Filmek terén gyengélkedik a Sony, de a játékos részleg remekül teljesít
A cégeknek mostanra valamelyest volt idejük berendezkedni a koronavírus okozta gazdasági lelassulásra, a járvány pedig a Sony pénzügyein is rajta hagyta a nyomát.
A cégeknek mostanra valamelyest volt idejük berendezkedni a koronavírus okozta gazdasági lelassulásra, a járvány pedig a Sony pénzügyein is rajta hagyta a nyomát.
Úgy tűnik, hogy egy ideig még várnunk kell egy élőszereplős Irány a Pókverzum mozi megvalósulására.
A Jurassic World 3 bemutatójának elhalasztásáról döntött a Universal Pictures, és jóval többről van szó néhány hónapnál.
Sokan temették Duncan Jones filmjét, ami anyagilag nem volt a legsikeresebb alkotás, sőt még a rajongókat is megosztotta, a Legendary Pictures viszont lehet, hogy mégis lát fantáziát a folytatásban.
Kézzelfogható közelségbe került az Assassin's Creed Valhalla, melynek leleplezésében oroszlánrészt vállalt a hazai DIGIC Pictures. Rabb Sándor Alex ügyvezetővel beszélgettünk.
A vállalat igazgatója egy interjúban mesélt a járványidőszak alatti üzletpolitikájukról, sok jóra ne számítsunk.
Francis Ford Coppola trilógiájának záródarabját új formában és eddig nem látott befejezéssel fogják bemutatni még idén.
A horrorrajongóknak bizony még elég sokat kell várniuk a film megjelenésére.
Kipróbáltuk a The Dark Pictures Anthology: Little Hope rövidke demóját, és egyelőre nagyon tetszett az, amit láttunk.
A Bandai Namco elárulta, hogy milyen vas kell az Until Dawn készítőinek új horrorjátékához.
Spider-Man rajongóknak érdekes lehet: egy koncepciós rajz megmutatja Michael Keaton karakterének alternatív változatát.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a The Dark Pictures Anthology első része, bizakodva várhatja a folytatás megjelenését a fejlesztő és a kiadó is.
Épp ugyanolyan módszerekkel védekezünk a hőséggel szemben, mint legutóbb.
Sem a Hasbro, sem a Paramount nem boldog a jelenlegi helyzet miatt, a G.I. Joe brand most sem kerül vissza trendek élére.
Minden bizonnyal a két címszereplő harca lesz a jövőre érkező mozifilm tetőpontja.
Tom Hanks újfent kapitánynak állt, több-kevesebb sikerrel.
A The Dark Pictures: Little Hope a korábbi jelzésnek megfelelően nem a nyáron jön.
Jessica Chastain kipróbálja magát a hollywoodi tucatbérgyilkosok szakmájában.
A legfrissebb hírek szerint már a Paramount Pictures is beállt a projekt mögé.
Közel nyolc percen át nézhetjük a Man of Medan és az Until Dawn készítőinek új játékát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)