A CD Projekt RED trailerrel, Geralt szinkronszínészével és más meglepetésekkel ünnepli a The Witcher 3 megjelenésének 10. évfordulóját
A stúdió szerint ez csak a kezdet, még nem fedte fel minden lapját.
A stúdió szerint ez csak a kezdet, még nem fedte fel minden lapját.
A hivatalos indoklás, hogy "nem érte el az elvárásokat", minket pedig már csak az érdekelne, hogy mik voltak azok az elvárások.
Ismét nyitni fog az ország az energiatermelés ezen módja felé.
A készítők az Amerzone újrakiadásának sikerén felbuzdulva vágtak bele a projektbe.
A felhasználói nyomás megtette a hatását, jön az új frissítés,
A Fail-Safe című lélektani szörnyfilmben tűnhet fel a Marvel-sztár, miközben a Bosszúállókba való visszatéréséről egyelőre hallgatnak.
Az Eddington politikai üzenete felrobbantotta a fesztivált
A World of Warships májusban nemcsak emléket állít a haditengerészet hőseinek, hanem élménnyé is varázsolja a történelem felfedezését a tengereken és a múzeumok falai között egyaránt.
Új eszközök érkeznek látás-, hallás- és tanulási nehézségekkel élőknek.
Hadd lehessünk az elsők, akik gratulálnak Hideo Kojimának a játékújságírók rémálmának feltalálásáért.
Régi kedvenceink felfrissített változataival ütjük agyon az időt.
A Sisu rendezője felügyeli majd a Cannes-ban bejelentett produkciót.
A mobiltelefonok és a fülhallgatók után a fejhallgatók dizájnját dobná fel a brit techvállalat.
Roppant kellemetlen hibákat produkál egyes felhasználók gépein a patch.
A jelek szerint nem vette félvállról az optimalizálás kérdését a fejlesztőcsapat.
A NASA mérnökei ekkora távolságról is fel tudták támasztani az egyik működésképtelennek hitt hajtóművet.
Az 540 ember sikeres kimenekítésével végződött Sámán Pajzs művelet a háborús akciódráma alapja.
Modern köntösbe bújt a Bethesda klasszikusa, aminek a csodás emlékek mellett a fizetős kozmetikai DLC-ket is köszönhetjük.
Ha esetleg azért aggódtál volna, hogy az 5G hálózat miatt egyszer valaki átveszi a tested feletti irányítást, most már nem kell.
A második világháborús veterán bácsi Elon Musknak szeretett volna üzenni az akcióval.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)