Hatalmas siker a Resident Evil 2 társasjáték Kickstarteren
A lelkes rajongók pár óra alatt összegyűjtötték a Resident Evil 2 társasjátékra valót, sőt az összes mérföldkövet is, azonban ez sem állította meg őket az adakozásban.
A lelkes rajongók pár óra alatt összegyűjtötték a Resident Evil 2 társasjátékra valót, sőt az összes mérföldkövet is, azonban ez sem állította meg őket az adakozásban.
Az Adult Swim nagysikerű animációs sorozata, a Rick és Morty még idén látható lesz magyarul is a Comedy Centralon, most pedig már azt is tudjuk, hogy kik szinkronizálják a címszereplőket.
Még több videóssal, még izgalmasabb programokkal és rengeteg meglepetéssel tér vissza a tavasszal hatalmas sikert arató vetélkedősorozat, a PlayIT ház.
A nagysikerű animációs sorozatot hamarosan magyar szinkronnal is élvezhetjük.
Animált sorozatként is szívesen megnéznénk az AMC sikersorozatát, főleg ha a Madhouse stúdiója készíti.
Az Absolver a legkomplexebb verekedős játék akart lenni, és ezt kétségtelenül sikerült is teljesítenie, mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek.
Újabb csapat döntött úgy, hogy a népszerű játék sikerét meglovagolva elkészíti saját verzióját. Mondjuk úgy, hogy mindent lemásolnak.
A stratégiai és menedzsment játékok egyértelműen PC-n érzik otthon magukat, de egyre többen készítenek konzolos portokat, ráadásul sikeresen.
Mások mellett Lindsey Vonn, Bode Miller és Sage Kotsenburg ad majd tanácsokat a sikerhez. Új videón nézhetjük meg az átszabott játékmenetet is.
A külföldi sajtó is egyetért azzal, hogy az új South Park játék jól sikerült. Többnyire.
Rengeteg rajongó vetette rá magát a Cupheadre, így nagyon gyorsan sikerült átlépni az álomhatárt.
Sokan panaszkodtak amiatt, ahogy a Star Wars Battlefront II megközelítette a loot crate-ek megvalósítását, az EA pedig próbálja tisztázni a helyzetet, nem sok sikerrel.
Michel Ancel jelenleg két projekten dolgozik, és egyik sem egy új Rayman, pedig az Origins és a Legends sikere láttán volna értelme egy új játéknak a sorozatban.
A stúdió magabiztosnak tűnik a dolog kapcsán, ám úgy látszik, nem mindenki szerint lesz sikeres a bajnokság.
A McDonald's a nagy érdeklődésre való tekintettel, a Rick and Morty rajongók nyomására egy napra visszahozta a Mulán mozikba kerülésekor forgalmazott szecsuáni szószt, de az esemény tragikusan sikerült.
Az Arrow után a The CW egy újabb sikeres szériájában szerepel a DC Comics démonvadásza.
A világ legjobb GTA speedrunnere készen állt arra, hogy olyan rekordot állítson be, amit jó ideig senki nem dönt meg. A játék sajnos ezt nem akarta.
Nem tartott sokáig, hogy valaki kifőzze a megoldást. Már nem kell beérnünk az előre telepített cuccokkal, viszont nem veszélytelen feladatra vállalkozik, aki nekilát feloldani gépét.
Rég volt, hogy Intel Core processzorral hasonló mutatványt sikerült valakinek elérnie.
Túl jól sikerült az AMD Ryzen, ezért idő előtt elkészült a válaszcsapással az Intel. Teszteltük a 8. generációs Core i7 CPU-t, amely tartogat néhány kellemes és kellemetlen meglepetést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)