A speciális tabletták és a varázsköpenyek továbbra sem működnek majd, ám az elméleti fizikusok már ismerik a láthatatlanná válás receptjét. A Fantasztikus Négyes legalább egyik tagja, a Csodalány nemsokára új munka után nézhet. Legalábbis erre utalnak azok a fizikai publikációk, melyek szerint a különböző objektumok (vagy személyek) láthatatlanná tétele nemsokára ugyan tudományos marad, de cseppet sem lesz majd fantasztikus. Dr. Ulf Leonhardt, a skóciai St. Andrews Egyetem fizikusa szerint a szóbanforgó optikai illúzió leginkább a patakban heverő kődarab példáján keresztül szemléltethető. Az érkező víz körülfollya a követ, majd ugyanúgy halad tovább, mintha az akadály ott sem lett volna. Tovább >>
Az ATI elküldte partnerei számára az új X1950 és X1900 grafikus kártyák részleteit. Minkét kártya a jólismert R580-as magra épül, azonban alapvetően különböznek az eddig megismert R580 alapú kártyáktól. Az R580 magját már ismerhetjük az X1900XT és XTX kártyákról, mely tulajdonképpen az R520, azaz az X1800 továbbfejlesztett grafikus processzora. Az R580 különlegessége, hogy memóriavezérlője univerzális, ezért szinte bármilyen memóriatípussal képes együttműködni, így a nemrég bejelentett GDDR 4-el is -- melynek gyártása pontosan 20 nappal ezelőtt kezdődött meg a Samsung gyáraiban. A Radeon X1950 pont az R580 ezen jó tulajdonságán alapszik, és ennek megfelelően GDDR 4 memóriákkal látják el, amelyek az addig használt GDDR 3-nál jóval magasabb órajelre képesek -- egyes források szerint a Samsung modulja 8×512 megabites kiépítésben 3.2 gigahertzre képes. A változtatások sora azonban nem ér véget: a sokat kritizált hűtési rendszer is kisebb átalakításon ment keresztül. Tovább >>
Noshát. Kéééész :) Ezennel jelentem, hogy minden, általatok írt cikket kitettem az oldalra (pontosabban azokat, amelyek minden kritériumnak megfeleltek). Most nekilátok kicsit az új szabályok megalkotásának, és reményeim szerint ma délutántól újból megnyílik a lehetőség a cikkek felvételére! Ezúttal pediglen nektek köszönjük a műveket:
Ádám, Dami3n, DESTINY, Dömösi Gábor,
koschwarz, Methew, Theonyn, Ward, Zoly
A jelek szerint elkészült a Dungeon Siege II: Broken World című akció-szerepjáték kiegészítés, amely egy poszt-apokaliptikus fantasy világban játszódik, valamikor a Dungeon Siege II története után. Feladatod szerint le kell vadásznod a sötét varázslót, hogy felszabadítsd Aranna világát. A játék augusztus 1-jén kerül a boltokba.
A PC Games egy többfázisú bemutatóhullámba kezdett, amelyben egy kép mellett fokozatosan tárják fel az információhegyek hadát arról az RPG-ről, amely nem titkoltan a Diablo mellé szeretné emelni magát, és olyan címeket maga mögé utasítani mint a Titan Quest, a Sacred, vagy a Dungeon Siege 2.
Egyelőre igen keveset tudni az alkotásról, többek közt neve sincs. Hétfőig azonban a fenti kép maradék homályos részét minden nap eltüntetik részben, és az újabb kockák mellé újabb infókat is kapunk. Hétfőre a PC Games exkluzív interjút és képeket ígért a fejlesztőktől. A fenti képen egyébiránt egy goblin és egy kőből összeállt troll látható, amelyek hősünket támadják. A harcrendszer az infók szerint nagyjából a Diabloé lesz. A bal alsó sarokban látható tűz egyébként dinamikus lesz.Aranylemezre került, és ennek örömére demó érkezett a Universal Combat: Special Editionből. Az UCSE az összes előző címből tartalmaz valamit, így egy komoly darabról beszélhetünk, mind technikailag, mind tartalmilag. Letöltésért ide katt. Minimum rendszerkövetelmények: - Windows 98, Windows XP, Windows 2000 - DirectX 9.0c - Pentium IV 2.0 GHz - 512MB RAM - 128MB-os videókártya (például: GeForce FX, 6200, 6600, Radeon 9500, 9600, 9700, 9800) - DirectSound-kompatibilis hangkártya Ajánlott rendszerkövetelmények: - Windows XP - Pentium IV 2.8 GHz - 1GB RAM - 256MB-os videókártya (például: GeForce 6800 series vagy jobb, ATI X800 series vagy jobb)
A 2K Games egy újabb animációt adott ki a Gas Powered Games Dungeon Siege II: Broken Worldjéből. A DS2 új kiegészítőjének ezen videója Daniel Achterman vezető designer kommentálásában másfél percnyi in-game anyaggal szórakoztat, nagyfelbontásban. Letöltésért ide katt.
Bizonyára sokan emlékeznek még az Infinium Labsra, akik annak idején nagy port kavartak Phantom névre keresztelt PC alapú konzoljukkal, amelye soha nem jelent meg. A cég azóta is él, hamarosan kiadnak (talán) egy formabontó billentyűzet-egér párost. Most egy újabb cég vállalkozik valami hasonlóra. Az Envizions Computer Entertainment Corporation bemutatta Evo: Phase One névre keresztelt masináját, amely idén októberben máris boltokba kerül 679 dollárért.
Az Evo: Phase One gyakorlatilag egy olyan PC és médiaközpont keveréke, amely leginkább játékok futtatására, illetve multimédiás alkalmazásokra lett kihegyezve. A belsejében egy Sapphire RADEON HDMI X1600 Pro grafikus kártya dolgozik 500 MHz-es magórajellel, illetve 128 megabájtnyi, 800 MHz-es DDR3 memóriával. Egyéb érdekesség, hogy a hűtésről egy vízrendszer gondoskodik, valamint helyet kapott benne egy biometrikus ujjlenyomat-olvasó, és egy digitális videofelvevő egység is. A készülék szolgáltatásait 24 órás ügyfélszolgálat és különböző, külön megvásárolható szolgáltatáscsomagok is kiegészítik. Az online és hálózati lehetőségek folytatódnak majd a következő fázisokban, ahol már bizonyos hardver alkatrészeket újabbakra lehet cserélni. A Phase One csomaghoz tartozik továbbá egy darab vezetéknélküli kontroller és egy kedzveményre jogosító kártya. Ezen kívül további kapcsolódó termékek vásárolhatók majd meg a megjelenéssel egy időben, amelyekkel akár a masina külsejét is testre szabhatjuk.Egy újabb rakat kép került elő a HistWar: Les Grognards című Napóleon idejében játszódó 3D-s harci játékból. Ám ami még fontosabb, hogy előkerült egy nagyfelbontású videó is, melyben két és fél percen keresztül tekinthetünk meg néhány ingame jelenetet. Azonban ami mindent űberel, hogy a videót rögtön tölthetitek lokálból.
Befutott egy új animáció a Pro Evolution Soccer 2007-ről, a Konami futballszimulátorának legújabb részéről. A legújabb PES bizony ismét az élmezőnyben táncol, és méltó ellenfélként szolgál majd vetélytársainak. Kiadósnak mondható az anim, hiszen valamivel több mint 4 percig figyelhetjük a PES 2007-et, az IGN összeállításában. Egyébiránt a videón az X360 logó díszeleg, de elvileg PC-re is ugyanazt kapjuk. Letöltésért ide katt.
A Turbine a mai napon bejelentette a Dungeons & Dragons Online: Stormreach című MMO-jának második ingyenes kiegészítő modulját a "Hajnal kohóját", melyben egy újabb történetbe keveredhetünk bele, melynek keretein belül rengeteg kalandban lehet részünk. Természetesen ez a történet sem maradhat hatalmas legendás ellenfél nélkül, így szembe kell majd néznünk a "Háborúkoholta Titánnal". Emellett további javítások és bővítések megfigyelhetők lesznek a játékmenetben is, melyet leginkább azért tartottak szükségesnek a fejlesztők, hogy egyre több rajongót szerezzenek valamint, hogy a meglévő táborokat bővítsék. Minden bizonnyal nagyobb örömmel tekintenek majd a játékosok az új játszható fajra, valamint a játékban fellelhető üzenő rendszerre, melynek segítségével a világon bárhol kalandozó társainkkal is felvehetjük a kapcsolatot.
Öt évvel ezelőtt az Intel 20 GHz-es processzorokat képzelt az évtized végére. Ma már tudjuk, hogy a jövő máshogy alakul. A processzorok feláldozzák a magas órajelet a több magos megoldások érdekében. Az Intel első "sok magos" chipje a jelenlegi leggyorsabb Xeon CPU órajelének kétharmadán üzemel majd, a teljesítménye viszont annak tizenötszöröse lesz, köszönhetően a 32 magnak, amit beleépítenek. Ahelyett, hogy a vállalat a duálmagos megoldásokat népszerűsítené, inkább a többmagos kifejezést használják, előrevetítve azt a célt, hogy a jövőben a magok számának bővítése jelenti majd a fejlődés járható útját. Hamarosan új fogalmat kell megjegyeznünk: érkeznek a sokmagos processzorok. Tovább >>
Egyenesen két videó érkezett a Dungeon Siege II: Broken Worldből. Az RPG kiegészítőjének friss animációi in-game jeleneteket tárnak elénk. Előbbi jó félpercet, a második pedig hármat, kizárólag gameplay elemekkel, Daniel Achterman vezető designer kommentálásában. Az első animért ide katt, míg a másodikért erre tessék...
A Night Watch című taktikai RPG ma megjelent, ennek örömére hát kiadtak egy frissített demót is a játékból. Az orosz demótól eltérően itt három missziót játszhatunk, három kaszttal, az első öt szint összes varázslatával, tizenhat ellenséggel és a főgonosszal a végén. A 458 megás csomag letöltéséért ide katt.
Az ígéreteknek megfelelően viszonylag időben megérkezett a Codemasters gondozásában hamarosan elkészülő Micro Machines V4 című aranyos autóverseny kipróbálható verziója. A játékban mini verdákkal nyomulhatunk többféle környezetben, ráadásul az autók típusa is igen változatos. A teljes változat június végén jelenik meg. No de most a demóval foglalkozzunk, amit most már lokálból tölthettek. Minimális rendszerkövetelmények: 800 MHz-es processzor 128 MB RAM 32 MB-os videokártya Ajánlott rendszerkövetelmények: 1,8 GHz-es processzor 512 MB RAM ATI Radeon 9000 vagy NVIDIA GeForce 4 (nem MX) sorozatokba tartozó videokártya
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Á ÁÁ ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ÁÁÁÁÁ!!!!!!!! Itt van hát, amire gyakorlatilag már 10 éve vár a játékos társadalom. Bár a végleges változatig még alukálni kell párat, most itt a lehetőség, hogy kipróbáld a rég elveszettnek hitt 3DRealms legújabb gyöngyszemét. Szerintem a játék iszonyat jó lett, és éppen ezért megelőlegezem nekik, hogy a Duke Nukem Forever is jó lesz :) A demóban egyébiránt egy órát tombolhatunk, singleben és multiban egyaránt (öt és két pálya). No kérem alant a link, irány cibálni. Akkor tehát kis hazánkban először LOKÁLBAN:
Rendszerkövetelmények: Minimum gépigény:A CDV kiadott egy újabb javítócsomagot a Cossacks II: Napoleonic Wars című izometrikus valós idejű stratégiai játékfolytatáshoz, mely a GSC Game World studiójában készült. Az 1.2-es patch elég nagy számú módosítást hajt végre a játékmeneten, és számos hibát is orvosol. Csak az 1.1-es verziójú játékra lehet feltelepíteni a friss verziót, amit mellesleg innen tudtok letölteni.
Az amerikai Atari kiadót birtokló Infogrames nyilvánosságra hozta év végi pénzügyi jelentését, mely szerint 149,8 millió eurós nettó veszteséget sikerült felhalmozni, annak ellenére, hogy az európai és ázsiai eladások pozitív mérleggel zártak. Maga az Atari 67 millió dolláros veszteségről számolt be nemrég, a helyzet tehát főleg az Egyesült Államokban vészes az Infogrames számára is. A francia székhelyű vállalatóriás európai és ázsiai üzletágai 5 és 1,4 millió eurós működési profitot realizáltak, az Atari azonban folyamatosan visszahúzza ezeket a viszonylagos sikereket. A működési veszteség a tavalyi 33,9 millió euróról idén 154,1 millióra növekedett a fennhatósága alatt. Közel 13,2 millió eurót költöttek a kiadások megreformálására. Ennek hatására az Atari alkalmazottainak húsz százalékát el is bocsátották. A helyzet azonban ennek ellenére sem javul számottevően. A kiutat a nemrég bejelentett nagy játékcímek (Test Drive Unlimited, Dungeons & Dragons, Alone in the Dark, és Luc Besson's Arthur and the Minimoys) jelenthetik.
A tegnapi német változat után most megérkezett a Glory of the Roman Empire című birodalomépítős stratégiai játék angol nyelvű demója. A nyelven kívül minden más megegyezik a két változatban, így itt is a teljes játék szingli kampányának első részét játszhatjuk végig több mint egy tucat gyakorlópályával együtt. Minimális rendszerkövetelmények:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)