Reggelt! 2009. 07. 21.
Jó reggelt, fiatalok! Ki az ágyból, hasatokra süt a nap. Gyorsan bele is csapunk a közepébe, vagyis míg a vicceken heherésztek, összeütök egy pompás villásreggelit.
Jó reggelt, fiatalok! Ki az ágyból, hasatokra süt a nap. Gyorsan bele is csapunk a közepébe, vagyis míg a vicceken heherésztek, összeütök egy pompás villásreggelit.
Bárki tesztelheti a Dawn of War 2 legújabb tapaszát, amely többek között egy szerkesztőt is tartalmaz.
Még a nyár folyamán méretes frissítést kap a Dawn of War 2, ám előtte bétatesztre kerül sor.
Tesztelésre váró sajtópéldányok tanúsága szerint a PC-n "szellemírtani" vágyó játékosok felkészülhetnek a csalódásra.
A hihetetlenül brutális, és stílusos Madworld készítői leptek meg minket egy véres videóval.
Mára szintén két játék jutott, epizodikus alkotásokról beszélve szegényesnek tűnhet felhozatalunk. Pedig nem az!
A Fusionsphere kellemes Tunguskájának folytátása az egyre erősebb kalandjáték felhozatal között is megállhatja helyét.
A The Godfatherért felelős csapat dolgozik a Simpsons-on is, melynek a demójába kukkanthatunk be néhány perc erejéig.
Egyre általánosabbá válik a játékok, főleg a GTA hibáztatása a tinédzserek deviáns viselkedéséért. Most éppen egy újabb brutális gyilkosságot akar ráfogni a játékra annak elkövetője
A 3DPeople Studios bejelentette új hardcore szerepjátékát Heretic Kingdoms: Reluctant Hero címmel.
Halo 2 és Shadowrun az első Live Anywhere játékokA ma már említett GC alkalmából megrendezett fejlesztői konferencián természetesen a Microsoft is képviseltette magát.
A Microsoft pénzügyi értekezletén egy Robbie Bach nevű úriember, aki nem mellesleg a Microsoft Szórakoztató üzletágának vezetője, egy prezentációt mutatott be. Bach elárulta, hogy érzései szerint a 2007. július 1-jén megkezdődő 2008-as pénzügyi évre nagyon fontos bevételi forrássá válnak majd a játékok. Próbált erre utalni azzal, hogy az év végére tíz millió Xbox 360 játékkonzolt szeretnének eladni (jelenleg nagyjából ötmillió környékén járnak), s úgy gondolja, a Live szolgáltatás előfizetőinek száma egy éven belül meg is duplázódik. Nos még az E3 ideje alatt volt szerencsénk látni egy demót Live Anywhere szolgáltatásból, mikor is a Shadowrun című játékot tolták közösen PC-n és Xbox 360-on keresztül. Bach szerint ez óriási előrelépést jelenthet majd, valamint hozzátette, hogy nem elékpzelhetetlen, hogy a Microsoft Zune hordozható lejátszója is bekapcsolódik majd a szolgáltatásba.
A tegnapi hivatalos bejelentés után az AMD-ATI páros képviselői egy sajtótájékoztatón vázolták fel jövőbeli terveiket. Az már egészen biztos, hogy a két vállalat névlegesen fennmarad, és működésük is teljesen független lesz, de természetesen kihasználják az összeolvadás által kialakuló új lehetőségeket. A fő cél a jobb versenyképesség elérése a vállalati szférában és a rendszerszintű CPU-GPU integrálásban a platformizáció révén. A két cég összeolvadása ugyanakkor lehetővé teszi a lapka szintű rendszer- és grafikus processzor integrálást, vagyis a két chip egy ostyán foglalna helyet. Ennek megoldása azonban több kérdést is felvet. Az integrálás mellett szól, hogy jelenleg a PCI Express foglalatos videokártyák nagy része már GDDR3 memóriával dolgozik, míg a rendszerprocesszor legfeljebb DDR2 típusúval, ami jóval kisebb teljesítményre képes. Így aztán, ha a videokártyára 512 MB GDDR3 memória kerülne, amit összekötnénk a CPU-val PCIe foglalaton keresztül, a teljesítmény sokkal meggyőzőbb lenne. Az AMD kifejlesztett egy cHT (coherent HyperTransport) névre keresztelt technológiát, amely lehetővé teszi két AMD processzor összekapcsolását. Ilyen foglalatba lehetne illeszteni a második processzor helyett a grafikus chipet, ami elemzők szerint sokkal hatékonyabb megoldás lenne abban az esetben, ha a GDDR3 memóriát közösen használná a két chip. Az összeolvadás másik fontos előnye a kutatás-fejlesztés hatékonyságának növelése lehet. Az Intel nagyon nagy hangsúlyt fektet az új technológiák kifejlesztésére, az AMD ezen a téren igencsak le van maradva. Dirk Meyer az AMD színeiben azt is elárulta, hogy a jövőben több magos integrált CPU-GPU kialakításra is számíthatunk. Úgy tűnik, sikerül ismét valami újdonsággal felpezsdíteni a processzorok piacát.
Finally we've reached one guy from the big Electronic Arts who answered lot of things about the newest episode of Need for Speed. Carbon will be released later this year but until that time there will be a lot of new informations. Lets see what Chris Brown told to us!
Az EA ma bemutatott egy listát, amelyen az NHL 2007-ben szereplő összes szám és azok előadói szerepelnek. Nos, akkor nézzük a szeptemberben megjelenő szimulátor zenéit: Anti-Flag - This Is The End (For You My Friend) Bloodpit - Platitude Cute Is What We Aim For - There's A Class For This Gatsbys - American Dream Theatre Good Riddance - Darkest Days Goodnight Nurse - My Only Hurt - Unkind Inkwell - Ecuador is Lovely This Time of Year Mashlin - The Shore Mobile - Montreal Calling NOFX - Wolves In Wolves' Clothing Pilate - Barely Listening Pistolita - Beni Accident Priestess - Talk To Her Protest The Hero - Divinity Within Quietdrive - Rise From The Ashes The Hellacopters - Bring It On Home
Egyszerre több trailer is napvilágot látott a Secret Files: Tunguska címre hallgató kalandjátékból, mely a Fusionsphere Systems stúdiójában készül, s elméletileg szeptemberben adja ki a Koch Media. A játék története megtörtént, ám mégis titokzatos eseményeken alapul, s 1908-ban, a hírhedt szibériai robbanás idején játszódik. Hogy valójában mi történt és miért? Erre próbáljuk megtalálni a választ...
Az EA bemutatta a Madden NFL 07-ben szereplő zenei előadókat, és azok számait. Így most eképp fest a dolog:
Jo Clowes, a Bungie Halo 2 Windows Vistás változatának projektvezetője válaszolt néhány kérdésre, amit a legtöbben tettek fel a fejlesztőknek az utóbbi időben a játékról. Kifejtésre került a Live Anywhere szolgáltatás, ami gyakorlatilag az Xboxon már megismert Live kibővítése Vistára és mobil platformra. Ennek segítségével üzeneketek küldhetünk a rendszerben található barátainknak, illetve menedzselhetjük a saját adatainkat. A rendszerben az Xbox Live felhasználók is szerepelnek, tehát közös találkozóhelyről van szó. A vistás Halo 2 kap néhány új lehetőséget, amelyek főleg a multiplayerben mutatkoznak majd meg. Lehetőség lesz például dedikált szerver indítására, illetve kapunk néhány új pályát is, amelyeken maximum 16-an játszhatunk majd. Sajnos pontosan ezek miatt a módosítások miatt nem játszhatunk Xboxot használó ellenfelekkel.
Hihetetlen, hogy már június van... Nemrég volt karácsony! Mindjárt itt a nyári szünet, jön a júniusi GameStar, meg majd a tábor is augusztusban... jó lesz ez :) Ja, és mától elérhető a Half-Life 2: Episode One is! Bárcsak az időjárás is harmonizálna már ezzel...
| Két rendőr beszélget. - Mondd haver, honnan van ilyen szép házad és autód? - Lottózóm s közben egy lóherét dörzsölök a kezemben. - Ezt én is kipróbálom. Másnap találkoznak: - Hát nem vált be a terved. Az a hülye állat megrúgott. |
Fény derült a FlatOut 2 autóversenyzős játék zenei listájára. A cucc idén június eleje-közepe táján jelenik meg. Íme az előadók: Alkaline Trio - Fall victim Alkaline Trio - Mercy me Audioslave - Man or animal Audioslave - Your time has come Fall Out Boy - 7 minutes In Heaven Fall Out Boy - Snitches, and talkers get stiches and walkers Megadeth - Symphony of destruction Mötley Crüe - Dr. Feelgood Nickelback - Believe it or not Nickelback - Flat on the floor Papa Roach - Blood brothers Papa Roach - Not listening Rise Against - Give it all Rob Zombie - Demon speeding Rob Zombie - Feel so numb Supergrass - Road to Rouen Supergrass - Richard III The Chelsea Smiles - Nowhere ride Underoath - Reinventing your exit Vines - Don't listen to the radio Wolfmother - Pyramid Wolfmother - Dimension Yellowcard - Rough landing Holly Yellowcard - Breathing Zebrahead - Gimme some more
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)