alert(TM) The Aftermath(TM) (Szept. 1997) * Command & Conquer Red Alert Counterstrike(TM) (Már. 1997) * Command & Conquer(TM) Tiberian Sun(TM) (Aug. 1999) * Command & Conquer(TM) Tiberian Sun(TM) Firestorm(TM) (Feb. 2000) * Command & Conquer Red Alert(TM) 2 (Okt. 2000) * Command & Conquer Red Alert(TM) Yuri's Revenge(TM) (Okt. 2001) * Command & Conquer Renegade(TM) (Feb. 2002) * Command & Conquer(TM) Generals (Feb. 2003) * Command & Conquer(TM) Generals Zero Hour (Szept. 2003) Emellett egy bónusz DVD-n számos exkluzív videó található, köztük fejlesztői interjúkkal. A hazai megjelenésről egyelőre sajnos nincs információ, de a rajongóknak jó hír lehet, hogy egy átlagos játéknál nem drágább a fenti összeállítás.

    [MOVIE] PREY!!

    Hír | 2006.02.07 14:45

    Jó ideje megint nem hallottunk semmit a 3DRealms halottnak hitt FPS-éről, a Prey-ről. Mivel a játékot külső cég fejleszti, némileg nagyobb a remény, hogy valaha megjelenik. Sőt, egyre biztosabb, hogy még idén nyáron kezeink közé vehetjük a drágát. Kaptunk egy új videót, amely extrém felbontásban mutat be fél percet a játék egyik akciódús pályarészéről. Emellett néhány új kép is érkezett.

    Activision pénzügyek, törölt projektek és új címek

    Hír | 2006.02.07 14:08

    Az Activision nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, melyekből kiderült, hogy a játékkiadó vállalat bevételei 20%-ot nőttek, miközben a nettó nyereség csökkent 30%-kal. A bejelentést több, játékokat érintő kérdés is követte. A The Movies konzolos változatát például törölték. A True Crime és a GUN a vártnál kisebb sikereket hozott, ennek ellenére utóbbiból elképzelhető egy folytatás, míg a True Crime esetében ennek esélye egyenlő a nullával. Tony Hawk visszatér Downhill Jam néven (egyelőre PlayStation 3-ra jelentették be), és a Call of Duty is kap egy új epizódot. Idén 4 Xbox 360, 3 PlayStation 3, és egy Nintendo Revuliton játékot akarnak piacra dobni; a még meg nem jelent konzolok esetében azok debütálásával egy időben. A harmadik pénzügyi negyedévben 816,2 millió dolláros rekordbevételt könyvelhettek el, ami az egy évvel korábbi 680,1 millióhoz képest 20%-os növekedést jelent. A nettó nyereség ezzel szemben csak 67,9 millió lett, míg egy évvel korábban 97,3 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 35 centről 23-ra csökkent. Az egész pénzügyi évet tekintve 2005. december 31-ig 1,28 milliárd dollárnyi rekordbevételt szereztek. Ez a szám egy évvel korábban 1,20 milliárd volt. A részvényenkénti nyereség drasztikus mértékben 49 centről 17-re zuhant. Robert Kotick, az Activision elnök-vezérigazgatója elmondta, "Az elmúlt negyedévet és a 2006-os pénzügyi év eddig lezárt egészét tekintve rekord nettó bevételről számolhattunk be. Ennek köszönhető, hogy az Egyesült Államokban második helyen végeztünk a legnagyobb játékkiadók listáján. Ami kifejezetten az Xbox 360 amerikai piacát illeti, ott az elsők vagyunk. Az évet nagyjából 765 millió dollár készpénzzel zárhattuk, rövid távú befektetéseink, és összesen 1,2 milliárd dollárt birtokló részvényeseink sem méltatlankodhanak." - mondta, majd hozzátette: "A sikerek ellenére csalódottak vagyunk a negyedéves nyereségeket tekintve. Ez a vártnál gyengébb amerikai és európai piaci körülményekkel magyarázható, aminek kiváltó oka az új konzolokra történő lassú átállás a vásárlók részéről." "Hosszútávon piacnövekedésre számítunk, amit az újgenerációs konzolok megjelenése vált majd ki. Hogy ezt saját hasznunkra fordíthassuk, erősen összpontosítunk termékfejlesztési erőforrásaink, valamint szellemi tulajdonaink portfoliójának fejlesztésére. Ennek köszönhetően a 2008-as pénzügyi évünkben cégünk történelmének legnagyobb növekedésére számítunk. Továbbá nemzetközi üzemeltetéseinket is növelni szeretnénk, amellett, hogy optimalizálni szeretnénk költségstruktúránkat és erőforrás-elosztásainkat." Október és december között nyolc új játékot jelentetett meg az Activision: Tony Hawk's American Wasteland, Call of Duty® 2, Call of Duty® 2: Big Red One, Quake 4(TM), GUN(TM), True Crime®: New York City, Shrek® SuperSlam és The Movies(TM). Nagyobb mérföldkövek az említett háromhónapos időszak alatt:

  • A Call of Duty 2 Amerika második legtöbb példányszámban eladott PC-s játéka lett.
  • A GUN volt a legtöbb példányban eladott olyan PC-s játék Amerikában, amely a vállalat új szellemi tulajdonából készült.
  • Amerikában a második legnagyobb játékkiadó lett az Activision, míg csak az Xbox 360 platformot nézve első helyen végeztek.
  • November 9-én az Activision és a Marvel meghosszabbította hosszútávú megállapodását a Spider-Man játékok kiadási jogait illetően.
  • November 11-én megállapodást kötöttek a DreamWorks Animationnel, hogy következő 4 animációs filmjükből ők készíthessenek videojátékokat. Ezek a Bee Movie, Kung Fu Panda, Rex Havoc, a How to Train Your Dragon és a Shrek 3.

  • 'Reggelt...

    Hír | 2006.02.06 07:18

    Kellemes reggelt mindenkinek. Hétfő társaságában még hideg is van kint, vegyen fel mindenki mindent amit csak talál, még a radiátort is. Ma reggel egyelőre nincs sok érdekesség, reméljük délig változik a helyzet.

    Autózik egy házaspár. - Drágám, megcsaltalak Józsival - szól az asszony. Férj egy kicsit begyorsít, de nem szól semmit. - El akarok válni és elviszem a házat, a kocsit és fizetsz nekem havi öt milliót tartásként. Férj egy szót sem, csak még vadabbul nyomja a gázt. - Na és neked kell valami? - Nem, drágám. Nekem van légzsákom, és most ez minden, amire szükségém van.

    Február végén érkezik a Keepsake

    Hír | 2006.02.02 19:34

    Európába február végén érkezik a Keepsake című kalandjáték. Az alkotásban Lydia szép lassan felfedezi a Dragonvale akadémiát, miközben legjobb barátját, Celeste-t keresi. Útja során segítségére lesz egy sárkány is. Érdekes kalandok elé nézhetünk tehát...

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)