Új kiadóhoz kerül a Crytek ingyenes lövöldéje
A Warface fejlesztése mellett eddig a játék üzleti hátterét is a Crytek nyújtotta, de egy friss megállapodás szerint ezt a feladatot egy másik cég veszi át.
A Warface fejlesztése mellett eddig a játék üzleti hátterét is a Crytek nyújtotta, de egy friss megállapodás szerint ezt a feladatot egy másik cég veszi át.
A Disney megnyugtatott minden rajongót, a kilencedik Star Wars moziban nem próbálják meg digitálisan pótolni Carrie Fishert. Az eredetileg tervezett történetben viszont komoly változások várhatóak.
Lenwood Hamilton szerint a Gears of War alkotói a tudta nélkül tették bele őt a játékukba. Most úgy perel, hogy el se hisszük. Kössétek be az öveket srácok, ez kemény lesz.
Az utóbbi időkben kissé nyugtalanító nyilatkozatokat adott Ben Affleck a 2018-ra ütemezett Batman-filmről, de a legújabb interjúban ismét eloszlatta a kételyeket és egyértelműen megerősítette, hogy ő rendezi a Denevérember következő önálló sztoriját.
Egy filmes ajándéktárgyakkal foglalkozó cég hamarosan elkészíti A bolygó neve: Halál egyik emlékezetes kellékének másait, amik valószínűleg borsos áruk ellenére hamar elfogynak majd.
Tegyük félre egy percre a Hello Games megosztó játékával kapcsolatos véleményünket és csak élvezzük azt a hangulatos videót, amely úgy mutatja be a No Man's Sky világát, ahogyan eddig még egyelten trailer sem.
2017 első hetében is jó néhány FPS talált gazdára itthon, de egy, a stratégiát az előtérbe helyező alkotás mindegyiknél népszerűbbnek bizonyult.
Valamelyest rendeződtek a dolgok, de nem lesz nyugalom. Kemény akcióval folytatódik a zombis kaland.
A BioWare végre elárulta, mikorra kell kivennünk szabadságot, hogy nyugodtan fedezhessük fel a galaxist.
A Mario Warfare készítői komor bosszútörténetként forgatták újra a Nintendo klasszikusának sztoriját, ami meglepően jó ötletnek bizonyult.
Habár a Zsivány Egyes nagy sikernek bizonyul, mégis úgy tűnik, hogy a Disney egy kicsit átrendezné a menetrendjét.
2016 bővelkedett izgalmas játékmegjelenésekben, de a pénztáraknál nem csak az újdonságok bizonyultak igazán sikeresnek.
Alapvetően munkára tervezték ezt a szériát, de azért így is elég ütős teljesítményt nyújt a P6000.
Játékfejlesztőként szörnyű lehet úgy karácsonyozni, hogy odaveszett az álmod, de az Everquest alkotóinak sajnos ezzel kellett szembesülniük új játékuk, a Hero's Song kapcsán.
A 2K Sports NBA 2K szériája idén is nagyot alakított, kicsit megkésve bár, de a GSO-n is megosztjuk veletek véleményünket róla.
Szörnyű belegondolni, hogy mennyivel kevesebb lenne a játékipar az Uncharted széria vagy éppen a The Last of Us nélkül, de lehet, hogy egyik sem valósul meg, ha a Sony nem karolja fel a Naughty Dogot.
A Kumawood nem fél hozzányúlni ahhoz, amit a nagy stúdiók maximum bottal piszkálgatnak. Megcsinálják a Mortal Kombat filmet, amire mind büszkék lehetünk.
A svéd tankok is beléptek a World of Tanks csatatereire. Érdemes lesz kifejleszteni a legbrutálisabb bestiákat is, mert mind egyedi élményt nyújtanak.
Lehet majd tovább nyüstölni a Final Fantasy XV-t az ünnepek alatt, a Holiday Pack mellett egy új játékmód is érkezik majd.
Amikor a Star Wars űrhajóiról beszélünk, akkor szinte mindenkinek azonnal a legendás X-Wing ugrik be. De mitől is olyan különleges ez a jármű? Ennek jártunk utána.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)