Norman Reedus szerint a Death Stranding 2 erőszakosabb lesz elődjénél
Ugyan ő is sejtelmes figura, szavaiból nehéz lenne másra következtetni.
Ugyan ő is sejtelmes figura, szavaiból nehéz lenne másra következtetni.
Többen is ellenőrizték a bizarr illusztrációval kiadott munkát, de senki sem akadályozta meg a publikálását.
Megnéztük, milyen élményt nyújt a hazai fejlesztésű taktikai RPG konzolokon.
Az első sokk után rögtön itt a következő: a Sora játékszimulációs képességeitől vélhetően még maguk a fejlesztők is megrémülnek.
Nem finomkodtak a játékosok, amikor kiosztották a user score-t.
A Tekken 8 most a japán kiadó kedvenc gyermeke. A verekedős móka legalább megtermeli a szükséges bevételeket.
Végigfosztogatjuk a Csendes-óceánt, megleckéztetjük az Igazság Ligája hőseit, majd fejest ugrunk a jó és a rossz szerepeit felcserélő lovagmesébe.
Aggasztó hírek érkeztek a játékért felelős ZA/UM háza tájáról, időközben a stúdió is reagált a hírekre.
Az Akadémia 1950-ben hozott egy szabályt, amely még ma is érvényes.
Dakota Johnson elmondása szerint az eredeti forgatókönyv nagyban eltért a végleges verziótól.
Vérrel, meztelenkedéssel és káromkodással dobják fel a klasszikus mesét.
Egészen bicskanyitogató módon intézte az Acitivison a Call of Duty League versenysorozatot, legalábbis az érintettek szerint.
Az év játéka díját viszont még így sem szerezte meg a Marvel's Spider-Man 2, de nem nehéz kitalálni, melyik alkotás vihette haza.
Nem tétlenkedett a modder közösség,ezzel pedig hamar lekerült Lara felsője is. Igen, ez még inkább csak topless mod.
A Mozilla egy friss tanulmányban figyelmeztet a digitális szerelmet ígérő chatbotok veszélyeire.
A fejlesztésért a tavalyi stratégia, a Gord mögött álló csapata felel.
A 9. generációs otthoni konzol még mindig szépen fogy, de a gyártó szerint már túljutott a csúcson.
Örülhetnek azok, akik az új Fantasztikus Négyes mozihoz kapcsolódó korábbi pletykák láttán már dörzsölték a tenyerüket.
Nem akarták megváltoztatni a játékokat, de sajnálják, hogy az eredeti változatok sértő módon mutatnak be egyes etnikumokat.
Egy nagyobb jelentés részeként kiderült, hogy mennyibe került az Immortals of Aveum fejlesztése, és mi lett az árának következménye.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)