Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3209

Új Lighthouse-játékok

Hír | 2005.08.17 10:51

A Lighthouse Interactive lerántotta a leplet két készülő alkotásáról. Nem csoda, ha még nem hallottatok erről a kiadóról, ugyanis most alakult. Az első alkotásuk a Keepsake című kalandjáték, amelyet Oroszországban, és Európa nem francia anyanyelvű területein kívánják megjelentetni (mi ez a kivételezés?!). A játék Lydiáról szól, aki elvesztette legjobb barátját, Celeste-t. Az egyetlen módja, hogy megtalálja, egy emléktárgy, ami különös emlékeket ébreszt a lányban. A másik új bejelentés a SunAge című RTS. A távoli jövőben a Föld a kihalás szélére került. Az emberiség visszavonult, mindeközben egy új vallás is terjed, amely óriási káoszt okoz. Három faj közül választhatunk, a 24 egyjátékos pálya pedig szorosan összefonódik a történettel. Megjelenési dátum egyelőre nem ismert.

[DEMO] Battle Carry

Hír | 2005.08.13 11:14

Az AFSL Games játéka a Battle Cry hivatalos oldala megnyitotta kapuit. A játék egy akció orientált történeten alapul, melyben nagy tűzerővel, valamint nagy sebessségel bíró tankokat irányíthatunk. Napvilágot látott egy demó is, melyben néhányat megismerhetünk ezekből a harci gépezetekből. A demó letöltésért alant klikkeljetek. A játékhoz szükséges demó szervert erre találjátok.

Enemy Territory: Quake Wars részletek

Hír | 2005.08.12 17:28

Újabb információk láttak napvilágot az Enemy Territory: Quake Wars című akciójátékból. A készítők elárulták, hogy ezen játékok az előddel ellentétben nem a Wolfenstein: Enemy Territory-hoz fog kapcsolódni, hanem a Quake 4 történetén fog alapulni. Továbbá megtudhatjuk, hogy a játék a Doom III motorjának egy különleges "megatextúra" móddal rendelkező változatára alapoz, melyet Carmack barátunk írt azon céllal, hogy megkönnyítse ezzel a fejlesztők munkáját. Thanks [GameSpot]

[MOVIE] Total Overdose

Hír | 2005.08.12 11:01

Megérkezett a Total Overdose című Közép-Amerikában játszódó harmadik személyű akciójáték új videója. A két és fél perces animáció főleg a háttértörténetet próbálja felvázolni a játék motorjának segítségével.

Heroes 5 részletek

Hír | 2005.08.11 13:07

Az Ubisoft az új concept artokkal együtt közzé tette az első információkat a Heroes of Might and Magic V két csoportjáról a Haven-ről és az Inferno-ról. A Heaven története egy szent feudális birodalom kialakulásáról szól, az Infernoé pedig a pokol démonainak a Földet elpusztító ténykedéseiről. A Nival Interactivenál folyó munkálatok állása szerint a játék 2006 elején világszerte megjelenik, mely újdonságokban gazdag, többek között a modern 3 dimenziós grafika, valamint a forradalmi taktikai harci rendszer és a történet alapú hadjárat. A Haven részletes leírását erre, az Infernoét pedig erre találjátok.

[MOVIE] The Suffering 2

Hír | 2005.08.11 08:12

Reggeli gyanánt szállítanám a The Suffering: Ties That Bind című horror-akció újabb videóját. A kicsike belepillantást enged a játék háttértörténetébe, némileg a harcstílust is szemlélhetjük. Mindezt szerkesztett, és ingém jelenetekkel dúsítva adagolják. Szerintem érdemes letölteni, hiszen amennyi idő alatt megérkezik, itt lesz az újabb hír is :) Erre parancsolj:

Új játék jön a Mesék Házából

Hír | 2005.08.10 22:26

A német House of Tales fejlesztőcsapat ugyanis az augusztus 18-tól 21-ig Lipcsében megrendezésre kerülő Games Convention alatt kívánja fellebenteni a fátylat új projectjéről. A Mystery of the Druids és a The Moment of Silence alkotóinak új játékáról még semmit sem tudni, de a csapat mindenféle jót ígér, többek közt "egy, számítógépes játékban eddig sosem látott módot a történet elmesélésére". Bővebb infót itt találhattok!

[MOVIE] Hammer & Sickle

Hír | 2005.08.09 08:56

Végre megtekinthető a CDV legújabb taktikai szerepjátéka, a Hammer & Sickle mozgás közben. A nonlineáris történetben egy szovjet titkos ügynököt alakítunk, aki hirtelen a világ nagyhatalmainak kereszttüzében találja magát. A játék elvileg még idén év végén megjelenik. Addig is itt az első videó.

Szeptemberi túladagolás...

Hír | 2005.08.02 22:45

Ugyanis jövő hónap 28-án jelenik meg a Total Overdose: A Gunslinger's Tale in Mexico! Az igencsak hosszú nevet viselő TPS-ben Ram és Tommy Cruz, egy ikerpár történetébe bonyolódhatunk, amint apjuk rejtélyes halála után bosszút esküsznek.

WarCraft III TFT bonus map!

Hír | 2005.07.30 11:57

Kedves Blizzard, aranyos Blizzard... ismeritek a történetet. Immáron sokadjára kiadtak egy új Warcraft III: The Frozen Throne mapot Skibi's Castle néven. Mindenkinek jó mulatást, ilyesmit hozzá. Erre találjátok a kicsikét.

[MOVIE] East Front

Hír | 2005.07.29 18:35

A Russobit-M végre valagára elkészült az East Front című alternatív történettel rendelkező második világháborús első személyű lövöldözős játékának első videóelőzetesével... A közel két perces animáció alant szedhető.

Meggyilkolták az orosz "spamkirályt"

Hír | 2005.07.26 10:17

Holtan találták lakásán Vardan Kushnirt, Oroszország legnagyobb, spamekkel foglalkozó emberét. Az illetőnek köszönhető, hogy a keleti ország minden régiójában akinek csak feltűnt valahol az e-mail címe, az napi többszáz hirdetést és kelletlen levelet kapott. Az Interfax jelentése szerint halálra ütlegelték Kushnirt. A történethez hozzáteendő, hogy Kushnir egy angol nyelviskola vezetője volt, ahol szintén igen erősen folytak a hirdetések. Ezen felmérgelve magát rengeteg felhasználó adta meg az iskola telefonszámait olcsó szexhirdetésekben és bolhapiaci ajánlatokban. Oroszországban egyébként a spamekkel kapcsolatban nem létezik törvényes szabályozás, így jelenleg a folyamat teljesen legális. Az elképzelések szerint azonban a jövőben Európához és Amerikához hasonlóan alakítanák a jogrendszer ezen csücskét, bizonyos fokú védelmet nyújtva az internetfelhasználóknak. Thanks Mosnews.

[MOVIE] Half-Life 2 Ferrano

Hír | 2005.07.22 10:41

A Gamer's Hell oldalán egy, szerintem letöltésre érdemes animáció került elő. Egy Half-Life 2 videóról van szó, mely mindössze 9 percben prezentálja a játék teljes történetét. Ingém jelenetek, időlassítás, jó zene... szerintem látni kell! Erre tessék, a mérete nincs teljesen 100 mega, letöltése fakultatív, de megéri.

[MOZi] Dungeon Siege érdekességek

Hír | 2005.07.21 09:32

Az elmúlt napokban a méltán híres Ray Liotta is csatalkozott a Dungeon Siege videójáték megfilmesítéséért felelős forgatócsoporthoz. Jelenleg a mozifilm várható moziban való megjelenése, forgatása 2006. nyarának végén kezdődik majd. Liottára visszatérve egyébként, szerepét tekintve ő lesz majd a fő gazember a filmben - Gallian. Mindezt az egyik producer, Shawn Williamson árulta el. Továbbá nyilatkozott a történetről is: "A történet ugyanott kezdődik, ahol a játék első részében - mondta Williamson. - Egy gyönörű és békében élő várost pokoli teremtmények támadnak meg, majd felbukkan egy hős, aki segédkezik eme szörnyetegek legyőzésében. " - A sztori kicsit hajaz több hasonlóra is, például ha a történet főbb elemeit vesszük, ugyanez történt az Alone in the Darkban is. A négyepizódos kalandjáték filmesített változatáról sok más emberrel együtt hasonlóan úgy vélem, hogy abból a filmből többet is ki lehetett - és kellett - volna hozni.

[MOVIE] Huxley

Hír | 2005.07.20 10:40

Egy zsíros, négy és fél perces "dokumentumfilm" tölthető le, amely az UnrealEngine 3-as motorral hajtott posztapokaliptikus masszív online multis játék, a Huxley mélyebb bemutatását kísérli meg a fejlesztéstől kezdve a háttértörténetig.

[MOVIE] Ultimate Spider-Man

Hír | 2005.07.17 09:32

Lezajlott az idei Comic-Con rendezvény, a képregényrajongók legnagyobb, évente megrendezésre kerülő találkozója, ahol minden helyet kap, aminek bármilyen köze van a képregényekhez. Így például a legtöbb játék és mozifilm is, amelyeket valamelyik szuperhős története inspirált, szintén megtalálható. Ezúttal az Ultimate Spider-Manből kaptunk egy hangulatos videót, amit a Comic-Conon mutattak be...

[MOVIE] Bone

Hír | 2005.07.15 22:46

A Bone egy készülő kalandjáték, melynek most megtekinthetitek az első előzetesét. A videó egy perc erejéig mutatja be a három főszereplőt, és némi bepillantást is nyerhetünk a háttértörténetbe. Kicsit talán vicces lehet, de a fájl valóban 137 mega, amit egyáltalán nem indokol sem az animáció hossza, sem a minősége...

Mégsem lesz Dragonshard demó

Hír | 2005.07.14 21:25

Nos, hát ilyen sincs minden nap. Történt ugyanis, hogy nemrég bejelentették, multiplayeres demót adnak ki a Dragonshardból. Most pedig fény derült a történet igazi oldalára, amitől enyhén szólva sem lett senki boldog. Az RTS demója ugyanis csak azok számára érhető el (igen, megjelent), akik a FilePlaneten előfizetéssel rendelkeznek. Ám mielőtt bármely Dragonshard-rajongó rohanna fizetni és regisztrálni, fontos tudnia, hogy az előfizetéssel sem érhető el a demó. Csak azok kaphatják meg a kipróbálható verzió multis változatát, akik részt vettek a zárt bétateszteken, valamint FilePlanetes előfizetéssel rendelkeznek... Thanks Blue's News.

The Chronicles of Narnia készülg'

Hír | 2005.07.10 21:54

A Walt Disney Pictures és a Walden Media által támogatott játék híre került napvilágra, amely C.S. Lewis könyveire épülve a The Chronicles of Narnia: The Lion, The Witch and The Wardrobe nevet kapta. Huhh, ezt még leírni is sok. A történet szerint a gonosz White Witch ténykedésének köszönhetően Narnia világát örök tél és fagy sújtja. Hogy ezt az állapotot megszűntesse, Aslan, Narnia valódi ura segítséget kér négy hatalmas és erős hőstől, segítség meg a harcban. A cucc ez alapján egy csapatorientált kaland-, illetve szerepjátéknak készül, amelyben mind a négy karaktert felváltva irányítva élvezhetjük ki speciális skilljeiket, képességeiket, illetve fejlesztegethetjük őket. Természetesen a különböző rémséges lények sem hiányozhatnak a világból: ogrék, küklopszok, és még számtalan teremtmény várja a kegyes halált. Ja, és a legjobb: lesz benne multiplayer két játékos részére. Ha esetleg felkeltettem valaki érdeklődését, látogasson el a játék hivatalos oldalára, akad pár apró kép is ottan.

[DEMO] Panzers: Phase Two!!

Hír | 2005.07.08 09:45

A hazai Stormregion ahogyan azt megígérte, úgy ki is adta a várva várt második rész demóját. Pont akkora méretben, pont azzal a tartalommal. A játék szerelmesei újból örvendezhetnek, és most gyorsan rá is tapadhatnak a képernyőre, amint lecibálták a 440 megás kipróbálható verziót. A Codename: Panzers: Phase Two demóját innen tölthetitek. Update: Kis kiegészítés a Stormregion csapatától. Hallga' csak! "A mai napon a www.panzers.com oldalon megjelent Codename: Panzers - Phase Two demót a játék németországi producere készítette a rendelkezésére álló eszközök segítségével. A demó nem reprezentálja a hamarosan boltokba kerülő játékot, hiszen tartalmát tekintve nem egyezik a Phase Two történetével és rendszerkövetelményei sem egyeznek a már aranylemezre került kész játékkal. A Stormregion Kft. által készített hivatalos demó, mely a boltokba kerülő játék méltó prezentációja lesz, a hónap második felében lesz hozzáférhető a játékosok számára."

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)