E for All - Megvan a dátum
Az idei E for All rendezvény végre időpontot és helyszínt kapott.
Az idei E for All rendezvény végre időpontot és helyszínt kapott.
Az E3 háttérbe szorulásával a lipcsei Games Convention lépett elő az első számú játékokra fókuszáló kiállítássá.
A Jövő Háza Kiállítás területén, a Millenárison 2007 őszén indult meg az egyre sikeresebb digitális játszótér projekt.
Számos díjat söpört be a Logitech a 2008-as Consumer Electronics Show kiállításon tavalyi termékeivel.
Az E3 szervezői úgy döntöttek, hogy újra visszaviszik Los Angeles-be a patináns játékkiállítást, ami idén Santa Monicaban zajlott.
A japán Namco Bandai hivatalos sajtóleveléből tudtok meg, hogy a legújabb Soul Calibur rész tiszteletét teszi a 2008-as CES kiállításon.
Az idei év is bőven bővelkedett játékkiállításokban, melyeken a kiállított termékek mellett a legnagyobb figyelmet az ifjú hölgyek kapják.
Megszoktuk már, hogy néhány cég pólókat osztogat a kiállításokon, de ez a mostani ötlet mindent odaver.
Vasárnap este újabb egy évre bezárta kapuit a lipcsei Games Convention 2007, a szervezők pedig mostanra összegyűjtötték nekünk a kiállítás legfontosabb statisztikáit és egyéb érdekességeit.
Kértetek, hát kaptok... a helyszíni modding kiállításról egy kis extra bemutató Gyu jóvoltából. Csillagkapu, katonai szállító, illetve "hagyneminősítsemmilyenszép" :)
Go!Messenger névre keresztelt, a Sony PSP-t telefonná alakító programot mutatott be a lipcsei Games Convention kiállításon a Sony Computer Entertainment Europe és a BT A program 2008. januárjától érhető el.
Hivatalosan is megnyílt az idei Games Convention kiállítás Lipcsében. Kollégáink a helyszínről kedd óta jelentkeznek folyamatosan. A mai tudósítás anyagait itt találhatjátok meg egy helyen. Folyamatos frissítés mellett!
Gyu és ZeroCool első fotói is megérkeztek a kiállítás nulladik napjáról, és szokás szerint nem kevés érdekességet fedezhetünk fel rajtuk ;)
A mai napon megnyitotta végre kapuit a sajtó előtt a Games Convention 2007, mi pedig rögtön össze is gyűjtöttünk Nektek néhány érdekességet a lipcsei kiállításról.
Sok év fejlesztés után úgy tűnik kezd végre összeállni a kép a Spore játék körül és tartani tudják majd a 2008-as megjelenést.
Az idei E3-as kiállításnak vége, és a hihetetlen információdömping utáni megrészegülésből kijózanodva pár gondolatot szeretnék megosztani veletek, amelyek bennem merültek fel az E3-ról és ezzel kapcsolatban a játékipar jövőjéről...
Az E3-nak vége, a kiadók és a fejlesztők elsütötték az összes fegyverüket és most valószínűleg mély hallgatásba kezdenek, hogy aztán a lipcsei kiállításon ismét lenyűgözzenek minket. A vicc után indulunk a hírek levadászására, úgyhogy ne menjetek messzire!
A kiállításon sok cég azon véleményének adott hangot, hogy a változások, ha szakmai téren nem is, de bizonyos szempontokból sajnos tényleg negatív irányba befolyásolták az E3-at. Ezek után felmerül a kérdés, hogyha tényleg helyt állóak a pesszimista vélemények, akkor vajon mi veheti át a show megüresedett szerepét?
Napjaink egyik legmegbízhatóbb MMO szállítója, az NCsoft is előrukkolt az E3-on kiállításra kerülő játékainak listájával. A felhozatal túl sok meglepetéssel nem szolgál, csak a már bejelentett programokkal ismerkedhetünk majd meg testközelből, bár azért nem kizárt, hogy van egy-két meglepetés is a koreaiak tarsolyában.
Július 11-én végre kezdetét veszi a játékostársadalom által leginkább várt kiállítás, a teljesen megreformált E3. Az orosz 1C kiadó az elsők között leplezte le a shown bemutatásra kerülő játékait, és listájuk bizony sok érdekességgel szolgált.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)