Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3389

Urban Chaos: Riot Response törölve?!

Hír | 2006.04.08 17:52

A Rocksteady Studios februárban hivatalosan is bemutatta az Urban Chaos: Riot Responset. Most azonban olybá tűnik, a projekt PC-s része eltűnt, köddé foszlott. Meglepő volt ugyanis, hogy a kiadott sajtóanyagokról és a játék hivatalos honlapjáról is hiányzott mindenegyes alkalommal a PC-s logó. Ennek okán megpróbáltak utánajárni az igazságnak, azonban az Eidos többszöri megkeresés után is visszautasította a válaszadást a kérdésre vonatkozólag. Így jelen állás szerint úgy tűnik, PC-re mégsem lesz Urban Chaos: Riot Response. Bizonyíték itt.

Négy új Nokia telefont mutattak be

Hír | 2006.04.06 13:11

A Nokia négy új, észak-amerikai piacra szánt készüléket mutatott be, melyek közül három CDMA, míg egy a hagyományos GSM/EDGE hálózatokra optimalizált. A finn gyártó, mely a világ összes eladott mobiltelefonjából minden harmadikat magáénak tudhat, szeretné ebben a régióban is növelni az eladásokat. Itt ugyanis nagyon népszerűek a Motorola készülékei, különösen annak ultra vékony Razr modellcsaládja. Pontosan ezért a most bemutatott 6126-os telefon feltűnően vékonyra sikeredett, ám így is elfért benne egy 1,3 megapixeles kamera, valamint egy digitális zenelejátszó, amely akár ezer dalt is képes tárolni.

Emellett három CDMA (Code Division Multiple Acces) telefonról is lerántották a leplet. Ez jelenleg a második legelterjedtebb mobiltechnológia a GSM mellett, elsősorban Észak-Amerikában és Ázsiában használják. A 2365i egy alsó kategóriás összecsukható modell, a 2865i ellenben a hagyományos Nokia dizájnt követi, és FM rádióval csábítja a vásárlókat, a 6175i pedig egy középkategóriás, szintén kinyitható, 1,3 megapixeles kamerával és GPS vevővel felszerelt telefon. Az összes új készülék rendelkezik emellett Bluetooth támogatással is, és az év második felétől lehet majd őket megvásárolni. A pontos áruk nem ismert.

Vége az áprilisi tréfáknak

Hír | 2006.04.02 10:41

Mielőtt bármi másba kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy tegnapi bolondok napi kamu híreink után mától ismét visszaáll a rend. Igen: tegnapi tizenhat hírünkből (beleértve a reggeli beköszöntőt), tíz kizárólag a képzelet szüleménye.

  • Aki letöltötte a S.T.A.L.K.E.R. demóját, az már rájöhetett, hogy a 27 megás fájl valójában egy, a játék képeiből összeállított videó. Nem hittük volna, hogy ekkora "sikere" lesz. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton is mindenkitől elnézést kérünk.
  • A vízálló headset bizony igazi. Itt a bizonyíték. Nem csoda, ha már nem hittétek el :)
  • A Heroes V eltörlésének ötlete kb. egy hete fogalmazódott meg bennünk, jó előre meg is írtuk a sztorit, de úgy tűnik, a poént mások is elsütötték. A hírben található forrás is hasonló történetet talált ki.
  • Új hazai fejlesztőcég alakult? Dehogy... A képet valami egészen ismeretlen játékból szedtük, a felesleges részletek eltüntetése után pedig odabiggyesztettünk egy aranyos kutyát. A részletekbe nem mennék bele, szerintem aranyos kép :)
  • Nem készül film a The Sims-ből. Hogy is lehetne egy történet nélküli játékból forgatókönyvet írni. Hehe, Hollywood megoldaná, sőt már van erre számos példa is, de minden esetre az EA Games nem égetné magát ilyesmivel :)
  • A Microsoft sem készít tankok számára semmilyen szoftvert, vagy ha igen, arról meg nem nyilatkozik.
  • A World of Warcraft havidíj emelkedéséről szóló hírünknek viszonylag sokan bedőltek, köszönhetően annak a függőségnek, amit a játék okoz. Mindenki nyugodjon meg, a Blizzard nem szereti annyira a pénzt, mint amennyire szeret játékokat fejleszteni.
  • Uwe Bollnak már nem szabad hinni. Jelenleg nagyon elfoglalt a Far Cry megfilmesítésével, amit okosan a fejlesztő cég új játékának megjelenése környékére időzít. Magyar vonatkozású alkotásról nincs szó, pláne nem vígjátékról, vagy animációs filmről.
  • Aranyos ez a robotkutya, de így is pont elég ebnek keresnek gazdát szerte a világon, nincs tehát szükség teljesen valódinak tűnő gépekre. Talán csak abból a szempontból, hogy ő megelégszik, ha rádugjuk a konnektorra, na meg 100% szobatiszta, és ha nagyon ugatna, ki lehet kapcsolni...
  • Bármennyire hihetetlen, nem lesz magyar bajnokság a PES6-ban. A fejlesztők talán nem is tudják, hogy létezik magyar foci - talán azt sem tudják, hogy létezik Magyarország :)
  • Az én személyes kedvencem a Sims toplista. Ez úgy mindent elmond a játéksorozatról :) És most következzen még néhány szemelvény arról, hogy mások milyen hülyeségeket találtak ki április elsejére.
  • Bejelentették a World of Warcraft: The Burning Crusade új faját, a Wispeket.
  • 30 napon belül nem használtad Valve Steam fiókodat? Szavazz! Már úgyis része vagy a rendszernek...
  • World of Starcraft - Exkluzív világpremier a GameSpoton
  • Duke Nukem Forever beszámoló
  • Uwe Boll megszerezte a StarCraft megfilmesítési jogait
  • Új játékbesorolási kategória Amerikában: A-ss - Game Sucks
  • A Psycho Craft Studio bemutatta újgenerációs konzolrendszerét.
  • űrszondája videojátékokat is vinne magával: The Sims, Sonic the Hedgehog, Madden NFL 2005, Quake, The Sims 2
  • A Konami új játéka: Dance Dance Revolution (DDR) With the Stars
  • Google Romance - A társkereső oldal
  • Jessica Simpson elválik férjétől, amiért az World of Warcraft függőségben szenved Egy sokkal hosszabb listát találhattok a Wikipedián.

  • Új hazai fejlesztőcég alakult

    Hír | 2006.04.01 12:55

    Egy igazán fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai GameStar magazin. Lévén számos országban piacvezető az újság, a lapkiadó úgy döntött, új távlatokat nyit meg, és játékfejlesztő céget alapít. A GameStar magazin felelős kiadója GameStar Software néven játékfejlesztő céget alapított, és korábbi hazai stúdióktól átigazolt tagokkal nekilátott első projektjének. Nagyrészt tehetséges fiatalokból áll az egyelőre tizenöt főt számláló csapat, amely az IDG Hungary Kft. által bérelt irodaépületben ugyanazon az emeleten kapott helyet, ahol a magazin szerkesztősége is dolgozik évek óta. A munkálatokat Halász Bertalan főszerkesztő felügyeli, ám a tényleges irányítást Jámbori András vezető programozó végzi. A tervek szerint a fejlesztésből a GameStar szerkesztősége is aktívan kiveszi a részét, bár még a pontos feladatkörök nem tisztázottak. Az első játék neve Dog Piddle Tycoon. A játékos feladata a kutyák sétáltatása lesz. A különböző ebfajták más és más tulajdonságokkal és igényekkel rendelkeznek. A kistermetűekkel általában sokkal könnyebb bánni, de ez függ attól is, hogy mikor etettük meg őket utoljára, vagy hogy épp tartózkodik-e a közelben egy ellenkező nemű állat. A játék előrehaladtával egyre több kutya lesz ránk bízva, akiket be is kell majd idomítani. Ehhez nyújtanak segítséget a tréningpályák, ahol különféle gyakorlatokat kell időre végrehajtatunk az ebekkel. Amint a ezzel végeztünk, a játék átcsap menedzselős stratégiává. Első lépésben saját céget alapítunk, majd később alkalmazottakat is felvehetünk, kutya fodrászatot, panziót, stb. nyithatunk. A játék a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával készül. Közleményük szerint szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon még mindig mekkora problémát okoz a kutyapiszok eltakarítása, ami a hanyag emberi magatartás következménye. Pontosan ezért külön hangsúlyt fektetnek a fejlesztők a kutyasétáltatás valósághűségére. A kutyapiszok felszedésének elmulasztása büntetéssel jár, ha viszont kutyánkat be tudjuk idomítani arra, hogy csak a kijelölt helyeken végezze el a dolgát, azért jutalom üti a markunkat. A Dog Piddle Tycoon megjelenése idén a karácsonyi szezonra várható. A tervek szerint a decemberi GameStar magazin mellékletén ingyenesen hozzájuthatnak majd az olvasók. A nemzetközi disztribúciót az Atari vállalta magára.

    'Hajnalt...

    Hír | 2006.03.28 02:16

    Üdv kedves mindenki! Ha már a torok-fej-has-derék-hát- és egyéb fájásoktól nem tudok aludni, úgy gondoltam megpróbálok hírezni kicsit. Teljesen meglepődtem, hogy kifejezetten gigászi nyúzok vannak éjjel negyed három környékén :) Lehet, hogy mindig ilyenkor kellene nyomni az ipart? :) No, amíg kicsit összeszedem magam, itt egy szösszenet... szerintem zseniális:

    Megáll két rendőr egy pékségnél. Bemegy az egyik, majd egy pár perc múlva kijön. Odaszól a társának: - Ha kitalálod, mennyi kakaós csigát vettem, tiéd lehet mind a kettő. Kovácsné átmegy a szomszédasszonyához. Látja, hogy az éppen a nagy kanapét próbálja átcipelni a szoba egyik végéből a másikba. - De nagy munkába fogtál, Rózsika! Miért nem várod meg, míg hazajön az urad? - Á, dehogy! Még csak az kéne, hogy ő is rajta üljön!

    ATI: a világ első 1 gigabájtos videokártyája

    Hír | 2006.03.22 08:52

    Az ATI bemutatta az iparág első egy gigabájtos munkaállomásokba szánt grafikus gyorsító kártyáját, az ATI FireGL V7350 személyében, valamint a FireGL V7300-as modellt is, 512 megabájt memóriával. A párhuzamos műveletek végrehajtására optimalizált grafikus feldolgozó egység (GPU), párosítva az Avivo videó és megjelenítő technológia legújabb verziójával igazi felsőkategóriás szereplővé varázsolják a FireGL sorozatot. A hagyományos nyolc helyett tíz bites RGB komponens grafikus futószalaggal dolgozik az Avivo, ami egymilliárd színre növeli a megjelenítést. Ez különösen képek a sötét vagy árnyékos részeinél mutatkozik meg. A duál-link csatlakozónak köszönhetően egyidejűleg két képernyőre is küldhetők a jelek, s így a megjelenített kép szélessége elérheti akár az ötezer képpontot is. A 90 nanométeres technológiával készült chip 512 bites buszon keresztül kommunikál a memóriával, amelynek mérete most először éri el az 1 gigabájtot. A kártyák már megvásárolhatók olyan nagyobb munkaállomás rendszer integrátoroknál (worksation system integrators :D), mint az Alienware, az Amax, a Boxx, vagy az Omnitech. Ajánlott viszonteladói áruk 1599, illetve 1999 dollár.

    Az NVIDIA és a Havok GPU alapú fizikai megoldása

    Hír | 2006.03.21 15:33

    Az NVIDIA és a Havok a Game Developer Conference keretein belül olyan fizikai effekt megoldást mutattak be, mely elsőként a grafikus processzoron (GPU) fut. A két vállalat fúziójának közös gyümölcsét Havok FX-nek nevezték el. A szoftver lehetővé teszi elképesztő részletességű fizikai számítások elvégzését a grafikus processzor segítségével, s így ezt a terhet levehetik a CPU válláról. A termék iránt már érdeklődnek a nagyobb fejlesztők, és a tervek szerint a végleges változat a nyár folyamán készülhet el. A Havok FX segítségével a GPU képes lesz több ezer tárgy fizikai interakciójának szimulálására, kizárólag olyan videokártyákon, amelyek már támogatják a ShaderModel 3.0 árnyékolási technológiát. Mivel a mostanában megjelenő kártyasorozatok mindegyike rendelkezik ennek támogatásával, remélhetőleg egyre több fejlesztő dönt úgy, hogy játékaikban elhelyezik a Havok FX megoldásait, melynek köszönhetően lassan teljesen általánossá válik a reális fizika. Az első belső mérési eredmények szerint drasztikus sebességnövekedés érhető el a Havok FX használatával.

    Újabb S.T.A.L.K.E.R. szemelvények - egyre szebb!

    Hír | 2006.03.17 12:52

    Jó, tudom, tudom, már alig hisszük, hogy valaha megjelenik a játék, jó látni, hogy tovább fejlődik lassacskán. Ha a most befutott képeket megpillantjuk (thanks jd), észrevehetjük, hogy a néhol finomodott a kidolgozás. Legjobban talán a malackákat emelhetném ki, melyek valóban dögösebbek, mint valaha :) Remélhetőleg előbb-utóbb lesz belőle megvásárolható változat is...

    Volkswagen Eos - a Microsoft csodaautója

    Hír | 2006.03.13 18:55

    Láttunk már autókba tervezett számítógépeket és azokba integráltakat is. Most azonban essék szó valami egészen másról. A Microsoft és a Volkswagen közös megállapodást kötött, melynek értelmében közös erővel fejlesztenek ki egy autót, amely valóságos technikai csodaként lép az úttörők mezejére. A Volkswagen Eos minden utasa számára egy 7 inches érintőképernyőt kínál, amelyeket egyenként hajt meg egy-egy 650 megaherzes processzor. A mini-PC-kben egy 20 gigabájtos merevlemez is lapul majd, amelyeken tetszét szerint tárolhatunk bármit. Az Eos számítógépei nem csak videózásra, zenehallgatásra és videójátékra lesznek alkalmasak, hanem alkalmazhatjuk őket GPS-es navigációs rendszerként is, de a beépített WLAN-nak hála internetezhetünk is. Így menet közben böngészhetünk a neten, intézhetjük a levelezésünket, no és persze kikapcsolódhatunk. A Volkswagen Eost élőben az idei Cebiten mutatják be, forgalomba pedig idén nyáron kerül majd, várhatóan 7.000.000 forintos alapáron.

    A THQ is szorgalmazza a játék közbeni reklámokat

    Hír | 2006.03.13 18:16

    A THQ vállalata is úgy véli, jó pont, ha a játékok közben több reklámmal találkozunk - mint volt erre ma egy másik példa. A Double Fusionnel együttműködve három olyan játékot is kiad idén ősszel a THQ, amely reklámokat tartalmaz majd. Érdekes pont azonban, hogy az amerikai kiadó esetében nem a programárak csökkentése volt a fő szempont, hanem a marketingpartnerekkel való kapcsolat megerősítése. Részletek ezen az oldalon.

    [CeBIT] Microsoft Origami = ultramobil PC

    Hír | 2006.03.10 09:06

    A Microsoft ma, a CeBIT-en hozta nyilvánosságra az ultramobil személyi számítógépek (UMPC-k) részleteit. Az UMPC a mobil számítástechnikai eszközök új kategóriája, amely kis méretű, könnyű, bárhová elvihető hardverelemeket foglal magában. Mindeközben egy Microsoft Windows alapú PC teljes funkciókészletét biztosítja többféle beviteli eszköz közötti választás lehetőségével, beleértve a továbbfejlesztett érintőképernyőt is.

    Az UMPC-k debütálása Bill Gates, a Microsoft elnöke és vezető szoftvertervezője által 2005-ben a számítógépiparhoz intézett felhívását követi. Gates azt sürgette, hogy a PC-k olyan új kategóriáját kell kifejleszteni, amely kevésbé költséges, könnyebb és egyszerűbben használható. Az UMPC-k a hordozható számítógépek új kategóriáját képviselik; támogatják az egyre inkább mobillá váló életstílust. Olyan mobilitásra hangolt beviteli formákat biztosítanak, mint az érintés, a toll, a funkcióbillentyűk, illetve a billentyűzet, amelyek mindegyike a Windows alapú alkalmazások útközben történő kényelmes elérését szolgálja. Mindez biztos alapokat teremt a mobil kommunikáció, a szórakozás, a játékok, valamint új felhasználási lehetőségek, például a helyszínfüggő szolgáltatások számára is. A Microsoft szerint az UMPC-k előbb-utóbb éppolyan nélkülözhetetlen és mindenütt jelenlévő eszközökké válnak, mint ma a mobiltelefonok.
    Az UMPC-k egyesítik magukban a Microsoft Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszer és a Microsoft, illetve partnerei által előállított egyéb innovatív, új technológiák erejét, amely az eddig használt hordozható számítógépeknél is hordozhatóbbá és egyszerűbben használhatóvá teszi őket. Az új, gyárilag telepített Microsoft Touch Pack for Windows XP szoftver például az érintőképernyős felhasználói felületet optimalizálja az UMPC-k számára, hogy leegyszerűsítse az eligazodást és útközben is könnyebben használhatóvá tegye. A Touch Pack egyedi módon beállítható programindítója kategóriákba rendezi a szoftvereket, és nagy gombok, illetve ikonok segítségével teszi lehetővé, hogy a felhasználó kedvenc programjait könnyen megtalálhassa és megnyithassa. Tartalmaz továbbá egy hüvelykujjas kezelésen alapuló, képernyőbe ágyazott billentyűzetet is, amely érintésoptimalizált, a könnyű szövegbevitel érdekében. Az új Brilliant Black for Windows Media Player felület alkalmazásával javítja a felhasználó által élvezhető médiaélmény minőségét. A Touch Pack gondoskodik a felhasználó szórakoztatásáról is: a Microsoft Sudoku, egy rendkívül érdekes, úgynevezett „touch and ink” típusú játék bevezetésével. Bár az UMPC-k első generációja a Windows XP Tablet PC Edition 2005 alatt működik, a jövőbeli modelleken már a Windows Vista fut majd.
    Bár a hardverelemek tervezése gyártónként változik, valamennyi UMPC kis méretű és kis súlyú lesz majd, amelyet a minél könnyebb hordozhatóság és a bevitel könnyedségére optimalizálnak. A jelenlegi készülékek súlya kevesebb, mint 2 font (0,9 kg), és 7 hüvelykes (17,8 centiméteres) képernyővel rendelkeznek, amely különböző szövegbeviteli módszerek közötti választási lehetőséget kínál. A felhasználó az érintéssel kibővített képernyőt QWERTY billentyűzetként használhatja, illetve "tollat" is alklamzhat a kézírással lejegyzett információk bevitelére. A szövegtartalom hagyományos billentyűzettel is bevihető lesz, USB porton vagy vezeték nélküli Bluetooth kapcsolat segítségével.
    Az UMPC eszközök két és fél óra vagy ennél is hosszabb akkumulátorkapacitással fognak rendelkezni, 30-60 gigabájtos merevlemezes tárhellyel, Intel Celeron M, Intel Pentium M vagy VIA C7-M processzorokkal. Egyes készülékek további beépített szolgáltatásokkal is rendelkeznek majd, mint például GPS, webkamera, ujjlenyomat-olvasó, digitális TV-tunerek, compact flash és SD kártyaleolvasók. Az UMPC-k összekapcsolását Wi-Fi, Bluetooth és Ethernet hálózatokon keresztül is meg lehet majd valósítani.

    Indul a 2006-os WCG!

    Hír | 2006.03.09 13:48

    Szöul – A World Cyber Games bizottsága bejelentette, hogy az idei bajnokság 8 versenyszámban folyik majd. Az örök kedvenc StarCraft: Brood War és a WarCraft III: Frozen Throne mellé társul a FIFA 2006, Warhammer 4000: Winter Assault és a Need for Speed: Most Wanted is. A tavalyi játékosok kérésének eleget téve, Counter-Strike-ból idén nem a Source, hanem az 1.6 lesz. A hat PC-s játék mellett még két Xbox 360 típusú játék is szerepel: a Dead or Alive 4 és a Poject Gotham Racing 3. A játékok bejelentése mellett még egy fontos eseményről adott ki közleményt a WCG bizottsága, mégpedig a regionális bajnokságokról. Elsőként az európai bajnokság kerül megrendezésre a március 9-én kezdődő CeBIT-en, amelyen Magyarország is indul. Ezt az ázsiai követi a PC Show 2006 keretein belül Szingapúrban. Utolsóként az amerikai bajnokságot tartják meg, az Electronic Gaming Show 2006-on, Mexikóban. Tovább vándorol a World Cyber Games döntőjének helyszíne. Jövőre az Egyesült Államokbeli Seattle városa ad otthont a rendezvénynek, amire közel 700 játékost várnak 70 különböző országból. Seattle olyan városokat utasított maga mögé a döntőért folyó versenyben, mint a németországi Cologne, a kanadai Montreál és a koreai Busan. Magyarországon is lesz WCG selejtező, melynek győztesei részt vehetnek az októberi WCG nagydöntőn, Monzában. Nálunk a következő 5 versenyszámban mérik össze tudásukat a versenyzők: StarCraft: Brood War, WarCraft III: Frozen Thron, FIFA 2006, Need for Speed: Most Wanted valamint Counter-Strike 1.6. A regisztráció már megkezdődött és egészen április 23-ig tart. További részletek a bajnokság honlapján, azaz a hu.worldcybergames.com oldalon.

    [CeBIT] Hat új telefont mutatott be a BenQ Mobile

    Hír | 2006.03.09 10:40

    A nemrég megkezdődött, hannoveri CeBIT kiállításon a BenQ Mobile hat új mobiltelefont mutatott be. Ezek egyike Windows Mobile 5.0 szoftvert is tartalmaz. A P51-es modell Wi-Fi kapcsolattal, és előtelepített Skype programmal is rendelkezik. A kettő együtt lehetővé teszi az IP-telefonálást vezetéknélküli hálózaton keresztül. Sikerült egy teljes értékű QWERTY billentyűzetkiosztást is elhelyezni az apróságon, de belső értékeit tovább növeli a beépített GPS és a 128 megabájt memória. A Windows Mobile új verziója tartalmazza a Powerpoint prezentációkészítő programot is, de lehetőség van úgynevezett push e-mailek fogadására is. A telefon csak a harmadik negyedévben válik elérhetővé. Az EL71 egy másik új telefon, ami sokkal inkább a külcsínre épít. A vállalat a "fiatal profiknak" szánja, külső borításának nagy részét például fém alkotja. A CF61 sokkal visszafogottabb, nagyobb tömegek számára elérhető modell, beépített zene lejátszóval, Bluetooth kapcsolattal, valamint cserélhető hát- és előlapokkal. A C81 egy igazi multimédiás eszköztár, amely a szokásosnál nagyobb hangszóróval rendelkezik a tisztább csengőhangok és jobb kihangosítás funkció érdekében. Bejelentették továbbá, hogy hamarosan megjelenő telefonjaikra Google keresőt telepítenének. A lépés nem annyira meglepő, hiszen az utóbbi időben több más gyártó is partnerkapcsolatot létesített a keresővállalattal.

    CsillagKapu chatprogram

    Hír | 2006.03.01 18:25

    A Second Options fejlesztőcsapat frontembere, Codename47 összeütött egy programot, amely a CsillagKapu teljességére épülve formál programot. Nem is akármilyet, hiszen egy, az MSN-hez hasonló chatprogramról van szó. Aki megkukkantaná a dolgot, az erre a linkre kattanjon.

    Atari: Hosszú sikertörténet, csúfos bukás?

    Hír | 2006.02.19 11:59

    A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Atari a múlt héten közzétett lehangoló pénzügyi jelentést követően a figyelem középpontjába került. Bruno Bonell, a vállalat elnök-vezérigazgatója helyretette a dolgokat. A Bonell kezében lévő vállalat nagyjából 250 dolgozót foglalkoztat Észak-Amerikában. A tervek szerint 20%-ukat elbocsátják, valamint a belső fejlesztő stúdiókat is megpróbálják értékesíteni. Ezek olyan játéksorozatokon dolgoznak folyamatosan, mint a Driver, a Test Drive, vagy a Mátrix filmeken alapuló játékok. Bonell hozzátette, "az, hogy terveink között szerepel belső stúdióink eladása, nem azt jelenti, hogy már ki is tettük rájuk az Eladó! táblát. Jelenleg is számunkra fontos projekteken dolgoznak." A Wedbush Morgan Securities egyik elemzője, Michael Patter szerint "nem a belső stúdiók eladása lenne a megfelelő lépés. Az első, amit meg kellene tenniük, hogy leállítják európai tevékenységüket. Bruno elvonult ebédelni... Az amerikai részleg játékokat készít, míg az európai csak eladja azokat." A kiadótól vásárolt játékfejlesztők esete nagyon ritka. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy független fejlesztőgárdát vásárol fel egy-egy stúdió. Az ok nagyon egyszerű: Amikor egy független csapat megállapodik arról, hogy megveszi őket egy kiadó, a csapat megkapja a játékfejlesztéshez szükséges pénzt. Amikor a kiadó elad egy belső stúdiót, a kiadó megtartja a pénzt, amely általában az elküldött fejlesztők totális csődjéhez vezet. Bonell nem tért ki arra, hogy szándékukban áll-e egyes népszerű játéksorozatainak kiadási jogaitól is megválni. A Driver termékvonal még mindig jól cseng, annak ellenére, hogy a legutóbbi, harmadik rész csúfos bukásnak számított. Az Atari tulajdonában lévő fejlesztőcégek jelenleg az alábbiakon dolgoznak:

  • Reflections (Newcastle): Driver 4
  • Melbourne House (Ausztrália): Test Drive jelenlegi generációs konzolokra
  • Paradigm (Dallas): Stuntman 2, Battlezone
  • Shiny Studios (Laguna Beach): Be nem jelentett projekt, valamint Earthworm Jim új verziói
  • Eden Studios (Lyon): Test Driver következő generációs konzolokra. Mindeközben a Shiny alapítója, Dave Perry lemondott tisztségéről. A közzétett hivatalos indok szerint ezzel a lépéssel felszabadulnak a lehetőségek a jövendőbeli vevőkkel kapcsolatban, majd miután sikerült megfelelő megállapodásokat kötni, Perry vissza szándékozik térni a vállalathoz. A Shiny jelenleg 56 alkalmazottal dolgozik. "Most már zöld az út az Atari előtt: eladhatják a Shiny-t. De azt hiszem, ebben én is a segítségükre lehetek, elvégre több dolognak is én vagyok a vezetője. Sok érdeklődőt tudok a tárgyalóasztalhoz csalogatni, ami meggyorsíthatja a folyamatot." - tette hozzá Perry. Az Atari hosszú múltra tekinthet vissza. 1972-ben alapították jogelődjét, s kezdeti sikereit a Pong nevű játéknak köszönheti, amely annak idején berobbant a játékiparba. Öt évvel később (már új tulajdonosokkal) megpróbálták méginkább bevezetni a nappalikba a videójátékokat - ekkor a vállalat neve már Atari 2600 volt. A sikertelen számítógépes piac némileg gondot okozott a cég nívójában. 1994-ben elhagyták az Atari elnevezést, ám két évvel később újra felvették. Amikor már épp kezdett volna megint lefelé csúszni, az Infogrames úgy döntött, tőkésíti a vállalatot és felveszik az Atari nevet. Az Infogrames csak egyike azoknak, akik felhasználták az Atarit. A gondok ellenére a név még mindig jól cseng a közvélemény-kutatások szerint. Sőt, elemzők szerint a tény, hogy az európai Infogrames birtokolja őket, csak ront a helyzeten. Michael Patter elemző szerint "Az ok, ami miatt az Atari képtelen sikereket elérni, az Infogramesszel való kapcsolatában keresendő. Az Infogrames, akárcsak az Atari, süllyed és hamarosan csődbe is megy. Amint ez megtörténik, véleményem szerint az Atarinak van még esélye a talpraállásra, ha valaki felkarolja őket."

  • Melegjogi gondokban a World of Warcraft

    Hír | 2006.02.16 14:07

    Botrány tört ki a világ legsikeresebb online játszható szerepjátékával kapcsolatban. A melegjogok képviselői fellázadtak, amiért a játék üzemeltetői nem tisztelik a személyiségi jogokat. Az online szerepjátéknak világszerte több mint 5 millió aktív felhasználója van. A múlt hónapban egy játékost kizárással fenyegettek meg, miután fény derült arra, hogy egy melegpárti csapatot akart létrehozni. Az üzemeltető Blizzard azóta bocsánatot kért Sara Andrewstól. Elmondták továbbá, hogy a figyelmeztetés egy hiba következménye, és nekiláttak annak kiküszöböléséhez, hogy még egyszer ne fordulhasson ilyen elő. Több ilyen melegeket tömörítő csoport is létezik a játék közösségében, ám ebben az esetben az üzemeltető szabályzatában szereplő szexuális, vallási és politikai csoporthoz való vonzódás tilalmának megsértése miatt került sor a figyelmeztetésre. A 21 éves Andrews azért fordult jogi szervezetekhez, mert véleménye szerint „ha meg szeretnék szüntetni a bosszúság okozóját, akkor a bosszantót, és nem az áldozatot kellene elítélni.” Ő maga ugyanis több csoport tagja is egyben, a melegeket tömörítő közösséget pedig nem provokatív célokkal hozta létre. Arról pedig nem ő tehet, hogy milyen tagok jelentkeztek a csoportba.

    [MOVIE] Battlefield 2: Euro Force

    Hír | 2006.02.16 06:52

    Megérkezett a legelső animáció a Battlefield 2: Euro Forceból, amely egy szép kis tuningpakk lészen kedvelt BF 2-nkhöz. Az addonban három új pálya, hét új fegyver, négy új jármű és még sok más vár majd minket. A kiegészítő idén februárban jelenik meg, várhatóan ~10 dolláros áron.

    Startol a RaceSim Challenge!

    Hír | 2006.02.15 22:27

    RaceSim Challenge néven indul Magyarország új szimulátor bajnoksága. A név az eddigiektől eltérően kétféle erőpróbát is takar. Az első a korábban már egy szezont megélt Hungarian Grand Prix 4 Masters nevű offline bajnokság következő évada, amelyre minden olyan játékos jelentkezését szeretettel várjuk, akiknek nincs lehetőségük kötött időben rendszeresen a gép előtt ülni és úgy összemérni a tudásukat. A bajnokság a beküldött eredmények alapján rangsorolja a résztvevőket. A világ bármely tájáról és bármilyen sávszélességű internet kapcsolattal részt lehet venni. A második a RaceSim Challenge rFactor bajnoksága, amelyben a GSMF Team féle Porsche Carrera Cup 05 modot használjuk. A versengéshez nagy sávszélességű internet kapcsolat szükséges, illetve a játék eredeti verziója. A bajnokságot a Hungarian GTR Masters szerverén rendezzük meg és minden hét csütörtöki napján indulnak a versenyek. További részletekért érdemes ellátogatni a Formula.hu portál által szervezett RaceSim Challenge bajnokságok központi oldalára, amely a rsc.formula.hu oldalon található meg. Innen a logó bal oldalára kattintva a GP4 bajnokságba, a jobb oldalára kattintva pedig az rFactor bajnokságba juthatunk tovább. A felmerült kérdéseket pedig a marco@formula.hu címre lehet postázni, illetve a honlap fórumán is várják őket.

    Letölthető az Alien Arena 2006: Gold Edition

    Hír | 2006.02.11 11:26

    A COR Entertainment kiadta az Alien Arena 2006: Gold Editiont, amelyben 9 vadiúj pálya, egy új légpárnás, minden fegyverhez másodlagos tüzelési mód és még sok más szerepel. Aki megkukkantaná a teljest - amely egyébként szűk 170 mega -, az erre kattanjon, és még tapaszt is talált hozzá.

    Rebel Raiders - Repüljünk árkádba'!

    Hír | 2006.02.09 16:50

    A Nobilis bejelentette új, levegőben játszódó árkád akciójátékát Rebel Raiders: Operation Nighthawk címmel. A "B" kategóriás játék márciusban kerülhet a boltokba. A távoli jövőben járunk, amikor a Naprendszert már teljesen meghódította az emberiség. Minden nemzet összefogott, hogy megalakítsa a Világ Nemzeteinek Szövetségét. Az évszázadok során azonban a Szövetség átalakult, amit egy kis csapat megpróbál most visszaváltoztatni. Megkezdődnek hát a harcok, s nagyjából itt kezdődik a játék.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)