Grand Theft Auto Online - gondok vannak a karakterek átmentésével
Akik régóta nem játszottak a játék online részével, komoly gondba ütköznek majd, ha át akarják vinni karakterüket az új konzolokra.
Akik régóta nem játszottak a játék online részével, komoly gondba ütköznek majd, ha át akarják vinni karakterüket az új konzolokra.
A Sony folytatja, amit elkezdett: továbbra is jönnek indie játékok PlayStation 4-re, többek között a The Banner Saga, az Armikrog is játszható lesz a Sony új konzolján. És még két érdekesség.
A Square Enix nyílt világú akciójátéka felújított kiadásban látogatja meg az új konzolokat. Nézzük is meg, hogyan fest majd a PS4-es verzió.
A Techland belsőnézetes hack 'n slash címe a tervek szerint jövőre érkezik. Várakozás közben nézzük meg, hogyan fest az új motorral.
A megjelenési dátum bejelentését követően a Rockstar megjelentetett néhány vadonatúj screenshotot és egy új videót is a Grand Theft Auto V PC-s és új konzolos változatából.
Eddig is tudtuk, hogy még az ősszel jön a jelenlegi generációra kozmetikázott csomag, a Telltale viszont elárult még ezt-azt Twitteren.
Egy felmérés szerint az új konzoloknak egyre nagyobb vonzereje van a fejlesztők számára a PC-vel és a mobil platformokkal szemben.
Már a boltok polcain a Diablo III új konzolos kiadása, amiben már a Reaper of Souls kiegészítő is benne van.
A PS Vita egyik sikercíme költözik a Sony új konzoljára, viszont nem csak egy egyszerű port formájában. Soha nem használta még ki játék így az új kontrollert.
Javában benne vagyunk az új konzolgenerációban, de jönnek még játékok, amikkel Xbox 360 vagy PlayStation 3 nélkül nem fogtok tudni játszani. Összegyűjtöttünk nektek néhányat.
A Ubisoft vezére szerint az új rész csodákra lesz képes az új hardvereken, mindenkinek el fog állni a lélegzete. Ígéretek következnek.
A sci-fi lövölde az egyenlőség jegyében dolgozik. Egyik jelenlegi generációs kiadás sem lesz jobb a másiknál.
Arról már korábban is suttogtak, hogy a Sony egy új PlayStation 4 modellen dolgozik, most pedig egy viszonteladó hirdetésében tűnt fel az új konzol.
A Microsoft új konzolja rövidesen kap majd egy frissítést, ami engedélyezi a külső tárhelyek használatát. Major Nelson elmeséli, mit is jelent ez igazából.
Egy - véletlenül - amerikai srác reggel kirabolt egy bankot, hogy délután aztán az új konzoljával hazafele menet lekapcsolja egy rendőr.
Nagyon kecsegtető az a rengeteg lóerő, de úgy tűnik, hogy hosszú távon nagy árat fizetünk érte.
Valóban bemutat egy új hardvert a Nintendo az idei E3-on, de nem olyat, mint amire elsőre gondolnánk. Jövőre viszont meglephet mindenkit.
A Nintendo elnöke, Satoru Iwata egy interjúban elmondta, hogy a cég új konzolokat és eszközöket fog megjelentetni 2015-ben a fejlődő piacokon.
Phil Spencer tovább hajtja az Xbox One hype vonatot. Nagy dolgok várnak a játékosokra az idei E3-mon, ami még talán a JRPG rajongókat is kielégíti majd.
Japán lapértesülés szerint az idei E3-on a Capcom egy nagy címet készül bejelenteni. Mindenki szerint a Resident Evil 7 lesz az, becélozva az új konzolgenerációt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)