7 játékon is dolgozik a Bethesda
A kiadó igencsak belehúzott, ráadásul nem is akarják elaprózni a dolgot: Todd Howard szerint az új projektek nagyobbak, mint bármi, amit korábban tettek le az asztalra.
A kiadó igencsak belehúzott, ráadásul nem is akarják elaprózni a dolgot: Todd Howard szerint az új projektek nagyobbak, mint bármi, amit korábban tettek le az asztalra.
Lehet bármennyire para a Resident Evil 7, van egy karakter, akihez még a rémisztő Baker-család sem tud felérni. Értelemszerűen Shrekről van szó.
Eldőlt, hogy mely csapatok vehetnek részt a negyeddöntőben, az MGM Grand Garden Arénájában.
Az előkészítési fázis hivatalosan véget ért és az Overkill belevágott a Payday 3 érdemi munkálataiba. Nem fogják elsietni a harmadik részt, úgyhogy még biztosan odébb van a megjelenés.
Azt is tudjuk, mikor kerül sor a kiadó harmadik E3-as konferenciájára.
A Homefront: The Revolution sokat fejlődött a megjelenése óta és a Dambuster Studios tovább folytatja a bővítést, javítást. A következő lépés a harmadik bővítmény megérkezése, valamint belepiszkáltak a teljesítménybe is, az extra támogatásról nem is beszélve.
Elindult a szezon végi hajrá. Nemsokára zárulnak a ranglétrák, és a negyedik évad kezdetéig nem lesz aranyfegyver gyűjtögetés.
Az Obsidian szerint nem válnak el rossz hangulatban az Armored Warfare kiadójától, de valószínű, hogy több hasonló léptékű projektbe nem fognak bele a jövőben.
Trash Dove jött, megrázta a fejét és elözönlötte az internetet, beleértve a mi Facebook-oldalunkat is. Most elmagyarázzuk, honnan is származik a mindenhol megtalálható galamb.
A világ egyik legjobb fejlesztőcsapatát a jelek szerint azért rakta ki a kiadó, mert azok nem akartak egy egyszerű World of Tanks klónt fejleszteni.
A Rock Bandnek olyannyira bejött a visszatérés, hogy kiegészítőt is kapott a negyedik rész. De elég ez ahhoz, hogy érdekes maradjon?
Ugyan egyáltalán nem csak a főszereplőn múlik, hogy folytatódik-e majd a John Wick-széria, de Keanu Reeves már most igent mondana egy harmadik részre.
A Telltale Walking Dead játéksorozatának harmadik évada nemsokára folytatódik a következő résszel, de valószínűleg még ez előtt megérkezik a boltok polcaira a dobozos változat.
Jó ideje nem hallottunk már a The Farm 51 különleges lövöldéjéről, de a stúdió most megtörte a csendet és elhalmozott minket egy rakat újdonsággal: infókkal, megjelenési dátummal és egy vadonatúj, történetmesélős trailerrel is.
A Bandai Namco egy igencsak érdekes projektet támogat kiadóként: az Impact Winter a túlélőjátékok sorát bővíti, de nem a szokványos fajtából való, hiszen konkrét célja van.
Bármily meglepő, de a Nioh legfőbb karakterét részben egy létező személyről mintázták, róla tudhattok meg most többet is egy hosszabb és informatívabb videó keretében.
Újabb verdák váltak elérhetővé a Forza Horizon 3-hoz, méghozzá nem is akármilyenek: a kínálatban van Aston Martin, Cadillac és Honda is, tehát minden, mi sofőrnek ingere.
A Rock Band VR-nak köszönhetően tavasszal átélhetjük, milyen színpadra lépni egy hatalmas közönség előtt. Az élményt remek zeneszámok és a virtuális valóság adta lehetőségek alapozzák meg.
Az év legjobban várt filmjei mellett a tavalyi év egyik legjobb sorozata, a Stranger Things is felbukkant a Super Bowl félidejében, méghozzá nem is akármilyen előzetessel.
Harmadik alkalommal is leesett az állunk, amikor Hugh Jackman karaktere megjelent a képernyőkön.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)