Final Fantasy XIII - International trailer Leona Lewis dalával.
Leona Lewis manapság igen népszerű - az Avatar című film betétdalát is ő énekelte, most pedig a Final Fantasy XIII nemzetközi trailerének betétdalát énekli.
Leona Lewis manapság igen népszerű - az Avatar című film betétdalát is ő énekelte, most pedig a Final Fantasy XIII nemzetközi trailerének betétdalát énekli.
Mivel már jól benne járunk a 2010. évben, meg is született az első lista, a várhatóan legjobban gofyó játékokról.
A Square Enix elnöke szerint a hagyományos JRPG-k kor leáldozóban van.
Nagyobb maximális tárhellyel és gyorsabb adatátviteli értékekkel érkezik a gyártó megújuló fenevadja.
Xbox 360-asoknak már megérkezett, PS3-ra csak néhány nap múlva jön a Mad Moxxi.
Újabb díjat zsebelt be a százmilliós eladással büszkélkedő széria harmadik felvonása.
A Final Fantasy XIII japánban december 17-én indult, és a december 20-ai adatok alapján már meghaladta a másfél millió eladott példányt.
Mint minden évben, az amerikai Playboy 2010-ben is levetkőztette a legszexisebb videojáték-főhősnőket
Nem ez a világ legjobb címfordítása, bevallom - de a lényeg benne van.
A Borderlands második DLC-jéből készült tartalmas kedvcsinálót ajánljuk figyelmetekbe.
A mai napon már kapható a Final Fantasy XIII, és az is kiderült, miért nem kapott maximális pontszámot az első tesztek alapján.
A legújabb The Sims 3 javítás nem csak bugokat írt.
Final Fantasy rajongók figyelem! A Square Enix mindenkit szívesen lát legújabb MMO-juk bétatesztjében.
Raven Alexis, egy pornószínésznő leírta a Kotaku számára öt tutibiztos lépésben, hogy hogyan vezet az út egy videojáték-kedvelő lány szívéhez.
December 29-én, valamint január 7-én megjelenik a Borderlands második letölthető kiegészítője.
A sok trailer, és kép után végre megpillanthatjuk a Final Fantasy XIII dobozát is.
Miközben a WoW-osok várják a 3.3-as patchet kevés a friss hír.
Férfiaknak szánt reklámfilm készül a Bizarre Creations árkád autóversenyéhez Maxim-lányok szereplésével.
A The Old Republic kasztjait már ismerjük, most nézzünk körül egy kicsit a galaxisban.
Néhány nap, és Japánban elstartol a Final Fantasy XIII. Így hát van mit ünnepelni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)