A Mint a villám folytatását nagyon szeretné tető alá hozni a Paramount és már tárgyalnak is Jonathan Levine-nal, az 50/50 és az Eleven testek rendezőjével, hogy ő készítse el az '90-es autóversenyzős film második részét.
Tom Cruise a tervek szerint ismét eljátssza Cole Trickle NASCAR-pilótát, emellett Jerry Bruckheimer oldalán producerként is részt vesz a munkában. A forgatókönyvet Will Staples írta, aki korábban a Bűntudat nélkül című filmen, valamint videojátékos projekteken is dolgozott.
A néhai Tony Scott rendezésében készült eredeti film egy tehetséges, de forrófejű pilótát követett, akit egy visszavonult versenyzőlegenda segítségével szerződtetett egy NASCAR-csapat. Robert Duvall, Nicole Kidman, Randy Quaid és Michael Rooker is szerepelt benne, Cruise pedig a forgatáson ismerkedett meg későbbi feleségével, Kidmannel.
A Paramount vélhetően a Top Gun: Maverick sikerét szeretné meglovagolni, ami közel 473 milliárd forintos jegybevételt termelt, hat Oscar-jelölést kapott, a legjobb hangért pedig el is nyerte a díjat.
Cruise és Bruckheimer már 2024 óta dolgozik a Mint a villám visszatérésén. Időközben Will Staples NASCAR-versenyeket látogatott, valamint csapatokkal és pilótákkal egyeztetett, hogy a készülő történet hitelesebben mutathassa be az autóversenyzés mai világát. A projektről korábban mi is beszámoltunk.
Jonathan Levine jelenleg is kapcsolatban áll a Paramounttal, 2026 karácsonyán érkezik a David Corenswet főszereplésével készült Mr. Irrelevant, amely az amerikaifutball-játékos John Tuggle történetét dolgozza fel.